Bejegyzések

Beküldve:

Bót’

Nem vagyok boltba járó típus, főleg itt Méhikóban. Annyira nem, hogy mindössze kétszer voltam csak.
Ezt a két fényképet most találtam a telefonomban, gondoltam közzéteszem.

Így sorakoznak a tequilák a polcon. Ezek valami nagyon olcsók, nemhogy agávét, de valószínűleg szikkadt sivatagi kaktuszt sem láttak soha. A kiszerelés viszont ötletes. A senor pisiltetésével lehet csapolni. Nem buli hordó, hanem buli senor.

A sört egyébként csak 6 x 0,3 (sixpack) kiszerelésben lehet venni. Nekem annyira nem előnyös, mert hűtőm nincsen, egyszerre 6 sört pedig nem tudok meginni.

Ez pedig a bolti pékség. Fogsz egy 50 cm átmérőjű pléh tálcát, egy fogóeszközt, és azt szedsz a polcról, amit csak akarsz. Ha végeztél, a pultnál lévő kedves eladó becsomagolja, és profi vonalkódos rendszerrel beárazza. A habos sütik külön csomagolást kapnak, nehogy sérüljön a vizuális élmény. És ez nem egy cukrászda, hanem egy sima „tecsó”. Figyelitek az árakat? 6 Peso, vagyis egy százas. Otthon biztos 2-300 Ft lenne darabja.

Amúgy a boltban van eladó laptop, és robogó is. Olyan Spar szerű.

Beküldve:

Laundry blog 4.

Elnézést kérek kedves olvasóimtól! A hétvégi túlóra miatt nem jutott idő a szokásos mosodás bejegyzésre.

Itt a folytatás…

Közérdekű bejelentés következik: Az emésztésem kezd helyreállni!!!

Nem tudom, hogy az ét csoki, a pálinka, a joghurt kúra, esetleg a másik márkájú ásványvíz vagy ezek kombinációja tehet róla, de javult a helyzet. Sokkal jobban vagyok! Ennek megfelelően, mint aki nem tanul a saját hibájából sem, nekiláttam újra próbálgatni
a specialitásokat. A következő bejegyzésben lesz bővebben szó az élményről!

Sajnos hamarosan lejár a kiküldetésem, úgyhogy most vegyes érzéseim vannak. Vágyok haza, de szívesen maradnék is. Nagyon furcsa kettős érzés.
Habár itt is dolgozom, mégis valahogy nem tűnik munkának. Minden nap van valami új élmény, ami azt eredményezi, hogy minden reggel ugyanolyan lelkesen megyek be, mint az első munkanapomon. Nyilván egy idő után asszimilálódik az ember, de azért két hónap kevés ehhez. Azt érzem, hogy a nyelvtudás most már egyre inkább akadály. A sikeres beilleszkedésnek mindenképpen feltétele a megfelelő kommunikáció. Az újdonság ereje sok gátat át tud törni, de a továbblépéshez kellene egy biztos spanyol nyelvtudás. Ha nem beszéled a nyelvet, örökké idegen maradsz!
Ugyanakkor jó lenne haza is menni. Az otthoni emlékeim megszépültek. Mindenkinek büszkén mesélek kis hazámról. Szívesen megmutatnám az itt élőknek milyen az A Magyarország, amilyennek a szép emlékeim alapján képzelem. Néha egy-egy idióta hír ott virít a news&weather widgetemen, ami emlékeztet rá, hogy továbbra sem vagyunk képesek másról beszélni, mint politikáról. Fidesz, MSZP, jobbik, erről szól otthon az élet. Jaj, de nem hiányzik. És szerintem nem csak a környezet (és munkahely) változás miatt érzem kiegyensúlyozottabbnak magam. Nagy összegben mernék rá fogadni, hogy a politika és a média által folyamatosan sugárzott elégedetlenség, borúlátás, viszálykodás nyomja le otthon a polgárok életkedvét, motiváltságát a béka segge alá. (hmm, ez egy jó összeesküvés elmélet alapja lehetne)
Annyi mosolyt egy év alatt sem láttam otthon, mint itt ez alatt a négy hét alatt. Bár én magam még az átlag magyarnál is kevesebbet mosolygok, mégis ez fog a legjobban hiányozni!
Ha lesz rá módom, gyűjtök be, és fényképeken raktározok el mosolyt, amit haza tudok majd vinni. 🙂

Képzeljétek, az előbb úgy beborult, hogy azt hittem vége a 34°-os átlagnak!

És mi történt? Egy órával később nyoma sincs a viharfelhőknek. Amióta csak itt vagyok, stabil 30° van, ezzel a maival együtt háromszor csöpögött valami eső, ami még az út porát sem tudta elverni, és ennyi. Ebből is teszünk egy evőkanállal a jókedv receptjéhez!


Forrás: már nem tudom, Internet.

Beküldve:

tortas, „la recta”, servicio

Egy rövid lélegzetű bejegyzés három teljesen különböző témáról.

torta

A vér nem válik vízzé – szokták mondani. Megtaláltam a kedvenc mexikói ételemet, a torta-t. Még mielőtt kétségbe esnétek, hogy az édes szájáról méltán elhíresült Glück kolléga tortát eszik Mexikóban – igazi mexikói kaja helyett – gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy a torta-nak semmi köze az édes habos süteményhez. Az otthoni tortát valóban két pofára szoktam tömni, de az itteni is finom.
Mi is az a mexikói torta? A torta egy egyszerű gyorséttermi kaja – olyan szendvicsféleség. Grillezett zsemlébe tesznek húst, zöldséget, sajtot. Én a carnitas-t szeretem, ebbe sült disznóhús, sajt, avokádó kerül. Ízlés szerint rohadtul csípős vagy csak simán baromira csípős jalapeno-val szolgálják fel. Én az ilyen egyszerű dolgokat szeretem. Jól megsütve, ropogósan.


Ott a bizonyíték, hogy benyomtam a paprikát. Már nem tudom, hogy a rohadtul csípős vagy a baromira csípős volt. Ja, és sangriázunk közben. Lehet, hogy erről már írtam? Na, mindegy, a sangria itt nem tartalmaz alkoholt. Leegyszerűsítve nem más, mint vörös szőlőből készült Traubi.


A legjobb tortás Silao-ban a La lluvia de plata. Aki erre jár, az itt megtalálja: Google Street View link

„la recta”

A szó jelentése: az egyenesben. Nem sokat mond, ugye? Az itteni kollégáknak viszont annál többet. Történt ugyanis, hogy a keményen átdolgozott hét után a megfáradt dolgozók majd’ minden péntek délután összejöttek (nagy levegő!) a munkahelyhez közeli körforgalmat követő „kanyarban” lévő kocsmánál (kifúj). Az összejövetel célja egy pofa sör elfogyasztása, a munkahelyen történtek kibeszélése, lazítás, kikapcsolódás. Sajnos a „kanyarban” lévő kocsmáros vérszemet kapott, és egyre drágábban kezdte mérni a sört. Ugye itt is vad piacgazdaság dúl, úgyhogy 300 méterrel odébb, most jön a lényeg: „az egyenesben” vagyis „la recta” nyitott egy másik kocsma. Mivel az egyenesben egyébként is jobban lehet parkolni, a cég áthelyezte a pénteki meetingeket a „la recta”-ba. A munkahely nem nézi jó szemmel az efféle összejöveteleket, ezért valójában, amit itt írtam nem is létezik. A fényképek is az eredeti helyszín alapján felépített stúdióban, az eredeti szereplőkhöz megtévesztésig hasonló színészek részvételével készültek. A sörösüvegeknek látszó üvegekben természetesen bambi van. Ha már ott voltam, természetesen én sem ittam egy sört vezetés előtt.

servicio

A végére egy rövid. Autójavító műhely a téma. Mehetne a furcsaságok rovatba, de gondoltam gyorsan elmesélem itt. A szervizek és még a márkaszervizek is kültéri műhelyek. Egy kis bádogtető alatt vannak az emelők, aknák, szerszámos kocsik, olajos rongyok, olajos szerelők, egyszóval minden.
Eszembe jut az otthoni csempézett műhely, ahol éppen megjelenik a környezetvédelmi hatóság, hogy elszámoltassa a szervizvezetőt a veszélyes anyag tárolás nyilvántartásának hiányosságáról. Muhahahaha. Tisztelt hatóság, várjuk szeretettel Méhikóban!


A képen egyébként Miguel munkatársam látható, aki fékbetét cserére adta le az autóját. A megbeszélt időpontra érkeztünk, de a szerelők kényelmesen falatoztak az árnyékban (a fehér műanyag székekből látszik valami az autó alatt). Hova sietünk?? Előbb ebéd, aztán az ügyfél. Itt senki sem idegeskedik. Miguel is teljesen higgadtan fogadta, hogy még egy órát, másfelet várnia kell. Otthon már nyílott volna a bicska panaszkönyv, az USÁ-ban meg ilyenekért már perelnek. Nem jó úton haladunk…

Beküldve:

San Miguel de Allende és Dolores Hidalgo, avagy éljen május elseje! (2.)

Második rész, Dolores Hidalgo

San Miguel panorámájának megörökítése után elindultunk Doloresbe. A várost a történelmi múltja miatt kötelező felkeresni. Nagyon jó minőségű úton, érdekes látnivalók mellett elhaladva közelítettünk Dolores felé.

Szeretek itt vezetni! Nekem itt minden új. Elmerülök a tájban, vagy az út menti épületekben, autók, emberek látványában – gyorsan elmegy az idő. Sajnos mivel én vezettem, fényképek nem készültek. Egyúttal megfogadtam, hogy legközelebb Pedronak adom a volánt, én pedig a környezetet fogom pásztázni a gépemmel.
Dolores híres a kézműves termékeiről. A város bejáratánál több kerámiaüzletet is láttunk. Közelebb érve itt is belecsöppentünk a választási fiestába. Színpad, zenekar, beöltözött táncosok, árusok, hömpölygő tömeg. Lassan, de biztosan megérkeztünk a belvárosba, ahol hosszasan araszoltunk, mire sikerült találni egy parkolót. Jobban szeretem a céges autót zárt helyen hagyni, ezért parkolóházakban szoktam megállni. Nehogy már pont nálam lopják el, vagy karcolják meg az autót.
Innen gyalog folytattuk utunkat.

Út közben láttam egy érdekes dolgot. Egy óvatlan sofőr a kereszteződéshez túl közel parkolta le autóját, így a helyi busz nem tudott befordulni a keresztező utcából. Miközben szerencsétlen sofőr a tizenhetedik Y manővert próbálta, a rendőr néni előrántott egy elektromos csavarhúzót a bal nadrágzsebéből, és komótosan lecsavarozta a tilos helyen parkoló autó rendszámát. Kérem ez itt ennyire egyszerű. Nálunk a rendőrség és a parkolós cégek is halálra szívatják magukat a kerékbilincsekkel, meg a parkolási bírságok beszedésével. Le kell kapni a rendszámot, aztán azzal az autóval már csak a rendőrséghez lehet menni. A bírság egyébként ismételten nem drága. Pár száz Peso. Figyelmeztetnek, nem vagdalóznak, meg nyomorba döntik szerencsétlen polgárt. Nálunk azt hiszem 30.000 Ft egy tilosban való parkolás.

Na, térjünk vissza Doloresre. A főtéren is hatalmas a banzáj. Színpad, zene, tömeg. A térről fényképezve is látható még a színpad:

Aki eddig figyelt, az már tudja, hogy Hidalgo, a parókia papja indította el az eseményeket. 1810 szeptember 16-án reggel 5-kor meghúzta a harangokat, hogy az összegyűlt tömeget buzdítsa: Halál a romlott kormányra és a gachupines-ekre (=a spanyol születésű hűbérurak gúnyneve, akik Mexikóban uralkodtak). Minden év szeptember 16-án azóta is sokan eljönnek, hogy megemlékezzenek az eseményekről.

Nem túl feltűnően, de azért ott van a fricska. A legyőzött spanyol sereg egyik katonája búslakodik a fa árnyékában:

Doloresnek sem kell szégyenkeznie a temploma miatt:

Némi szuvenír vásárlás után elindultunk a parkolóház, majd pedig Guanajuato felé. A térképek szerint elég kanyargós hegyi út várt ránk. A szerpentines úton balról sziklafal, jobbról szakadék. Szalagkorlát nem volt. Eszembe jutott a görögországi kirándulásunk. A világ köldökének tartott Delphoi megmászásához 570 m magasba mentünk fel, a szerpentinen mindenkinek halálfélelme volt a buszban. Igaz, hogy ott, akkor az eső is esett, meg a hangulat is a tetőfokán volt. Én szeretem az ilyen „kalandokat”, így van miről mesélni a blogban, no meg majd az unokáknak. Szegény járgány közben tovább erőlködött. Szóltam Pedronak, hogy kapcsolja át a GPS-t, hogy mutassa a magasságot. Ekkor értettem meg az erőtlen motort, 2700 m magasban voltunk. Közben ránk sötétedett, így egy kellemes naplementés képet is tudtunk készíteni:

Tovább haladtunk a hegyi úton, közben lépten, nyomon tehenek legelésztek az út szélén, vagy haladtak át éppen az úton. Közeledtünk Guanajuatohoz, már láttuk a fényeit.

Később megálltam, hogy a hegyek között megbúvó városról készítsek még néhány képet.

Beértünk a városba. Pedro a tőle megszokott lelkesedéssel bepróbálkozott:
– Nem iszunk-e meg még egy sört, ha már úgyis itt vagyunk? – kérdezte
– Köszönöm, nekem elég volt a kaland mára, szeretnék lepihenni! – válaszoltam

Valamikor 10 óra után lehetett, amikor a hotelhez értünk. Ez is egy tartalmas nap volt – mentem fel a szobámba fáradtan.

Beküldve:

Laundry blog 3.

De az utazók „… élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról, a csúf …” hasmenésről. 🙂 Igen, bizony Montezuma bosszúja utolért engem is. Rendszeres olvasóim biztosan észrevették, hogy múlt hétvégén nem született új bejegyzés, nem utaztam sehova, nem történt semmi érdekes. Péntek este óta megy a hasam. A hétvége kellemetlen volt, de a keddi kirándulás már vállalhatóbbnak tűnt. No azért nem olyan „szar” a helyzet, de jó lenne újra egy szilárd halmazállapotút látni, csak a változatosság és a hagyományőrzés miatt.
Pedig a törekvés megvan bennem. Gyógyszer, diéta, elkeseredésemben 🙂 pálinka. Most bevetem az utolsó fegyveremet. Egy tábla ét csoki vagy 5 evőkanál nutella egy mozifilm alatt. 🙂 Ez otthon általában erős negatív hasmenést tud eredményezni. 🙂 És még boldogság hormont is termelek…
Az Interneten található orvosi szakvélemények szerint aminek ki kell jönnie, az jobb, ha mielőbb ki is jön. Köszi! Jó tanács.
Azért különösen rossz a dolog, mert nem tudom folytatni a mexikói specialitások felkutatását. Fene a kényes európai gyomrom mindenét.

A másik dolog, hogy mostanában néha rám tör a honvágy. Ma reggel arról álmodtam, hogy Marcsival Veszprémben a vár alatt sétálunk. Azt hiszem, ha hazaérek ez lesz az első dolgom. Mégsem lenne olyan egyszerű munkát vállalni külföldön, mint ahogy azt mindig gondoltam? Biztosan ehhez is hozzá lehet szokni. Csak idő kérdése. Mindenesetre örülök ennek a munkalehetőségnek, mert így van alkalmam belekóstolni ebbe is.


forrás: http://www.jokespalace.com/funny-pictures/skid-marks-picture/593/

Beküldve:

San Miguel de Allende és Dolores Hidalgo, avagy éljen május elseje!

Első rész, San Miguel de Allende

Itt, Mehikóban nincsen áthelyezett munkanap, de május elsején itt sem kellett dolgoznunk. A keddi napot így San Miguel város felkeresésére szenteltük. Mivel Pedro kolléga sem járt még soha ebben a fantasztikus kisvárosban, ezért csatlakozott hozzám. Kicsit megkésve, de 11 óra előtt elindultunk. A terv egyszerű volt, Guanajuato felé indulunk a díjmentes szakaszon, majd a 67-es és 51-es úton haladva megérkezünk San Miguelbe. Szándékosan ezt az utat választottuk, hogy minél többet lássunk a vidékből. A távolság nagyjából 100 km, amit kényelmes tempóban, 2 óra alatt tettünk meg.

forrás: maps.google.com

A városba érve megakadt a szemem egy helyi régiség kereskedésen, itt biztosan lehetne egy bőröndnyi holmit összevásárolni:

Az oly gyakori körforgalmak után belecsöppentünk valami felvonulás félébe. Megint gyereknek éreztem magam. Május elseje, felvonulás, üdv a nyolcvanas években! Na persze itt más volt a felvonulás oka, mint anno nálunk: ezúttal a közelgő választások adtak okot a fiestához. A kocsi oszlopban a felvonulók zászlókkal, hangos zenebonával éltették a jelölteket. Érdekes módon itt nem volt tömegverekedés, utcakép átalakítás tankkal és ehhez hasonló dolgok. A szimpatizánsok a saját jelöltjeiket éltették, tették ezt oly módon, hogy az mindenkinek szórakozására váljon. Így is lehet, kedves szélsőséges honfitársaim.

A felvonulás miatt letértünk a tervezett útról, de egy kis „autós városnézés” után találtunk egy szűk parkolóházat (komolyan azt hittem, hogy beszorulunk a pickuppal), ahonnan már gyalog folytattuk utunkat a belváros felé. Hamarosan meg is találtuk a La plaza Cívica-t. A mozgalmas felvonulás ellenére nem sokan voltak a téren. A fehér templom a Templo de la Salud, a lovas szobor Ignacio Allendét ábrázolja.

A város fia, Ignacio Allende 1779-ben született. Vakon hitt Mexikó függetlenségében. A querétaroi összeesküvés vezéreként 1810. december 8-án fegyveres felkelést indított. Amikor az összeesküvés terve kitudódott, egy másik összeesküvő, Juan de Aldama sietett Allende tudtára adni a rossz hírt. Aldama szeptember 16-án Doloresben, Miguel Hidalgo atyánál talált rá Allendére. A történet szerint egy órával később Hidalgo lázadást hirdetett a templomából. Kezdeti sikereik után 1811-ben Chihuahuaban fogták el Allendét, akit rövidesen ki is végeztek. Az 1821-es függetlenedés után mártírnak tekintették, és tiszteletére a várost 1826-ban átnevezték San Miguel de Allendére.

Egy gyors tájolás után elindultunk az El Jardín (=a kertben) felé. Közben a kis utcákon a külföldi szemek annyi látnivalót találnak, nézzétek például ezt az ajtót. Na ilyen Mexikó:

Itt már közel voltunk a térhez, a háttérben látható is a parókia. Az utcán két idős mexikói utcazenész.

A már megszokott kellemes hangulatú, furcsán lenyírt fákkal tarkított, zöld kert várt bennünket a főtéren. Itt pillantottam meg először a parókiát. Döbbenet. Csodálatos építmény. Fantasztikus mérnöki munka.

Közben lovasok érkeztek, gyorsan lencsevégre kaptam őket is. Teljesen hétköznapi látvány errefelé:

A tűző napsütés elől a parókiába menekültünk. Hihetetlen, hogy ennyi és ilyen szépen díszített templomuk van:

Ekkor már mindkettőnk gyomra korgott az éhségtől, úgyhogy felkerestük a munkahelyen korábban kapott tipp alapján a Mama Mia olasz éttermet.

Az étteremnek volt egy hűvös kertje, de én ragaszkodtam hozzá, hogy a teraszon ebédeljünk, szegény Pedronak is nagyon melege volt. Mit mondjak, könnyen csúszott a Corona sör:

A kényelmes ebédet követően még körülnéztünk a parókia előtti kertben, majd felkerestük a helyi kézműves piacot:

Még jó, hogy egy pickup a céges autó, azzal nem volt gond nekivágni a város feletti hegyoldalnak. Azt gondoltam, hogy innen majd remek látképeket tudok készíteni a városról. A képen látszik, hogy nem tévedtem.

A hegyoldalban laknak a tehetősebb San Migueliek, pazar házakat, jellegzetes mexikói növényzetet találtunk a környéken:

A panoráma képek készítése után folytattuk utunkat Doloresbe.

Folytatás Doloresről a következő bejegyzésben.

Jó néhány fényképet készítettem, ami már nem fért bele a bejegyzésbe. Nézzétek meg, érdemes!

Beküldve:

Furcsaságok Méhikóban 2.

Rendőrség

Mexikóban többféle rendőr van. Hogy mekkora bajban vagy, az attól függ, hogy melyik rendőr állított meg.
Én most azokról írok csak, akiket már láttam intézkedés közben.
Sorrendben a baj mértéke:

Policía Municipal
Ők a városi rendőrök. Hatáskörük nem terjed ki a város közigazgatási határain túlra, illetve a gyorsforgalmi utakra és az autópályákra sem.
Nyilván ha nagy vétségnek szemtanúi, akkor, ahogy mondani szokták „szolgálatba helyezik magukat”, de egyébként ők a város rendjére ügyelnek.

Polícia Federal
Ők az állami rendőrség. A városok határain túl ők az rend őrei, mégpedig elég kemény őrei. Ők nyomoznak és harcolnak a drogkereskedelem ellen is.
Fegyverzetük ennek megfelelően elég komoly. Egy „sima” rendőr is úgy néz ki, mint nálunk az elit kommandó.

Forrás: http://mexico.cnn.com/nacional/2011/08/01/la-policia-federal-detiene-al-supuesto-lider-del-cartel-de-acapulco


Forrás: http://puronarco.com/2010/11/decomisan-300-kg-de-coca-en-chiapas/

Policía Federal de Caminos
Az állami rendőrség kifejezetten autóutakra, autópályákra szakosodott „elfogó vadászai”.
Az autópálya rendőrségek V8-as Hemi blokkal szerelt 375 lovas példányok „jutottak”.

Forrás: http://soycolima.com/sistema/?p=2043

Tercera brigada de policía militar
Ők a legdurvábbak, már nem is rendőrök, hanem katonák. A harmadik napomon láttam egy állig felfegyverzett, az iraki háborúból ismert Hummer terepjárókkal védett menetoszlopot. Később megtudtam, hogy Irapuatoban van egy ilyen katonai kiképző központ, ezért gyakran látni őket.

Biztonsági őrök
A legelterjedtebb bank a Banamex, vagyis a mexikói OTP. Néhányszor volt alkalmam megfigyelni, ahogy a biztonsági őrök kivonulnak pénzt tölteni az ATM-be. A filmekből ismert agyonpáncélozott teherautóval érkeznek hárman, az egyik feltölti pénzzel az automatát, a másik figyeli, hogy minden rendben megy-e, a harmadik pedig egy csőre töltött puskával a kezében a környezetre figyel. Számomra elég meghökkentő látvány volt. Nem próbáltam lefényképezni őket.

Nextel

Egy dolog már az első pillanatban feltűnt. Sok mexikói valahogy a mobiltelefonjával CB-rádiózik. Csak azt látod, hogy a szájuk elé tartják a telefont, és beszélnek, vagy éppen az övcsipeszre akasztott mobilból hangosan, de rádióadás szerűen harsog a szöveg. Ennek utána jártam.
Van egy Nextel nevű mobil szolgáltató, aki a nálunk kevésbé ismert push-to-talk, vagy PoC szolgáltatást árulja, még hozzá nem kevés sikerrel. Nem tudom az arányokat, de az biztos, hogy nagyon sokan használják ezt a furcsa szolgáltatást. Ezekkel a főként Motorola gyártmányú mobilokkal a nálunk megszokott hagyományos – hívok valakit, kicsörög, ha az illető fogadja a hívást, akkor beszélünk – típusú telefonáláson kívül, a belebeszélős, ha meghallják úgy is jó típusú beszélgetést is lehet bonyolítani. Ebben az esetben nem az illető mobilszámát kell hívni, hanem van egy külön Nextel ID-t. Több véleményt is hallottam a rendszer használóitól. Egyik szerint így többet lehet beszélni ugyanannyi pénzért, hiszen amíg beszélsz, addig nyomod a gombot, addig fizetsz, ha a másik fél beszél, akkor ő fizet. Egy másik vélemény szerint azért jó, mert ellenkező esetben gyakran egymás szavába vágnának, a technológia viszont csak egyirányú kommunikációt tesz lehetővé, tehát nem tudsz a másik szavába vágni. Mindenesetre érdekesek ezek a spontán megszólaló mobilok.

Egy rövid bemutatót láthattok itt.

Beküldve:

Laundry blog 2.

Hotel élet.

Eltelt egy hét, én ismét mosok, szárítok, blogolok. Egészen megszoktam, hogy egy hotelben élek. A vendégek hosszabb-rövidebb ideig maradnak, de én a magam 6 hetével itt örök bútordarabnak számítok. Furcsa dolog, hogy látom őket csomagokkal felpakolva bejelentkezni, majd legközelebb a reggelinél már bőröndökkel érkeznek, és mikor én indulok a munkába, ők már kijelentkeznek. Akik viszont nem „cserélődnek”, az a személyzet. Mostanra már megismerem őket: a reggelinél az étterem bejáratánál általában egy szigorú tekintetű fekete bőrdzsekis nő szokott várni, aki bón ellenében enged csak be. A takarítók között, akik egyébként szép rendet tartanak nálam, van kedves, aranyos, de csak spanyolul beszélő, van egy-kettő, akivel angolul is szót értek. Van takarító bácsi is: köpcös, vékony hanggal. A recepciósok többnyire beszélnek angolul. Kedvencem a kis hölgy, aki beavatott a mosógépek üzemeltetésének világába.
– Apropó elkészült a fehér adag, pillanat, rakom a színeset! –
Ő már messziről mosolyog, ha meglát. Most ne firtassuk, hogy milyen gondolat van a kedves mosoly mögött… 🙂 (ne’ a balfék vendég? – a szerk.)
A mélygarázs őrei is felismernek, „megjött a Rangeres csávó” – gondolhatják. Azt már mondtam, hogy itt nem a menő sportkocsi a csajozós verda, hanem a pickup, vagy ahogy itt nevezik: „caminón”? Csak Marcsi megnyugtatására: az igazán süti verda a Ford F-250, LOBO, stb. Ezek nem litereket fogyasztanak százon, hanem nedves női bugyikat – legalábbis itt így fogalmaznak. Az enyém max izzadságtól nedves és büdös (klíma nélkül 40 fok) férfi alsót fogyaszt.
Na de pont ezért vagyunk most itt, a mosoda blogban.


Forrás: http://failblog.org/2009/03/09/laundry-win/

Folytatás jövő héten!

Beküldve:

Nyertem !

Azt hiszem, hogy életemben nem örültem még nyereménynek ennyire. Tegnap reggel hívtak otthonról, hogy az OMV-s játékon nyertem kötött sapkát és sálat. Egy Mercedes C osztály volt a fődíj, Merci fanatikusként kötelezően arra mentem rá, de a sapi és sál is jól jön (legfeljebb elhozom legközelebb Mexikókba, itt még úgy sem láttak ilyesmit). Amikor ilyen nyereményjátékról hallunk Marcsival, mindig indulunk, de nagyon ritkán jön össze valami.

Még nincs vége!

Ezek után, ma elindultunk a kollégákkal Leónba egy HP-s nyílt napra. Út közben volt lehetőségem megcsodálni a futball stadiont. Képzeljétek, vagy egy kilométer hosszú sor volt a stadion előtt. Itt kérem komoly érdeklődés van a foci iránt.
Odaértünk a konferencia helyszínére. Spanyolul beszélt az előadó, de szerencsére a prezentációk angolul voltak, úgyhogy a technikai részekből nem maradtam ki.

Hálózati eszközöket mutogattak, a magyar szokásoktól eltérően nagyon jó hangulatban. Tényleg nem az az egysíkú technikai bemutató volt, amelyiken IT-sként is el szoktam aludni. Az általam már megismert jófejséggel vitte a bemutatót a HP-s emberke.
Mutatok egy példát:
Éppen IP telefónia bemutató következett, az előadó megkérte a hostess leányzót, hogy vegye fel a kagylót. Elkezdte faggatni, hogy mi újság: „Jól vagy, minden ok? A gyerekek már lefeküdtek? Jól van édesem, akkor légy szíves add a feleségemet!” 🙂

A lényeg a lényeg a bemutató lezajlott. Kezdődött a tombolasorsolás. Az ajándékok meglehetősen értékesek voltak:
1. díj: netbook
2. díj: multi funkciós nyomtató
3. díj: a León focicsapat hivatalos meze

Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz, ha engem húznak. Eleve ki sem tudják majd ejteni a nevemet, de ha kimegyek átvenni, és kérdeznek valamit? Ne felejtsük el, itt spanyolul beszélnek az emberek. Képzeletben legyintettem, az OMV-s nyeremény után nem valószínű, hogy ismét rám kacsint a szerencse.
A netbookot kihúzták, a multis nyomit is… Nem is baj, gondoltam, számomra a legjobb úgyis a mexikói focicsapat mez lenne! Kihúzták azt is, a hostess leányzó spanyol nevet mond. Jó, hát minden nap nem nyerhetünk… Igen ám, de az illető HP-s emberke volt, akik nem vehettek részt a játékban. Tehát, újra sorsolás. Megint spanyol név, megint HP-s ember. Na, még egyszer. Még egy HP-s ember. Ekkor már tényleg lekarmolt az ideg a seggemig. A leányzó kivette a negyedik összehajtogatott papírt a kalapból. Összenéztek a házigazdával, és próbálták olvasni. Blas… Blasss Gluuuk. JEEEEEE
Kimentem, kaptam ölelést, puszit, megvolt a tutitinibukszás fotózkodás.

Gracias, Gracias, hajtogattam – úgy sem tudtam volna mást mondani, és elindultam vissza a helyemre. A kollégák már messziről mosolyogtak. Nagyon örültek, hogy pont én hoztam el a mezt.
És tényleg én is sokkal jobban örültem neki, mint bármilyen kütyümütyünek.
Ez egy mexikói mez!!!! Menő klubtulaj atom!!!

A stadionnál az rajongók a ma esti elődöntőre váltottak jegyet. A bejegyzés írásakor – a 70. percben – 1:0-ra vezettünk :D. Hajrá León!

Beküldve:

Kocsmázás Guanajuatoban

Pedroval tegnap este nyakunkba vettük a várost és felkerestünk néhány kocsmát. Érdekes, hogy itt nem pubnak hívják őket, hanem a – szerintem magasabb színvonalat feltételező – „bár” szót használják.

Maradjunk annyiban, hogy én úgy éreztem magam, mint 12-14 évvel ezelőtt a VEN-en (Veszprémi Egyetemi Napok). A „bárok” olyan hangulatúak, mint annak idején a MÁFKI/NEVIKI területén lévő felújítás előtti épületek kiszuperált tantermei, amelyeket az egyetemi napok alkalmából a diákok rögtönzött kocsmákká alakítottak. Szép idők is voltak azok.

Itt van mindjárt a Los Lobos bár. A kapuban két, nálam kicsit véznább testalkatú kuveros. Buena Noche! – köszönünk, majd a keskeny ajtón belépünk a bárba. Dohányozni itt sem lehet, de az ilyen kiskocsmák valahogy mindig füstösek. Haladunk befelé a pulthoz. Dos cervezas por favor! A csapos hozza is a két üveget – poharat ilyen helyen nem kapsz a sörödhöz. Még csak éjfél körül járunk, a vendégek szolidan iszogatnak. Mellettünk egy nagyobb társaság csoportképeket készít, villog a vaku. A belső teremben pool mérkőzés zajlik. Ez még az a hely, ahol nem törik el a hátadon a dákót, ha a fogadást netán megnyered. A zenei repertoár széles, AC/DC – Thunderstuck, Pink Floyd – Money, stb. Pedro megjegyzi, hogy 2 körül váltanak mexikói vagy spanyol rockra. Addig nem várunk.

A zene egyre hangosabb, néhányan már ütemesen mozognak, a hangulat emelkedik. Mi viszont szeretnénk mást is megnézni, úgyhogy megyünk a következő bárba.

Útközben mariachikkal találkozunk, akik néhány senoritát szórakoztatnak. Hogy ne éreznék magukat jól, ha még a bálnák is szeretik?

Most nincsenek annyian, mint csütörtökön, az egyetemisták haza utaztak. Ilyenkor a helyiek veszik át a hatalmat az éjszakai élet felett.
Egy salsa bárban lyukadtunk ki. Itt nagyon forró a hangulat. Fiatalok, idősek táncolnak a hatalmas belmagasságú táncterem közepén. A kőből készült padlót már tükörfényesre táncolta az a kitudja mennyi generáció. Körben asztalok, székek, a pincér szüntelen ügyel arra, hogy a vendégek véletlenül se száradjanak ki a nagy táncban. Itt is legurítunk egy italt, aztán tovább haladunk a harmadik bárba, ahol két terem is van, az egyikben egy rock bandával.

Mind közül ez a leg lepukkantabb, de a banda nagyon jól játszik. Megmosolyogtat a mellékhelyiség. A legfelső emeleten van, western filmekből ismert csapóajtón keresztül jutunk be. A piszoár egy nagy vályú, „multiplayeres”. A kellemetlen szagokat a maguk egyszerű módján közömbösítik: a piszoárba lime-ot daraboltak. Előttünk egy hatalmas rácsos, üveg nélküli ablak, ténykedésünk közben látjuk az utcán lévőket és ők is bennünket.
Maradunk is a koncert végéig, aztán kissé fáradtan, de kellemes kikapcsolódás után elindulunk haza.