Furcsaságok Méhikóban 1.

Ezzel a bejegyzéssel útjára indítok egy rovatot. Ha valami – az otthonitól – nagyon eltérő dolgot hallok, látok, érzékelek, azt itt közzé teszem.

Szagok
Képzeljétek, az első dolog, ami szembe-, vagyis inkább orrba tűnt, hogy mindennek van egy furcsa szaga. Nem mondanám, hogy büdös, de az otthonitól eltérő. Már a Mexikói reptéren észrevettem, hogy a levegő is más szagú. Az ételek is más illatúak, mint otthon. Ebből következik, hogy az embereknek is más szaga van. Érdekes. Vajon 2 hónap múlva nekem is más szagom lesz? (nefüürgyéle’)

Ízek
Ha az ételek illatát említettem, akkor az ízére is kitérek. A legalapvetőbb dolognak, a víznek is más az íze. Ahogy a hátsó ízlelőbimbókhoz ér, kissé kesernyés utóízt érzek, nem kellemetlen, inkább csak furcsa.

Így van ez a reggelihez kapott narancslével is: szép narancssárga, de mintha grapefruit beütése lenne. Még a tojás is furcsa ízű. A mártásokkal vagy ahogy itt nevezik, salsa-kkal eleinte óvatos voltam, de ma reggel jól odamertem a rántottám mellé, mert annyira finom volt. Holnap reggel egy másik félét fogok megkóstolni. A munkatársaim azt mondják, hogy minél csípősebb, annál jobb, ugyanis a savas közegben elpusztulnak a baktériumok. (ja, meg a hasfalam is…) Sok tésztafélének a kukorica az alapja, kicsit olyan, mintha Cornflakes íze lenne, nekem sajnos annyira nem jön be, pedig biztosan nagyon ízletes annak, aki az ilyesmit szereti. Hétfőn ebédre costilla taco-t ettem, a környék legjobb taco-sánál. Állítólag annyira jó, hogy a környező városokból is idejárnak taco-t enni. Ezt egy másik munkatársamtól tudom, akinek a húga náluk dolgozott. Valóban nagyon finom volt, sorba kellett állnunk. Ha már itt tartunk, itt is érvényes az ökölszabály: Ahol sokan állnak sorba, ott egyél. Egy taco 10 Pesoba került (~170Ft). A zöldségek hatalmasak, de ez a dél-európai országokban is így van. A műkaják persze ugyanazok, mint otthon.
Erre a témára még biztosan visszatérek.

Közlekedés
No itt is van furcsaság bőven. Az természetesen alap, hogy egy kocsiban nem annyian ülnek, mint ahogy azt a mérnök Urak megálmodták. Itt még nincs vége.
Az oly gyakori pickupok platóján simán állva, vagy fekve utaznak. Van, hogy egyszerre 10-en. Sok jó ember kis helyen is elfér… Olyat is láttam, hogy két gázpalack, két ember kombó. Ütközésnél biztosan “pirosat” robban. Európai aggyal elég szürreális, hogy az autópályán előtted megy egy pickup tele emberrel a platóján. Egyik reggel valami rendőr-akciót mutattak a TV-ben. Még a rend őrei is platón viszik a megbilincselt gyanúsítottakat. Biztonsági öv?!, nahaggyámá’.

Hány mexikói fér el egy pickupon?

Indexelés? Feltűnt, hogy az úgy nincs. Sőt. Utánaolvastam egy amerikai utazó -Mike- honlapján, hogy nem is kell erőltetni, ugyanis az előzésnél kitett bal index azt jelenti, hogy tudatod a mögötted jövővel, hogy előzzön meg… Hoppá. Szóval pont ellenkezően működik. Biztosan tudjátok, hogy az USA-ban villogó piros (féklámpa) az index. Sok autót importálnak (na jó, bejut valahogy az országba), sok amerikai kamion közlekedik, úgyhogy egyiken piros, másikon sárga villog. Itt pattanna el az ér Mozaik utcai vizsgabiztos fejében. (Közlekedési felügyelet, Viktorunk óta Nemzeti Közlekedési Hatóság)

Sebességkorlátozás? Hehe. Táblák vannak. Kb. ennyi. Tegnap letolt egy kismotor, 95-tel mentem 90 helyett. Mondjuk megérdemeltem…

Kerékpáros az autópályán? Sí, Senor, Sí.

Útburkolati jelek? Ugyan már minek, pazarlod a festéket amigo.

Jelzőlámpa? Igen, már láttam, csak nem világított rajta semmi.

Üzemanyag? Hasonló mint otthon. Itt is van egy nemzeti olajtársaság, csak nem Zrt, hanem állami cég. Ők szabják meg az árakat, amit havonta egyszer az inflációval és némileg az olaj világpiaci árával korrigálnak. (Ugye mondtam, hogy olyan mint otthon). Azért van egy lényeges különbség. Pont fele annyiba kerül. A 87-es oktánszámú normál “Magna” ~10 Peso, a 91-es “Premium” kicsit több. A dieselt csak a teherautókba tankolják. Itt közös nyomócsöves, CDI, PD és mindenféle okos turbódízel motorokkal nem jutsz messzire (állítólag van olyan ember, aki már látott olyat, aki hallott róla, hogy néhány városi kúton van szuper alacsony kéntartalmú DUBA diesel is).
Kérdeztem a munkatársakat, hogy mennyit fogyaszt a verda? Hmm, tessék, mivan? Tudod, elmész x kilométert, aztán tankosz. Jaaa, igen. És? De mennyit mész el? Amíg ki nem fogy. Na jó, hagyjuk, feladom, nem érdekes…

Biztosítás? Kötelező? Te viccelsz Hombre? Kötelező biztosítás nincsen. Na jó azért nem ennyire vészes, sokan kötnek, de sok autónál egy 75%-os arány is sok biztosítatlan autóst eredményez. Ha valakit letékáz egy rozsdás gázpalack szállító pickup, akkor a bevett szokás az, hogy a vétkes otthagyja az autót, aztán a vétlen autó tulajdonosa meg így járt. Ezzel a vétkes megússza a büntetést (az autó feltehetően úgyis illegálisan közlekedett). Persze itt is van casco, de az horror.

Cristo Rey

A szállodáról szóló bejegyzés kapcsán kedvet kaptam egy kis kiránduláshoz. Az ablakomból látható Cristo Rey felkeresése nem tűnt komoly kihívásnak. Hihetetlen, hogy itt milyen lefedettsége van a Google Street View-nak. Gyakorlatilag virtuálisan végigjártam az utat, így nagy meglepetés nem ért az oda vezető 20 kilométeren.

Itt még félre tudtam állni fényképezni, de később már csak menet közben kattintgattam:

Elég nagy forgalom volt, rengeteg turistabusszal találkoztam ezen a szűk szerpentinen. Az út egyre meredekebbé vált, volt ahol egyesbe kapcsolva tudtam csak haladni. Itt nagyjából félúton lehettem:

Az utolsó pár kilométert araszolva tettem meg. Akkora forgalom volt, hogy a buszok miatt helyenként beállt az egész közlekedés. Én nyugodtan üldögéltem az autóban és vártam, hogy megoldják a helyzetet. Volt egy kis piros zászlós Senor, ő próbált úrrá lenni a kialakult káoszon.
A látvány már útközben is pazar volt, de mikor felértem, megnyugtatott, hogy utam nem volt hiábavaló:

Silao látképe:

Észak felé nézve:

A Cristo Rey zarándokhely, amit maga XVI. Benedek pápa is meglátogatott Március 25-én.

A mozgókép talán jobban visszaadja a hangulatot:

Igen, odaadtam egy mexikóinak a fényképezőgépemet. A pulcsi pedig elterelő hadművelet, 40 fokban a mexikóiak még azt viselnek.

Ekkor már lefelé jöttem. Szigorúan motorfékkel, erre több tábla is figyelmeztetett:

Nem készítettem róluk képeket, de sajnos nagyon sok koldus – főleg gyerek és idős ember volt a szerpentinen. Felfelé menet az egyik kölök utánam is futott, láthatóan fel akart ugrani a platóra. Na például, ha majdnem sikerül csak neki és leesik, akkor önhibámon kívül nagy szarba kerülhettem volna. Megállok, kiszállok, mikor a lelkemre kötötték, hogy még baleset esetén sem szabad megállni? Nesze neked cserben hagyás, otthon meg azért csuknának le. Szerencsére nem kellett tovább gondolnom, mert a kis Gómez gyerek abbahagyta az üldözést.

Lefelé már bátrabb voltam. Itt is megálltam egy fénykép erejéig, pedig elég rossz arcok voltak az út mellett:

Holiday Inn Express Silao-Aeropuerto Bajio II.

A hotel felülmúlta a várakozásaimat. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, a hotel tiszta, a reggelire sem lehet panasz. Van egy kis konditerem (két futópaddal, egy elliptikus géppel és egy szobakerékpárral), illetve két beltéri medence. A szobában van vasaló. A földszinten pedig egy nyilvános mosoda. Számomra a legfontosabb mégis az, hogy van gyors vezeték nélküli Internet (1/1 Mbit/s), ugyanis a telefonomra telepített skype, viber alkalmazásokkal így könnyedén és főleg ingyen tudom tartani az otthoniakkal a kapcsolatot. (a magyar mobilszolgáltatónál 3-as zónába sorolták Mexikót, így perc alapon 695 Ft az indított és 225 Ft a fogadott hívás, 185 Ft pedig az SMS) Ez nagyon fájdalmas. Sajnos az EU szabályzás idáig már nem ér el. Szabad rablás van.
Nem utolsó sorban pedig a blogot is tudom szerkeszteni, videót feltölteni. Még a Forma 1-et is tudtam ma reggel online nézni. Tényleg jól érzem magam itt.
Valamilyen törvényi szabályozás miatt a szállodában ugyan lehet pénzt váltani, de csak 20 USD-t váltanak be egy nap. Tegnap váltottam, 248 Pesot kaptam érte.

Előkerült a rendes fényképezőgépem is, úgyhogy itt egy bővebb képes bemutató a hotelről:

Van egy kis szökőkút a bejárat előtt, ide járnak a madarak inni:

A biztonságra mindenütt felhívják a figyelmet:

Mindjárt a hotel mellett van egy Applebee’s étterem. A hotelből közvetlenül át lehet menni az étterembe. Az Applebee’s valami kalóriaszegény amerikai kaját kínáló étteremláncnak tűnik. Fényképes menükártya van, hogy az olyan analfabéták is, mint én – tudjanak választani.
Indulásképpen egy igazi mexikói csemegét választottam: a Cowboy burgert. 🙂 Gondoltam egyenlőre nem durvulok csípős mexikói kajával. Hát nem jött össze, itt még a burgert is jalapeño-val szolgálják fel. Nem sikerült kímélni a gyomromat. Lekopogom, eddig még semmi bajom nincsen az itteni baktériumokkal. A hasábbal és salátával tálalt menü egyébként egy korsó cerveza-val 183 Pesoba került (3.200 Ft). Elég annyi hozzá, hogy most már tudom, hogy a mekiben nem hamburgert árulnak.

A hotel kertje nagyon szépen gondozott, ilyen virágokat sikerült lencsevégre kapnom. Lehet, hogy otthon is vannak, de sajnos én nem értek hozzá:

A recepció mellett van egy kis előtér. Señor Fernández éppen TV-zik.

Az étteremet körbeölelik a szobák, olyan érzés, mintha valami mediterrán utcai kávézó lenne. A fénykép az üvegoldalú liftből készült:

A reggeli tálalva. Señor García sürög-forog, a kis Raul pedig harmadszor repetázik. Ja, jó páran el vannak hízva.

Az ablakomból szép kilátás nyílik a több, mint 2700 méter magas Cerro del Cubilete hegyre. Kivehető a 2579 méter magas csúcsra emelt Cristo Rey szobor, ami az ország földrajzi középpontja. Ezek szerint én Mexikó szívében vagyok. Na ide fel kell mennem. Egyébként nálunk is van ilyen, Pusztavacson a jeltorony!

Amint látjátok, a hotel mellett megy a meglehetősen forgalmas 45-ös út. Ezek a dög kamionok borzalmas röfögéssel tudatják, hogy elhaladnak a szálloda előtt. Én szeretem a nagy V8-as motorok hangját, de ami itt van, az már enyhén túlzás.

Szórakozás a 747-esen

Ígéretem szerint egy kis bemutató következik a tengerentúli járat szórakoztató rendszeréről (a.k.a. in-flight entertainment):

A rendszer két alkotóeleme az előttünk lévő üléssor fejtámlájába épített LCD képernyő és a karfából előbújó vezetékes távirányító. A rendszer a felszállás és leszállás közben a szabvány képeket vetíti, illetve elősegíti, hogy a legénység közleményeire odafigyeljünk. Egyébként interaktív üzemmódban működik, tehát mi mondhatjuk meg, hogy mit szeretnénk látni a saját kijelzőnkön. A főmenüben választhatunk, hogy videót, hírcsatornákat, tv sorozat epizódokat szeretnénk-e nézni vagy csak zene hallgatásra vágyunk. Az sem probléma, ha játszani szeretnénk, vagy nyelvet tanulni, esetleg információkat szerezni a légitársaságról vagy a szolgáltatásokról. Sőt, telefonálhatunk, SMS-t küldhetünk, ugyanis a távirányító oldalában egy hitelkártya olvasó is helyet kapott. A menüpontok között természetesen megtalálható a “kötelező” repülési információ is, ahol a követhetjük az utazás paramétereit: sebesség, távolság a céltól, magasság, külső hőmérséklet, pontos idő, stb.

Valamint a gép GPS által szolgáltatott pozícióját:

Én először láttam ezt a rendszert, így már azzal órákat el tudtam tölteni, hogy megismerjem annak szolgáltatásait. Belegondoltam, hogy ha a gépen lévő 415 ülőhely mindegyikéhez tartozik kijelző, akkor vajon milyen háttértár képes kiszolgálni az adott esetben 415 db különböző video jelfolyamot. A játékok persze nem PS vagy XBOX grafikával bírnak, de akkor is kell számítási teljesítmény is hozzá. Jól méretezték a rendszert, egyszer sem vettem észre akadást, vagy bármilyen rendellenességet. A tartalmat természetesen folyamatosan frissítik, még külön applikáció is van a KLM honlapján, hogy előre tudjuk, és tervezhessük a szórakozásunkat. Mindebben az a legjobb, hogy a turista osztály számára is elérhető.

Előttem egy kissrác ült, érdekes volt látni, hogy ugyan elő-elővillant az ipad, mégis a rendszerben felkínált egyszerűbb játékokkal játszott és az ottani videókat nézte. Valahogy nekem sem jutott eszembe elővenni a kütyüimet, tökéletesen lekötött ez a remek kis szórakoztató rendszer.

Ha nem működik a beágyazott video, akkor itt a link.

Boing konyha

Amikor ezt a bejegyzést írom – otthoni idő szerint 17 órakor- már túl vagyok néhány szem mandula nasin (felszállás után egy órával kaptuk), illetve egy főétkezésen. Mivel az amszterdami járat kulináris élményeit eléggé elnagyoltam, és az óceán felett járva időm úgyis mint a tenger, lássuk hát részletesen a menüt:

-Komkommer salade
-egy mini zsemle (mint a Spáros, csak kisebb), mini margarinnal (Biol Organic, light), mini sajttal (Beemster – 5 hónapig érlelt, premium gourmet dutch cheese)
– Panga Flakes Thai Red Curry Bamboo Shoots – valami hal volt, de lehet, hogy jobb, hogy nem tudtam mit eszek
– White Choco Profiterol egy kis Jacob’s Table Cracker keksz társaságában.
+ Heineken – mi más?!
image

Mmm…Nyami. Finom volt. Tényleg. A curry kicsit csípős, de el kell fogadnom azt a tényt, hogy megkezdődött a gyomrom idomítása a mexikói ételekhez.

Azért azt elmondom, hogy megenni könnyebb volt, mint leírni.
Hopp, éppen légörvénybe kerültünk… tökéletes időzítés. Tele hassal.

A multimédiás rendszerről majd írok egy külön bejegyzést, de ide tartozik, hogy ott valami spenótos tésztát emlegettek. Na mindegy, ez a fogalmamsincsmitettem is finom volt. Ennyit a konyha és a technika kapcsolatáról.

Most úgy Indianapolis felett járhatunk. Kaptunk egy kis fagylaltot. Karamellás és nagyon finom. Rájöttem, hogy három dolgot lehet itt csinálni: Enni, kényelmetlenül aludni, és a multimédiás kütyüt nyektetni.

Aludni nem sikerült, így Tom Cruise-zal ismét megmentettük a világot a Mission Impossible 4-ben. Ez a film olyan, mint a mekis kaja. Azt kapod, amit vársz. Minden alkalommal.

Mire vége lett, újból enni kellett.
A fő étkezésnél hiányolt olasz menü megérkezett:
– gyümölcs válogatás
– mini pizza
– pasta
image

A tészta már nem is fért belém. Úgy vélem, hogy ennyi étel, ital bőven elég erre az útra. A minőségre és a felszolgálásra sem lehet panasz. Valamit tudnak a KLM-nél.

Schiphol

Sikeresen földet értünk a holland fővárosban. A Schiphol reptér hatalmas. Mindenütt tulipánok.
image

Először gondoltam megkeresem a mexikói csatlakozás indulási helyét (F5-ös kapu), aztán elütöm a maradék 6 órányi időt. Így is tettem. Laza tempóban, útlevél ellenőrzés és némi bámészkodás után a térképen jelzett 25 perc helyett mintegy 40 perc alatt találtam meg az F5-ös kaput.
image

Azt már most látom, hogy újabb biztonsági ellenőrzés vár majd rám. Itt valami fura kapun kell átmenni. Nem szokványos átsétálós, hanem a menetirányhoz képest balra kell fordulni és felemelni a karokat. Amolyan állj vagy lövök módon. Hmm. Kellene valami sugár dózis mérő…
A kapuban már bent állt egy Jumbo. Azt gondolom,hogy ez még az eggyel korábbi járat, de a mexikói is ilyen lesz.
image

Egy kis nézelődés és egy Great Little War game pálya abszolválása után útra kellett kelnem, hogy Internet és 220V közelébe kerüljek. Szerencsére hamar találtam egy nagyon kényelmes helyet. Ez a 3-as Lounge.
image

image

Van itt kávézó, pék, virágos, meki, elektronikai üzlet, stb. Nem tudom mennyi ilyen mini pláza-szerűség lehet ezen a reptéren…
Mondjuk van is hozzá forgalom és fizetőképes vásárlóerő.
Bár Marcsi csomagolt reggelit és az amszterdami járaton kapott tojásos szenyót és almás mini kroaszont is legyűrtem, most már kezdek éhes lenni. Nézek valami ennivalót.

Vamos a México

Úgy néz ki, hogy tényleg elutazok. Méghozzá holnap. Április 12-én hajnalban indulok Mexikóba, pontosabban Silaoba. Két hónapig leszek kint. Üzleti úton. Tanulok és remélem én is tudok majd újat mutatni, munkámmal segíteni az ottani kollégákat. Most megyek, csomagolok, de érdemes lesz követni a blogot.

Addig nézzétek meg, hogy hova utazok. katt
Spanyol nyelvű turisztikai információk. katt

WordPress

Mexikói utazásom eseményeit szeretném megosztani ismerőseimmel, ezért kitaláltam, hogy a tájékoztatásnak e számomra még ismeretlen módját, a bloggolást választom.

“Lusta” informatikusként azt gondoltam, hogy manapság egy blog elindítása igazán nem lehet nagy ügy. Egy korábbi munkahelyemen születésnapomra 10 perces homokórát kaptam, mert minden kérésre, feladatra azt válaszoltam, hogy “ok, 10 perc és megvan”. Persze az esetek nagy részében nem készültem el 10 perc alatt, de azóta legalább tisztában vagyok ezzel a szokásommal.

Tehát az időkeret rendelkezésemre állt, be kell röffenteni egy blogot 10 perc alatt. Mivel van saját domain, és a kihívástól sem akartam megfosztani magamat, természetesen saját blog kezelő rendszer telepítését tűztem ki célul. Google a legjobb barátom, így hát tanácsot kértem tőle a blog motor kiválasztásához. Jó barát lévén, azonnal jöttek a javaslatok. WordPress, Drupal, stb. Hmm.. Lássuk, mit tudnak. Nekem nem kell semmi extra, csak egy blog (ne feledjük az időkeretem adott). Ezek után nem fogtok csodálkozni, ha a WordPress nevű blog motor telepítési leírásában található “Famous 5 Minute Installation” marketing szövegre azonnal rácuppantam.

Uccu, essünk neki. Stopper indul.
– doksi olvasás
– telepítő letöltés
– néhány kattintás a CPanel-en (al domain, MySQL adatbázis)
– konfig fájl szerkesztés
– feltöltés a szolgáltatóhoz
– telepítés
Ez szinte hihetetlen, kész vagyok. Ez tényleg 5 perc volt. Nagyon profi a leírás, könnyen követhető, tapasztaltabbaknak egy pár soros, kezdőknek külön egy részletes leírás. 5-ös. Hát igen, van akinek 5 perc az tényleg 5 perc. Ez alkalommal jogos a marketing szöveg, nem vezetnek félre.

Köztudott, hogy nagy android mániás vagyok, úgyhogy mindjárt telepítettem a “gyári” szerkesztői alkalmazást is. Itt volt egy apró beállítási teendő, de utána csatlakozott is a blog-hoz az alkalmazás. És működik is. Az elkövetkező hetekben alaposan letesztelem majd.

A telepítés után persze el lehet veszni a beállításokban, részletekben. Majd idővel megtanulom, egyenlőre nem szempont.

Blog kipipálva, haladhatok tovább a készülődéssel.