Laundry blog 2.

Hotel élet.

Eltelt egy hét, én ismét mosok, szárítok, bloggolok. Egészen megszoktam, hogy egy hotelben élek. A vendégek hosszabb-rövidebb ideig maradnak, de én a magam 6 hetével itt örök bútordarabnak számítok. Furcsa dolog, hogy látom őket csomagokkal felpakolva bejelentkezni, majd legközelebb a reggelinél már bőröndökkel érkeznek, és mikor én indulok a munkába, ők már kijelentkeznek. Akik viszont nem “cserélődnek”, az a személyzet. Mostanra már megismerem őket: a reggelinél az étterem bejáratánál általában egy szigorú tekintetű fekete bőrdzsekis nő szokott várni, aki bón ellenében enged csak be. A takarítók között, akik egyébként szép rendet tartanak nálam, van kedves, aranyos, de csak spanyolul beszélő, van egy-kettő, akivel angolul is szót értek. Van takarító bácsi is: köpcös, vékony hanggal. A recepciósok többnyire beszélnek angolul. Kedvencem a kis hölgy, aki beavatott a mosógépek üzemeltetésének világába.
– Apropó elkészült a fehér adag, pillanat, rakom a színeset! –
Ő már messziről mosolyog, ha meglát. Most ne firtassuk, hogy milyen gondolat van a kedves mosoly mögött… 🙂 (ne’ a balfék vendég? – a szerk.)
A mélygarázs őrei is felismernek, “megjött a Rangeres csávó” – gondolhatják. Azt már mondtam, hogy itt nem a menő sportkocsi a csajozós verda, hanem a pickup, vagy ahogy itt nevezik: “caminón”? Csak Marcsi megnyugtatására: az igazán süti verda a Ford F-250, LOBO, stb. Ezek nem litereket fogyasztanak százon, hanem nedves női bugyikat – legalábbis itt így fogalmaznak. Az enyém max izzadságtól nedves és büdös (klíma nélkül 40 fok) férfi alsót fogyaszt.
Na de pont ezért vagyunk most itt, a mosoda blogban.


Forrás: http://failblog.org/2009/03/09/laundry-win/

Folytatás jövő héten!

Nyertem !

Azt hiszem, hogy életemben nem örültem még nyereménynek ennyire. Tegnap reggel hívtak otthonról, hogy az OMV-s játékon nyertem kötött sapkát és sálat. Egy Mercedes C osztály volt a fődíj, Merci fanatikusként kötelezően arra mentem rá, de a sapi és sál is jól jön (legfeljebb elhozom legközelebb Mexikókba, itt még úgy sem láttak ilyesmit). Amikor ilyen nyereményjátékról hallunk Marcsival, mindig indulunk, de nagyon ritkán jön össze valami.

Még nincs vége!

Ezek után, ma elindultunk a kollégákkal Leónba egy HP-s nyílt napra. Út közben volt lehetőségem megcsodálni a futball stadiont. Képzeljétek, vagy egy kilométer hosszú sor volt a stadion előtt. Itt kérem komoly érdeklődés van a foci iránt.
Odaértünk a konferencia helyszínére. Spanyolul beszélt az előadó, de szerencsére a prezentációk angolul voltak, úgyhogy a technikai részekből nem maradtam ki.

Hálózati eszközöket mutogattak, a magyar szokásoktól eltérően nagyon jó hangulatban. Tényleg nem az az egysíkú technikai bemutató volt, amelyiken IT-sként is el szoktam aludni. Az általam már megismert jófejséggel vitte a bemutatót a HP-s emberke.
Mutatok egy példát:
Éppen IP telefónia bemutató következett, az előadó megkérte a hostess leányzót, hogy vegye fel a kagylót. Elkezdte faggatni, hogy mi újság: “Jól vagy, minden ok? A gyerekek már lefeküdtek? Jól van édesem, akkor légy szíves add a feleségemet!” 🙂

A lényeg a lényeg a bemutató lezajlott. Kezdődött a tombolasorsolás. Az ajándékok meglehetősen értékesek voltak:
1. díj: netbook
2. díj: multi funkciós nyomtató
3. díj: a León focicsapat hivatalos meze

Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz, ha engem húznak. Eleve ki sem tudják majd ejteni a nevemet, de ha kimegyek átvenni, és kérdeznek valamit? Ne felejtsük el, itt spanyolul beszélnek az emberek. Képzeletben legyintettem, az OMV-s nyeremény után nem valószínű, hogy ismét rám kacsint a szerencse.
A netbookot kihúzták, a multis nyomit is… Nem is baj, gondoltam, számomra a legjobb úgyis a mexikói focicsapat mez lenne! Kihúzták azt is, a hostess leányzó spanyol nevet mond. Jó, hát minden nap nem nyerhetünk… Igen ám, de az illető HP-s emberke volt, akik nem vehettek részt a játékban. Tehát, újra sorsolás. Megint spanyol név, megint HP-s ember. Na, még egyszer. Még egy HP-s ember. Ekkor már tényleg lekarmolt az ideg a seggemig. A leányzó kivette a negyedik összehajtogatott papírt a kalapból. Összenéztek a házigazdával, és próbálták olvasni. Blas… Blasss Gluuuk. JEEEEEE
Kimentem, kaptam ölelést, puszit, megvolt a tutitinibukszás fotózkodás.

Gracias, Gracias, hajtogattam – úgy sem tudtam volna mást mondani, és elindultam vissza a helyemre. A kollégák már messziről mosolyogtak. Nagyon örültek, hogy pont én hoztam el a mezt.
És tényleg én is sokkal jobban örültem neki, mint bármilyen kütyümütyünek.
Ez egy mexikói mez!!!! Menő klubtulaj atom!!!

A stadionnál az rajongók a ma esti elődöntőre váltottak jegyet. A bejegyzés írásakor – a 70. percben – 1:0-ra vezettünk :D. Hajrá León!

Kocsmázás Guanajuatoban

Pedroval tegnap este nyakunkba vettük a várost és felkerestünk néhány kocsmát. Érdekes, hogy itt nem pubnak hívják őket, hanem a – szerintem magasabb színvonalat feltételező – “bár” szót használják.

Maradjunk annyiban, hogy én úgy éreztem magam, mint 12-14 évvel ezelőtt a VEN-en (Veszprémi Egyetemi Napok). A “bárok” olyan hangulatúak, mint annak idején a MÁFKI/NEVIKI területén lévő felújítás előtti épületek kiszuperált tantermei, amelyeket az egyetemi napok alkalmából a diákok rögtönzött kocsmákká alakítottak. Szép idők is voltak azok.

Itt van mindjárt a Los Lobos bár. A kapuban két, nálam kicsit véznább testalkatú kuveros. Buena Noche! – köszönünk, majd a keskeny ajtón belépünk a bárba. Dohányozni itt sem lehet, de az ilyen kiskocsmák valahogy mindig füstösek. Haladunk befelé a pulthoz. Dos cervezas por favor! A csapos hozza is a két üveget – poharat ilyen helyen nem kapsz a sörödhöz. Még csak éjfél körül járunk, a vendégek szolidan iszogatnak. Mellettünk egy nagyobb társaság csoportképeket készít, villog a vaku. A belső teremben pool mérkőzés zajlik. Ez még az a hely, ahol nem törik el a hátadon a dákót, ha a fogadást netán megnyered. A zenei repertoár széles, AC/DC – Thunderstuck, Pink Floyd – Money, stb. Pedro megjegyzi, hogy 2 körül váltanak mexikói vagy spanyol rockra. Addig nem várunk.

A zene egyre hangosabb, néhányan már ütemesen mozognak, a hangulat emelkedik. Mi viszont szeretnénk mást is megnézni, úgyhogy megyünk a következő bárba.

Útközben mariachikkal találkozunk, akik néhány senoritát szórakoztatnak. Hogy ne éreznék magukat jól, ha még a bálnák is szeretik?

Most nincsenek annyian, mint csütörtökön, az egyetemisták haza utaztak. Ilyenkor a helyiek veszik át a hatalmat az éjszakai élet felett.
Egy salsa bárban lyukadtunk ki. Itt nagyon forró a hangulat. Fiatalok, idősek táncolnak a hatalmas belmagasságú táncterem közepén. A kőből készült padlót már tükörfényesre táncolta az a kitudja mennyi generáció. Körben asztalok, székek, a pincér szüntelen ügyel arra, hogy a vendégek véletlenül se száradjanak ki a nagy táncban. Itt is legurítunk egy italt, aztán tovább haladunk a harmadik bárba, ahol két terem is van, az egyikben egy rock bandával.

Mind közül ez a leg lepukkantabb, de a banda nagyon jól játszik. Megmosolyogtat a mellékhelyiség. A legfelső emeleten van, western filmekből ismert csapóajtón keresztül jutunk be. A piszoár egy nagy vályú, “multiplayeres”. A kellemetlen szagokat a maguk egyszerű módján közömbösítik: a piszoárba lime-ot daraboltak. Előttünk egy hatalmas rácsos, üveg nélküli ablak, ténykedésünk közben látjuk az utcán lévőket és ők is bennünket.
Maradunk is a koncert végéig, aztán kissé fáradtan, de kellemes kikapcsolódás után elindulunk haza.

Irapuato

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, a héten két várost is meglátogattam. Csütörtökön Guanajuatot, pénteken pedig Irapuatot.
Irapuatoban lakik Raúl, aki mellesleg vasárnap indul Veszprémbe. Azért mielőtt elment, gyorsan megmutatta nekem a várost, ahol él.

Irapuato mintegy 38 kilóméterre van Silaotól. A már említett forgalmas 45-ös úton dél felé haladva nagyjából 25 perc alatt értünk ide. Érdekes, hogy mindkét eddig megismert várostól nagyon eltérő a város hangulata.

A sétát a városi múzeum útba ejtésével kezdtük. Ebben a szűk utcában még a régi stílusú mexikói építészetet láthatjuk:

A múzeum belső udvara:

Akkor és most:

Leletek a Bajío régióból:

Ez a táblázat nagyon jól összefoglalja, hogy a spanyolok előtt milyen civilizációk, kultúrák voltak jelen a térségben:

Región El Bajíó:

Egy kép Lacinak:

A belvárosban, egy kilométeres sugarú körben – nem tévedés – hét templom van. Ebbe itt bementünk. Belépés után én nem vetettem keresztet, amit egy öreglány rögtön kiszúrt. Majdnem menekülöm kellett, annyira megbotránkozott. Az idősek elvakultan hisznek Istenben.
A múzeum és ez után az incidens után elgondolkoztam, és Raúlt is faggattam, hogy ugyan már hogyan egyeztetik össze a mély római katolikus vallást azzal a ténnyel, hogy azt a leigázó spanyolok terjesztették el. Előtte az ős civilizációknak a világon semmi közük nem volt a katolikus valláshoz. Az “új” vallás az őshonos civilizációhoz képest röpke 400-500 éve van csak jelen, de nyomtalanul felülírt és eltörölt mindent, amiben korábban hittek, és ami szerint éltek. És ma vakon hisznek benne, a lakosság 87,7%-a ugyanis római katolikus hit szerint él.
Egy egyszerű hasonlattal élve számomra ez olyan, mintha egy elképzelt Magyarországon a törökök a mai napig jelen lennének és mi mind muzulmánok lennénk, mondjuk úgy a lakosság 87%-a. Utólag, hogy a történelem így alakult, elképzelhetetlen lenne, nem igaz? Ebből látszik, hogy minden viszonylagos. A különböző kultúrák megismerésekor jön rá az ember, hogy milyen tényezők hogyan befolyásolnak egy nemzetet. Velünk is megtörténhetett volna és akkor számunkra is ez lenne a természetes. Nem értenénk, ha valaki azt kérdezi tőlünk, nem zavar hogy a népünk nem muzulmán hitű volt? Mint ahogy Raúl sem értette a kérdésemet…

Beszélgettünk még a származásról is, de igazán nem érdekli őket a dolog. Egy jó alaposan keveredett nép az övék. A képen Raúl:

Számomra a legérdekesebb ez a mozaik volt. Hihetetlen, hogy mennyire kifejező. Bal oldalon láthatóak az őslakók, vezetőikkel, isteneikkel, terményeikkel, javaikkal, jobb oldalon a spanyol hódítók, a vallásukkal, építészetükkel, vezetőikkel = hadvezérek. Középen az arcok a bőrszíneket és azok keveredését mutatják. Lent a született mesztic gyermekek:

Jó lenne érteni:

A parkokban a fák lombját mindenhol így nyírják:

A városháza:

Egy kisebb tér a városházán:

Hidalgo atya a Presidencia Municipal mennyezetén:

Visszaérve a főtérre, egy kis néptánc bemutatóba csöppentünk bele:

A séta innentől átváltott gasztronómiai bemutatóba. Először kipróbáltam a helyi fagylaltot. A kép bal oldalán a fehér folt szeretne lenni, de inkább a fagylaltosra koncentráltam. Én guanabanásat ettem, Raúl pedig mamey ízesítésűt. Ilyen gyümölcsöket otthon még nem láttam. Érdemes a google képek között rákeresni.

Még fel sem eszméltem a fagylalt okozta sokkból, jött a következő finomság, az esquites. Peti munkatársam mondta, hogy ezt kóstoljam meg. Nagy várakozással kezdtem neki a finomságnak, ami nem más, mint fehér kukorica (van vagy tizennemtudoménhányféle fajtája), epasote, egy kis chile és limon.

Nyammmm, Un vaso de esquite:

Most pedig megkérem gyengébb idegzetű olvasóimat, hogy álljanak meg itt, és olvassanak tovább inkább egy régebbi bejegyzést.

Ami most következik, az durva lesz.

Taco de tripa
Ha egy idegen országban van az ember, akkor mindent meg kell kóstolni. Mivel Raúl annyira lelkes vendéglátó volt, én pedig igyekeztem jó vendég lenni, nem akartam csalódást okozni, ezért csorgó nyállal belevágtam a pacalos taco elpusztításába. Jól megborítottam a legcsípősebb salsával. Lelassult körülöttem az idő, az utcán nagy forgalom volt, a levegő meleg, párás. Be kell, hogy valljam, itt már elfogott az az érzés, hogy ha Méhikó kellős közepén egy utcai árusnál vett pacalos tacot túlélek, akkor előttem nincs lehetetlen ebben az életben.
Hiszitek vagy sem, megettem az utolsó morzsáig. Nem mondom, hogy élveztem, de nagy élmény volt!

A sokk után autóval tettünk egy kört a felső tízezer lakóövezetében, ahol olyan haciendákat láttam, ahol külön biztonsági őr volt a kapuban, és veszprémi várkapu kismiska volt hozzájuk képest.
Elhaladtunk a bevásárlóközpontok előtt, ahol kiszúrtam egy ismerős márkajelzést. Áhh, C&A, jegyeztem meg. Raúl spanyol akcentusával visszakontrázott, Yeeees, Cheap and Ugly (ejtsd: csíp n ágli). Szerinte itt nem jó minőséget árulnak.
Végül betértünk egy – Ruben, az SAPs kolléga szavaival élve – fancy kávéházba, ahol legurítottunk egy finom kapucsínót, ami jól is jött a hazafelé úton, hiszen még vissza kellett vezetnem Silaoba.
Mielőtt elindultam, Raúl még beinvitált az otthonába, ahova közben megérkezett a családja is, kicsit még beszélgettünk, majd elbúcsúztunk, én pedig élményekkel feltöltődve tértem haza a szállodába, ahol egy kiadós alvással zártam ezt a nagyszerű pénteki napot.

Guanajuato

A héten két közeli városban is voltam, de a látottakról még nem tudtam beszámolni.
Íme:

Csütörtökön este Pedro kollégával átmentünk a közeli Guanajuatoba.

Guanajuato területén a spanyol idők előtt az otomik (a helyet Mo-o-ti-nak, vagyis a fémek lelőhelyének nevezték az itt található ezüst és arany miatt), majd a nahuák, később pedig nomád törzsek, a chichimecá-k lakták. A város mai neve a purépechák elnevezéséből – Quarap-huata, vagyis a “békák hegyes vidéke” – származik.
1541-ben a spanyolok gyarmatosították. A települést 1570-ben alapították, 1741-ben V. Fülöp spanyol király pedig városi címet adott a településnek. Benito Juarez elnöksége alatt még Mexikó fővárosa is volt.
1810. szeptember 16-án Hidalgo atya vezetésével a közeli Doloresben (mai nevén Dolores Hidalgo) megkezdődött a Spanyolország elleni függetlenségi háború. Szeptember 28-án a 12.000-es férfiakból, nőkből és gyerekekből álló hadsereg lerohanta az Alhóndiga de Granaditas nevű erőd szerű magtárolóban védekező spanyol csapatokat. A legenda szerint az egyik felkelő, egy bizonyos El Pipila nevű bányász gyújtotta fel a magtár bejáratát. El Pipila hőstettével győzelemre vezette a felkelőket, szobra a város fölé emelkedve állít örök emléket a függetlenségi háborúnak.

A háború 1821-ben hozta meg eredményét, amikor Spanyolország kénytelen volt Mexikó függetlenségét elismerni.*
Porfirio Diaz tábornok, aki a később Mexikó diktátora lett, 1905-ben felavatta a Teatro Juárez-t (Juárez színházat), a törvényhozó palotát, a béke és a Hidalgo emlékművet és a Presa de la Esperanza duzzasztógátat.

A város egyeteme 1945-ben megkapta a Guanajuatoi Egyetem nevet és államilag elismert felsőoktatási intézménnyé vált. Az egyetemnek jelenleg körülbelül 30.000 hallgatója van.
A városról nevezték el a szövetségi államot is.

Guanajuato Mexikó egyik legfontosabb városa. A történelmi örökség, a keskeny utcákat és tereket minden este ellepő zenészek, diákok hada fantasztikus hangulatot teremt.

Ez a keskeny sétány vezet fel a belvárosból az El Pipila emlékműhőz.

A világon egyedüli módon a forgalom a város alatti alagútrendszerben hömpölyög.

Szépsége, történelmi jelentősége és emlékművei miatt Guanajuatot az UNESCO 1988-ban a világörökség részének nyilvánította.

A rövid séta után a Van Gogh bár külső teraszán pihentünk meg, ahol egy finom chedar-os, jalapenos nachost és kétféle (Bohemia, Tecate) itteni sört kóstoltam meg. Érdekesség, hogy a sör mértékegysége itt 0,355 L. Nagyon hangulatos hely volt, élő zenével, sürgő-forgó pincérekkel, igazi mexikói hangulattal. Ide gyakran fogunk jönni, az biztos. Legközelebb hozom a rendes fényképezőgépemet is, mert van mit megmutatni.

* Forrás: wikipedia.org

Laundry blog 1.

Sok vád ért, hogy büdös vagyok, úgyhogy ideje tenni ellene valamit…
Kezdésnek mondjuk kimosom a ruháimat. A program kb. 30 percig tart, addig mit lehetne csinálni??

Hát bejegyzést írni. Így születik a Laundry blog rovat.

A nyilvános mosoda a közvetlenebb és olcsóbb módja ruháink tisztán tartásának.
A recepción 7 Pesoért lehet egy adag mosószert és öblítőt kapni, így a mosnivalóval, két mosószeres tégellyel és a laptopommal betárazva megjelentem mosni és bloggolni.
Vagy ez már túlzás lenne, esetleg beteges? Majd ti eldöntitek.
Na mindegy, folytatom. A mosodában két ipari berendezés van. Egy mosógép és egy szárító. Van itt még TV is, de ugye én nem szeretek TV-t nézni. Az olyan kényszeres dolog. Azt kell néznem, amit sugároznak. Sokkal jobb valami interaktív dolgot csinálni, amibe van beleszólásom.
Na, laptop bekapcsolva, új bejegyzés létrehozása…Várjunk csak…Én mosni jöttem!
Használati utasítás a falon, szerencsére két nyelven, úgyhogy elvégzem a kért utasításokat.

Ruhákat beraktam, mosószert, öblítőt. Hőfokot kiválasztottam, ruha mennyiség beállítva. Programtárcsa elfordítva. Várok…Hmmm… Nem történik semmi! Ez hihetetlen, képes vagyok egy adatbázisszervert felkonfigurálni, de egy mosógép kifog rajtam? Na akkor go, irány a front desk. Senorita, por favor! A kis recepciós hölgy egy laza mozdulattal felhúzza a programtárcsát, a mosógép hörög egyet, mint aki elégedetlen a szombati munkavégzéssel, de azért lendületesen neki áll tisztítani az intézmény ideiglenes lakójának szennyesét.

Muchas gracias – konstatálom ügyetlenségemet, de a recis leányzó addigra már ki is fordult a mosodából – van neki egyéb dolga is, mint mosógép oktatást tartani.

A szárító pofon egyszerű, gombot megnyomni, 5 perc szárítás, ellenőrzés, igény esetén újra gombot megnyomni, stb.
Nem lesz itt gond, fog ez menni.

Jövő héten ugyanitt, ugyanekkor, de valami másról fog szólni a laundry blog.

Furcsaságok Méhikóban 1.

Ezzel a bejegyzéssel útjára indítok egy rovatot. Ha valami – az otthonitól – nagyon eltérő dolgot hallok, látok, érzékelek, azt itt közzé teszem.

Szagok
Képzeljétek, az első dolog, ami szembe-, vagyis inkább orrba tűnt, hogy mindennek van egy furcsa szaga. Nem mondanám, hogy büdös, de az otthonitól eltérő. Már a Mexikói reptéren észrevettem, hogy a levegő is más szagú. Az ételek is más illatúak, mint otthon. Ebből következik, hogy az embereknek is más szaga van. Érdekes. Vajon 2 hónap múlva nekem is más szagom lesz? (nefüürgyéle’)

Ízek
Ha az ételek illatát említettem, akkor az ízére is kitérek. A legalapvetőbb dolognak, a víznek is más az íze. Ahogy a hátsó ízlelőbimbókhoz ér, kissé kesernyés utóízt érzek, nem kellemetlen, inkább csak furcsa.

Így van ez a reggelihez kapott narancslével is: szép narancssárga, de mintha grapefruit beütése lenne. Még a tojás is furcsa ízű. A mártásokkal vagy ahogy itt nevezik, salsa-kkal eleinte óvatos voltam, de ma reggel jól odamertem a rántottám mellé, mert annyira finom volt. Holnap reggel egy másik félét fogok megkóstolni. A munkatársaim azt mondják, hogy minél csípősebb, annál jobb, ugyanis a savas közegben elpusztulnak a baktériumok. (ja, meg a hasfalam is…) Sok tésztafélének a kukorica az alapja, kicsit olyan, mintha Cornflakes íze lenne, nekem sajnos annyira nem jön be, pedig biztosan nagyon ízletes annak, aki az ilyesmit szereti. Hétfőn ebédre costilla taco-t ettem, a környék legjobb taco-sánál. Állítólag annyira jó, hogy a környező városokból is idejárnak taco-t enni. Ezt egy másik munkatársamtól tudom, akinek a húga náluk dolgozott. Valóban nagyon finom volt, sorba kellett állnunk. Ha már itt tartunk, itt is érvényes az ökölszabály: Ahol sokan állnak sorba, ott egyél. Egy taco 10 Pesoba került (~170Ft). A zöldségek hatalmasak, de ez a dél-európai országokban is így van. A műkaják persze ugyanazok, mint otthon.
Erre a témára még biztosan visszatérek.

Közlekedés
No itt is van furcsaság bőven. Az természetesen alap, hogy egy kocsiban nem annyian ülnek, mint ahogy azt a mérnök Urak megálmodták. Itt még nincs vége.
Az oly gyakori pickupok platóján simán állva, vagy fekve utaznak. Van, hogy egyszerre 10-en. Sok jó ember kis helyen is elfér… Olyat is láttam, hogy két gázpalack, két ember kombó. Ütközésnél biztosan “pirosat” robban. Európai aggyal elég szürreális, hogy az autópályán előtted megy egy pickup tele emberrel a platóján. Egyik reggel valami rendőr-akciót mutattak a TV-ben. Még a rend őrei is platón viszik a megbilincselt gyanúsítottakat. Biztonsági öv?!, nahaggyámá’.

Hány mexikói fér el egy pickupon?

Indexelés? Feltűnt, hogy az úgy nincs. Sőt. Utánaolvastam egy amerikai utazó -Mike- honlapján, hogy nem is kell erőltetni, ugyanis az előzésnél kitett bal index azt jelenti, hogy tudatod a mögötted jövővel, hogy előzzön meg… Hoppá. Szóval pont ellenkezően működik. Biztosan tudjátok, hogy az USA-ban villogó piros (féklámpa) az index. Sok autót importálnak (na jó, bejut valahogy az országba), sok amerikai kamion közlekedik, úgyhogy egyiken piros, másikon sárga villog. Itt pattanna el az ér Mozaik utcai vizsgabiztos fejében. (Közlekedési felügyelet, Viktorunk óta Nemzeti Közlekedési Hatóság)

Sebességkorlátozás? Hehe. Táblák vannak. Kb. ennyi. Tegnap letolt egy kismotor, 95-tel mentem 90 helyett. Mondjuk megérdemeltem…

Kerékpáros az autópályán? Sí, Senor, Sí.

Útburkolati jelek? Ugyan már minek, pazarlod a festéket amigo.

Jelzőlámpa? Igen, már láttam, csak nem világított rajta semmi.

Üzemanyag? Hasonló mint otthon. Itt is van egy nemzeti olajtársaság, csak nem Zrt, hanem állami cég. Ők szabják meg az árakat, amit havonta egyszer az inflációval és némileg az olaj világpiaci árával korrigálnak. (Ugye mondtam, hogy olyan mint otthon). Azért van egy lényeges különbség. Pont fele annyiba kerül. A 87-es oktánszámú normál “Magna” ~10 Peso, a 91-es “Premium” kicsit több. A dieselt csak a teherautókba tankolják. Itt közös nyomócsöves, CDI, PD és mindenféle okos turbódízel motorokkal nem jutsz messzire (állítólag van olyan ember, aki már látott olyat, aki hallott róla, hogy néhány városi kúton van szuper alacsony kéntartalmú DUBA diesel is).
Kérdeztem a munkatársakat, hogy mennyit fogyaszt a verda? Hmm, tessék, mivan? Tudod, elmész x kilométert, aztán tankosz. Jaaa, igen. És? De mennyit mész el? Amíg ki nem fogy. Na jó, hagyjuk, feladom, nem érdekes…

Biztosítás? Kötelező? Te viccelsz Hombre? Kötelező biztosítás nincsen. Na jó azért nem ennyire vészes, sokan kötnek, de sok autónál egy 75%-os arány is sok biztosítatlan autóst eredményez. Ha valakit letékáz egy rozsdás gázpalack szállító pickup, akkor a bevett szokás az, hogy a vétkes otthagyja az autót, aztán a vétlen autó tulajdonosa meg így járt. Ezzel a vétkes megússza a büntetést (az autó feltehetően úgyis illegálisan közlekedett). Persze itt is van casco, de az horror.

Cristo Rey

A szállodáról szóló bejegyzés kapcsán kedvet kaptam egy kis kiránduláshoz. Az ablakomból látható Cristo Rey felkeresése nem tűnt komoly kihívásnak. Hihetetlen, hogy itt milyen lefedettsége van a Google Street View-nak. Gyakorlatilag virtuálisan végigjártam az utat, így nagy meglepetés nem ért az oda vezető 20 kilométeren.

Itt még félre tudtam állni fényképezni, de később már csak menet közben kattintgattam:

Elég nagy forgalom volt, rengeteg turistabusszal találkoztam ezen a szűk szerpentinen. Az út egyre meredekebbé vált, volt ahol egyesbe kapcsolva tudtam csak haladni. Itt nagyjából félúton lehettem:

Az utolsó pár kilométert araszolva tettem meg. Akkora forgalom volt, hogy a buszok miatt helyenként beállt az egész közlekedés. Én nyugodtan üldögéltem az autóban és vártam, hogy megoldják a helyzetet. Volt egy kis piros zászlós Senor, ő próbált úrrá lenni a kialakult káoszon.
A látvány már útközben is pazar volt, de mikor felértem, megnyugtatott, hogy utam nem volt hiábavaló:

Silao látképe:

Észak felé nézve:

A Cristo Rey zarándokhely, amit maga XVI. Benedek pápa is meglátogatott Március 25-én.

A mozgókép talán jobban visszaadja a hangulatot:

Igen, odaadtam egy mexikóinak a fényképezőgépemet. A pulcsi pedig elterelő hadművelet, 40 fokban a mexikóiak még azt viselnek.

Ekkor már lefelé jöttem. Szigorúan motorfékkel, erre több tábla is figyelmeztetett:

Nem készítettem róluk képeket, de sajnos nagyon sok koldus – főleg gyerek és idős ember volt a szerpentinen. Felfelé menet az egyik kölök utánam is futott, láthatóan fel akart ugrani a platóra. Na például, ha majdnem sikerül csak neki és leesik, akkor önhibámon kívül nagy szarba kerülhettem volna. Megállok, kiszállok, mikor a lelkemre kötötték, hogy még baleset esetén sem szabad megállni? Nesze neked cserben hagyás, otthon meg azért csuknának le. Szerencsére nem kellett tovább gondolnom, mert a kis Gómez gyerek abbahagyta az üldözést.

Lefelé már bátrabb voltam. Itt is megálltam egy fénykép erejéig, pedig elég rossz arcok voltak az út mellett:

Holiday Inn Express Silao-Aeropuerto Bajio II.

A hotel felülmúlta a várakozásaimat. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, a hotel tiszta, a reggelire sem lehet panasz. Van egy kis konditerem (két futópaddal, egy elliptikus géppel és egy szobakerékpárral), illetve két beltéri medence. A szobában van vasaló. A földszinten pedig egy nyilvános mosoda. Számomra a legfontosabb mégis az, hogy van gyors vezeték nélküli Internet (1/1 Mbit/s), ugyanis a telefonomra telepített skype, viber alkalmazásokkal így könnyedén és főleg ingyen tudom tartani az otthoniakkal a kapcsolatot. (a magyar mobilszolgáltatónál 3-as zónába sorolták Mexikót, így perc alapon 695 Ft az indított és 225 Ft a fogadott hívás, 185 Ft pedig az SMS) Ez nagyon fájdalmas. Sajnos az EU szabályzás idáig már nem ér el. Szabad rablás van.
Nem utolsó sorban pedig a blogot is tudom szerkeszteni, videót feltölteni. Még a Forma 1-et is tudtam ma reggel online nézni. Tényleg jól érzem magam itt.
Valamilyen törvényi szabályozás miatt a szállodában ugyan lehet pénzt váltani, de csak 20 USD-t váltanak be egy nap. Tegnap váltottam, 248 Pesot kaptam érte.

Előkerült a rendes fényképezőgépem is, úgyhogy itt egy bővebb képes bemutató a hotelről:

Van egy kis szökőkút a bejárat előtt, ide járnak a madarak inni:

A biztonságra mindenütt felhívják a figyelmet:

Mindjárt a hotel mellett van egy Applebee’s étterem. A hotelből közvetlenül át lehet menni az étterembe. Az Applebee’s valami kalóriaszegény amerikai kaját kínáló étteremláncnak tűnik. Fényképes menükártya van, hogy az olyan analfabéták is, mint én – tudjanak választani.
Indulásképpen egy igazi mexikói csemegét választottam: a Cowboy burgert. 🙂 Gondoltam egyenlőre nem durvulok csípős mexikói kajával. Hát nem jött össze, itt még a burgert is jalapeño-val szolgálják fel. Nem sikerült kímélni a gyomromat. Lekopogom, eddig még semmi bajom nincsen az itteni baktériumokkal. A hasábbal és salátával tálalt menü egyébként egy korsó cerveza-val 183 Pesoba került (3.200 Ft). Elég annyi hozzá, hogy most már tudom, hogy a mekiben nem hamburgert árulnak.

A hotel kertje nagyon szépen gondozott, ilyen virágokat sikerült lencsevégre kapnom. Lehet, hogy otthon is vannak, de sajnos én nem értek hozzá:

A recepció mellett van egy kis előtér. Señor Fernández éppen TV-zik.

Az étteremet körbeölelik a szobák, olyan érzés, mintha valami mediterrán utcai kávézó lenne. A fénykép az üvegoldalú liftből készült:

A reggeli tálalva. Señor García sürög-forog, a kis Raul pedig harmadszor repetázik. Ja, jó páran el vannak hízva.

Az ablakomból szép kilátás nyílik a több, mint 2700 méter magas Cerro del Cubilete hegyre. Kivehető a 2579 méter magas csúcsra emelt Cristo Rey szobor, ami az ország földrajzi középpontja. Ezek szerint én Mexikó szívében vagyok. Na ide fel kell mennem. Egyébként nálunk is van ilyen, Pusztavacson a jeltorony!

Amint látjátok, a hotel mellett megy a meglehetősen forgalmas 45-ös út. Ezek a dög kamionok borzalmas röfögéssel tudatják, hogy elhaladnak a szálloda előtt. Én szeretem a nagy V8-as motorok hangját, de ami itt van, az már enyhén túlzás.

Szórakozás a 747-esen

Ígéretem szerint egy kis bemutató következik a tengerentúli járat szórakoztató rendszeréről (a.k.a. in-flight entertainment):

A rendszer két alkotóeleme az előttünk lévő üléssor fejtámlájába épített LCD képernyő és a karfából előbújó vezetékes távirányító. A rendszer a felszállás és leszállás közben a szabvány képeket vetíti, illetve elősegíti, hogy a legénység közleményeire odafigyeljünk. Egyébként interaktív üzemmódban működik, tehát mi mondhatjuk meg, hogy mit szeretnénk látni a saját kijelzőnkön. A főmenüben választhatunk, hogy videót, hírcsatornákat, tv sorozat epizódokat szeretnénk-e nézni vagy csak zene hallgatásra vágyunk. Az sem probléma, ha játszani szeretnénk, vagy nyelvet tanulni, esetleg információkat szerezni a légitársaságról vagy a szolgáltatásokról. Sőt, telefonálhatunk, SMS-t küldhetünk, ugyanis a távirányító oldalában egy hitelkártya olvasó is helyet kapott. A menüpontok között természetesen megtalálható a “kötelező” repülési információ is, ahol a követhetjük az utazás paramétereit: sebesség, távolság a céltól, magasság, külső hőmérséklet, pontos idő, stb.

Valamint a gép GPS által szolgáltatott pozícióját:

Én először láttam ezt a rendszert, így már azzal órákat el tudtam tölteni, hogy megismerjem annak szolgáltatásait. Belegondoltam, hogy ha a gépen lévő 415 ülőhely mindegyikéhez tartozik kijelző, akkor vajon milyen háttértár képes kiszolgálni az adott esetben 415 db különböző video jelfolyamot. A játékok persze nem PS vagy XBOX grafikával bírnak, de akkor is kell számítási teljesítmény is hozzá. Jól méretezték a rendszert, egyszer sem vettem észre akadást, vagy bármilyen rendellenességet. A tartalmat természetesen folyamatosan frissítik, még külön applikáció is van a KLM honlapján, hogy előre tudjuk, és tervezhessük a szórakozásunkat. Mindebben az a legjobb, hogy a turista osztály számára is elérhető.

Előttem egy kissrác ült, érdekes volt látni, hogy ugyan elő-elővillant az ipad, mégis a rendszerben felkínált egyszerűbb játékokkal játszott és az ottani videókat nézte. Valahogy nekem sem jutott eszembe elővenni a kütyüimet, tökéletesen lekötött ez a remek kis szórakoztató rendszer.

Ha nem működik a beágyazott video, akkor itt a link.