México, Distro Federal – második nap

Balazs… Balazs… Wake up…

Just give me five more minutes! Thanks.

Így indult a vasárnap reggel. Mit reggel, hajnal! Legalábbis nekem annak tűnt! Fáradt voltam. Azért hamar összekaptam magam és egy gyors zuhany után már egy mexikói taxiban találtam magam. A sofőr szomorúan mesélte, hogy reggelre ellopták a taxiból a rádióját. Bizony kell az a sok rendőr ide! Még ennek ellenére is sok a tolvaj. Reggel 8-kor a város még aludt, olyan könnyedén forgolódott a sofőrünk a városban, hogy fel sem ocsúdtam és már a főtéren voltunk.

Még a reggel 8-as misét is el tudtuk csípni! A mise mondhatni a templom előszobájában volt.

Az orgonák két oldalon, középen helyezkedtek el. Ez után következett egy lezárt rész, amit csak később, talán 11 után nyitottak ki. A templom érdekessége, hogy nem megfelelő alapozás miatt folyamatosan süllyed. Úgy, mint a pisai ferde torony. Nagy erőkkel dolgoznak a megmentésén. Talán látható valamennyire a képen is, hogy a talaj és a hátsó oszlopok is jobbra dőlnek, mondhatni jobbra csavarodik az egész építmény.

A templom megtekintése után a tér közepén orosz turistákkal készíttettem egy -sajnos kevésbé jól sikerült- csoportképet. A lényeg, hogy mi legalább rajta vagyunk.

Mivel a jóárasított hotelhez nem járt reggeli és mindenki nagyon éhes volt, betértünk az El Popular étterembe. Annyira népszerű volt, hogy alig kaptunk asztalt és mire kijöttünk már kígyózó sorokban vártak az emberek, hogy itt reggelizhessenek. Volt finom péksütemény, a legkülönfélébb tojásrántotta kombinációk, zamatos kávé. Én csak kávét, joghurtot és pirítóst kértem. Reggelire sem tudok sokat enni. Ezt a reggeli alkalmával meg is jegyezték útitársaim.

Miután mindenki jól lakott, ideje volt a tele pocakot lesétálni. A sétálóutcán muzsikusokkal találkoztunk. Ezt a hangszert csak tekerni kell és játssza a régi lemezt. Nem tudom hány éves lehet a hangszer, de pár kilométert beletekertek már, az biztos. Talán az idős Úr édesapja, és annak édesapja is ebből élt. Ki tudja?

Ez az épület nagyon híres, de már nem emlékszem miről. 🙂 A fene vigye el, ezért kell mindjárt bloggolni… Majd Celinától megkérdezem.

Nemsokára megérkeztünk a Palacio de Bellas Arteshez, ami ez alkalommal Fernando Botero kolumbiai származású művész festményeinek és szobrainak adott otthont. Június 10-ig megtekinthető, ha esetleg valakit érdekel. Valószínűleg az én érdeklődésem hiánya, de még soha nem hallottam Botero-ról és alkotásairól, úgyhogy számomra nagyon érdekes volt ezt a műfajt megismerni. Sokat kellett sorban állnunk, de azt hiszem, hogy megérte! Fényképeket nem készítettem, de az interneten biztosan sok alkotását meg tudjátok nézni.

Egy kis szösszenet a furcsaságok rovatba. A lenti Úriember illegális szoftvereket árul (pl. Windows 7 professional) néhány pezóért, a város egyik legforgalmasabb pontján. Körülbelül három méterre tőle álltak a rendőrök, az egyiknél plexipajzs is volt, ha netán hirtelen tömegoszlatást kellene végrehajtania. Hehe.

A múzeum után visszaindultunk a Zócalo-ra, mert a Palacio Nationalban különleges, spanyol kincsekről szóló kiállítás volt.
A Nemzeti Palota belső udvara:

És kertje:

Talán nem is említettem még, de minden múzeumba motozás és ellenőrző kapun (fémdetektor) át tudtunk belépni. Hmm. Biztonság a javából! A kiállítás érdekes volt. Megnézhettük például, hogy szegény mexikóiak mivel találták magukat szemben, amikor a spanyolok partot értek. Az ismeretlen fehér lovagok talpig páncélban és fegyverben olyan fejlett és hódításra éhes civilizációt képviseltek, amivel az azték vagy maja kultúra nem vehette fel a versenyt. De nem csak fegyverarzenált láttunk. Voltak mindenféle spanyol kincsek, művészeti alkotások. Nyilván egy ilyen kiállítás megtekintése közben rengeteg párhuzamot fedez fel az ember a hódítók és a gyarmatosítottak kultúrája között. Többet, mint gondolná. Olyan furcsa érzésem volt, mintha Mexikót spanyol mintára átformálták volna. Azt gondolom, hogy Mexikó kultúrája nagyon összetett. Sokkal többet kellene olvasnom róla, hogy teljesebb képet lássak. Azért az ősi kultúra nyomai nem tűntek el teljesen. Itt egy idős indián asszony, aki a kedves fizető vendég lelkét tisztítja!

A Zócalo délre úgy megtelt utcai árusokkal, hogy alig tudtunk átvergődni a tömegen:

A szuvenír vásárlás sem okozott problémát:

Mivel a hotelt időben el kellett hagynunk, ezért ismét taxi után néztünk. A délutáni tarifa persze három-négyszerese volt a reggelinek, úgyhogy Celina bámulatos tájékozódó képességével és 3 darab 3 pezós metrójeggyel (~50 Ft) körülbelül 4 megállót haladva a hoteltől 3 háztömbnyire találtuk magunkat. Mint mindenhol, a metró itt is gyors közlekedési eszköz. Itt ráadásul még nagyon olcsó is.
A hotelből kijelentkeztünk, majd némi elemózsia beszerzése után haza indultunk. A négy-öt órás kocsikázás hazafelé az élmények feldolgozásával gyorsan elmúlt, estére a hotelben voltunk.

Egy kis slussz poén a végére. Pedro szerette volna megnézni a Men In Black című film legújabb, harmadik részét. Erőt vettünk magunkon és még aznap este átmentünk Guanajuatoba megnézni. Kicsit késve érkeztünk, már ment a film… spanyolul… Mit mondjak, hat hét alatt nem sok spanyolt tanultam.

¡Hasta mañana!

México, Distro Federal

vagy csak egyszerűen “Dé eFFe”

Éles szemű rendszeres olvasóim már a címből leszűrhetik, hogy a hétvégi bícs parti elmaradt. Igen, sajnos betojtunk. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor bemondták a hírekben, hogy a közintézményeket bezárták és nagy erőket mozgósítottak a keletkező kártok eltakarítására. Nos, ehhez képest a hétvégén nagyjából semmi sem volt Vallartában. A hurrikán legyengült, mire partot ért, és lágy trópusi esővé szelídült.

Az eredetileg hat fősre tervezett kirándulást hárman mindenféle okokra hivatkozva sajnos lemondani kényszerültek. Ezért Celina, Pedro és jómagam elhatároztuk, hogy Bud-ot jó messzire elkerülve, még nagyobb fába vágjuk a fejszénket és elindulunk az ország fővárosába. Később kiderült, hogy a két Magyarországnyi népességű városka meghódítása valóban kemény dió volt…

Na, de ne rohanjunk annyira előre, csak szépen sorjában.

Jó szokás szerint, az előző nap egyeztetett indulási időpontnál később indultunk utunkra. Utólag viccesnek tűnik, de eredetileg egy naposra terveztük a kirándulást. Úgy gondoltuk, hogy reggel indulunk, délre leérünk, múzeum, városnézés és irány haza. Azt hiszem, hogy már a reggeli csúszásnál megpecsételődött az egynapos kirándulás sorsa. Út közben nem volt nagy izgalom. Gyönyörködtünk a tájban, ami egyébként meglepően változatos volt. Querétaro-t elhagyva művelt, zöld területekre lettem figyelmes. Az út minősége is egyre jobb lett, ahogy közeledtünk Mexikó City felé. Celina hátul néha elbóbiskolt. Pontosan négyszer megálltunk útdíjat fizetni, majd körülbelül négy óra alatt elértük a várost.

Mexikóban egy úgy nevezett “Pajtás, ma nem közlekedsz!” rendszer működik. Meg sem próbálom leírni, mert annyira komplex a szabályrendszer. Az a lényeg, hogy indulás előtt meg kell győződnünk róla, hogy a rendszámunk alapján aznap jogosultak vagyunk-e áthajtani a város közigazgatásai határán. Ha a napokkal már tisztában vagyunk, akkor jöhetnek az órák, ugyanis azokra is figyelnünk kell! Például van egy szigorú reggel 5-től 10-ig terjedő tiltás a vidéki autósoknak. Akit érdekel, az itt utána nézhet pontosabban a szabályrendszernek. Pedro mindenesetre alaposan leellenőrizte a szabályokat, és az autó szélvédőjére ragasztott matricákat is. Velünk minden rendben volt.
A városba érve hosszú kilométereken át haladtunk a földszinten.

Igen a földszinten, ugyanis itt van emelet is. Az autók két szinten közlekednek. Dél körül jártunk, úgyhogy megálltunk egy Starbucks kávézónál egy kis frissítőre. Életemben először igénybe vettem a Valet Parking (inas parkol helyetted?) szolgáltatást.

Átadtam a gépjármű kulcsait egy vadidegen embernek egy papír fecniért cserébe. Na, ezek azok a helyzetek, ahol erősen próbára teszik a kultúrához való alkalmazkodó képességedet. Odaadjam? Ne adjam? Ez itt természetes dolog! Vagy éppen most rabolnak ki? Hittem a meggyőző egyenruhának és a kb. 1 perc alatt kihelyezhető standnak. A kávézóban átnéztük a további útitervet.

Az első állomás az antropológiai múzeum, alig néhány kilométerre van, rém egyszerű odatalálni. Majdnem így is lett. Miután (sértetlenül) visszakaptuk az autót, tovább folytattuk utunkat. Sajnos néhány kilométer után a forgalom teljesen beállt, és körülbelül egy órát kellett araszolnunk, mire le tudtunk kanyarodni a város fő utcájára, a Paseo de la Reformá-ra. Mivel a múzeumhoz nem tudtunk balra bekanyarodni, ezért a következő körforgalomig el kellett mennünk, hogy ott visszafordulva már kisívben le tudjunk kanyarodni a parkoló felé. A la Reforma méltó a város fő utcája címre. A körforgalmakban hatalmas emlékműveket emeltek, jobbról, balról toronyházak övezik. Ezen a hétvégén pedig különböző nemzetek kiállításait tekinthették meg a helyiek. Az út mentén felállított sátrak egy-egy nemzet értékeit mutatták be.

Volt még egy hajmeresztő élményem, miközben haladtunk visszafelé a múzeumhoz. A körforgalomba zöld lámpa után behajtva egyszer csak észrevettem egy piros lámpát. Kérdeztem Pedrot, hogy az ott mi? Szerintem neki is szokatlan volt, mert ő is elgondolkodott egy percre. Sokat nem kellett rágódnunk a kérdésen, ugyanis egyszer csak szemből! elkezdtek jönni az autók. Igen, itt nem csak az óramutató járásával ellentétes irányba halad a forgalom a körforgalomban. Őrület!
A lényeg, hogy nemsokára megérkeztünk a múzeumhoz, ahol a belépőjegyünk megváltása után elkezdtük végigjárni a különböző kiállító termeket.


Sokan úgy tudják, hogy ez a kő a maja naptár, ami 2012-ben véget ér (és vele a világ is). Nos, nem így van! Ez az azték napkő, az Ötödik Nap szimbóluma.

További képek a múzeumról a galériában:

Aki szereti a mexikói őslakosság történelmét, az itt biztosan megtalálja a számítását. Vagy 30 különböző terem van. Az idő rövidsége miatt mi csak az antropológiai kiállítást tekintettük meg. Majd három órával később, amikor már egyikőnk sem tudott többet befogadni, a múzeum saját vendéglőjében fizettünk be egy finom menüre. Volt minden, ami szem-szájnak ingere.

Az estebéd után a történelmi belváros felé vettük utunkat. A dolog azért tűnt nehéznek, mert nem volt meg a pontos cím. Pedro próbált navigálni. Miután elvétettem egy visszafordítót, nagyjából egy óránkba került visszatalálni a fő utcára. A korábban említett nemzetek kiállítása miatt az utat lezárták, ami további eltévedésekhez vezetett.

Útitársaim utólag merték csak elmondani (talán jobb is így), hogy az autós városnézésünk alkalmával bekeveredtünk a város egyik legveszélyesebb környékére, a Tepito negyedbe. Igazából hajszálon múlott, hogy egy fiatalember nem lopta el a műszerfalra kirakott telefonomat, ami éppen naviként funkcionált. Óvatlan voltam. Fényképezgettem és az ablak véletlenül letekerve maradt.
Ahogy sötétedett, egyre nyugtalanabbá kezdtem válni, amit a többiek is észrevettek. Szegény Celina meg is kérdezte, hogy ideges vagyok-e. Őszintén feleltem a kérdésre. Mire odajutottunk a Zócaló-hoz (a város főtere), már sötét volt. Kétségbeesetten keresgéltük a naviban a szállodákat és hívogattuk őket elfogadható ár és szabad szoba reményében.

Celina mentett meg bennünket. Felhívta egy barátját, aki javasolt nekünk egy olcsó, de elfogadható szállodát. A navi felejtős volt, inkább a taxisoktól és rendőröktől kérdezgettük, hogy merre menjünk. A szűnni nem akaró káoszban, lassan de biztosan közeledtünk a hotel felé. Amikor végre letettük az autót a parkolóházban, nagyon megkönnyebbültem.

Lefekvés előtt még gyönyörködtünk egyet Mexikóváros éjszakai fényeiben a Monumento A la Revolución teraszáról, aztán legurítottunk egy-egy sört a nagy izgalmakra.

A szállodai szoba csak kétágyas volt, megint előtörtek bennem az egyetemi évek emlékei. Sok jó ember, kis helyen is elfér…

A folytatás hamarosan következik!

Pörgés van???

Azt hiszem a legutóbbi záró mondatomat túl komolyan vehették odafent,
ugyanis a hétvégi Vallara-i kirándulásunkat Bud éppen most teszi tönkre.

Ő Bud:
Csak sörben szeretem!

Így közelít felénk:
Köszönjük Bud, hogy tönkre tetted a hétvégénket!
forrás: weather.com

Egészen eddig, amíg munkával töltöttük nappalunkat, éjjelünket, jó idő volt. Szerveztünk egy remek kis kirándulást, erre mi történik? Egy hurrikán tart éppen a kiszemelt tengerpart felé. Ez nem lehet igaz!!!

Indul a szezon

Ma összeül a kupaktanács, hogy megvitassuk, mi legyen a hétvégi terveinkkel. Valószínűleg egész nap a fenti honlapokat fogom nézni, hogy javul-e a helyzet.

Ez a bejegyzés is mehetne a Furcsaságok Méhikóban rovatba. Hurrikánt még úgysem láttam…

Grillezés Luiséknál

Vasárnap nem mindennapi megtiszteltetésben volt részem!

Pedro keményen tanul, hogy elsajátítsa az angol nyelvet. Szinte minden hétköznap este ment angol órára. A csoport mindössze négyfős volt, így elég hatékonyan ment a tanulás. Hogy mennyire hatékonyan, arról személyesen volt alkalmam meggyőződni, ugyanis meghívtak az “évzáró” grill partira!

A grillezés Luiséknál került megrendezésre, most vasárnap délután.
Kettőre szólt a meghívóm, de a szokásos hétvégi program, a mosás után leragadtam az Internet előtt – tudjátok, tervezem a szabadságot! Ez nem volt elég, még el is tévedtem, ugyanis a google maps navi úgy tervezte meg az útvonalat, hogy közben át kellett volna repülnöm a vasút felett. Keveregtem vagy 10 percet, mire átjutottam a vasúton. A mexikói államokról elnevezett utcák között kanyarogva viszont már könnyen megtaláltam a Sonora utcát.
Amikor odaértem, sem Pedro autóját, sem grillpartira utaló jeleket nem tapasztaltam. Hívtam is Pedrot, hogy eltévedtem! Jó helyen vagyok, nyugtatott meg. Csak elugrott némi kólát venni. Öt perc és itt van. Ahogy tisztáztuk a késése okát, kilépett az ajtón Luis, a házigazda, és mosolyogva erősítette bennem a tudatot, hogy jó helyen járok. Letettem a telefont és nagy léptekkel elindultam Luis felé, hogy üdvözöljem. A kézfogás után magamhoz vettem a belépőmet: egy 6-packot, és egy zacskó chilis mogyorót, amit útközben vásároltam. Befordultunk a kertbe, ahol már égett a tűz. Ismeritek azt az érzést, amikor már a faszén illatától összefut a nyál a szátokban, mert tudjátok, hogy a következő íz, amit érezni fogtok, a grillezett hús felejthetetlen íze lesz? Így éreztem én is. Alig hogy leültünk beszélgetni, betoppant Pedro is. Vicces látvány volt, ugyanis a fehér abrosszal megterített asztalon lévő már vagy 6 darab 2 literes üveg kóla mellé hozott még 6 darabot. Valahogy összekeveredhetett a ki-mit- hoz lista. Kisvártatva megérkezett az angol tanár is, mert természetesen ő is meg volt hívva. Danielről megtudtam, hogy valójában angol az anyanyelve, mivel az Egyesült Államokban született. Amikor a családdal visszaköltöztek Mexikóba, jóformán újra meg kellett tanulnia spanyolul. Közben megjelent Luis felesége, és két lánya is, akik lázasan készítették a vacsoránkat.

Balra a zöld pólós fiatalember Daniel, jobbra Luis felesége és egyik lánya. Pedrot pedig már ismeritek.

Megérkezett Ram is, a harmadik hallgató. Ramses matek zseni, zongorista és maratoni futó is egyben. Bámulatos. Ekkor már csak Celina-ra vártunk, akinek a húga nemrégen szült, úgyhogy a nagy családi összejövetel miatt késett egy kicsit.
Amíg az ételre vártunk, bontottunk néhány sört, és elkezdtünk beszélgetni. Bár az elején leszögeztem, hogy ne zavartassák magukat miattam, nyugodtan beszélgessenek az anyanyelvükön. Ennek ellenére mindenki nagyon igyekezett angolul beszélni és bevonni a beszélgetésbe. Ez nagyon jól esett, így már az elejétől nagyon jól éreztem magam! Elkészült az első adag hús. Hatodik hete vagyok itt, de a legfinomabb mexikói ételt csak most kóstoltam meg. Nagyon finom volt minden. Még csípős avokádó salátából is gazdagon mertem. Nem győztem dicsérni a házigazdát, hogy ilyen finom vacsorával várt bennünket.

Luis Chéf akció közben.

Közben megtanítottam a társaságnak a koccintás előtt használt “egészségedre” szót. Azzal szoktam viccelődni, hogy ez a legegyszerűbb magyar szó, könnyen meg lehet tanulni. A társaság nagyon ügyes volt, estére mindenki megtanulta. No persze koccintottunk is párszor, de legyünk őszinték, csak gyakorlással lehet nyelvet tanulni!

Egészségedre!

A vacsi után italt váltottunk. Elő került egy üveg Tradicional tequila. Nem csak úgy tisztán ittuk, hanem Paloma “összetételben”: jéggel, Squirt nevű szénsavas üdítővel, lime-mal és sóval.
Beszélgettünk minden féléről. Luis megmutatta az európai körutazásukról készült albumot is. Nem semmi körutazás volt. Spanyol, Francia, Holland, Svájc, Olaszország, minden főbb látványosságot megnéztek néhány hét alatt!
Celina elpanaszkodta, hogy a diplomamunkáját jó pár éve valaki egy az egyben lemásolta, és hogy az egyetem eltussolta az ügyet. A másoló kisiparos nemrégen kamarai tagsághoz folyamodott, ezzel borzolva szegény lány idegeit. Sajnáltam szegényt, mert úgy tűnt, nem tudja megemészteni a történteket!
/OFF A történet kapcsán eszembe is jutott a köztársasági elnökünk. Szerencsére ez a kormány nem hazug, nem úgy, mint az előző, a volt köztársasági elnök meg a leg kevésbé sem az. /ON

A jóízű palomával és beszélgetéssel gyorsan telt az idő. Luis beizzította a mosquitók elleni citrus fáklyáját, ami zavartalanná tette az esti szórakozásunkat. Később azonban beköltöztünk a konyhába és ott is jókat beszélgettünk, nevetgéltünk. Az egyik téma az volt, hogy a spanyol nyelvben a b és v hangok mennyire hasonlítanak. Sokszor ők maguk is összekeverik, merthogy a kiejtésben alig van különbség. Beszélgettünk még európai politikáról és párhuzamot vontam az USA-Mexikó illetve Németország-Magyarország tekintetben. Ők ugyanúgy függenek az amcsiktól, mint mi az unió pénzeszsákjától, Németországtól. Nem számít, hogy milyen messzire kerülsz az otthonodtól, a világ működése mindenütt ugyanaz. Pénz, pénz, pénz, sajnos ez az, ami meghatároz mindent. A válság itt nagyon keményen érintett mindenkit, sokan elveszítették munkahelyüket, akik pedig megtarthatták, azok két ember helyett dolgoztak (éjjel-nappal). Én vállalom azt a véleményemet, hogy a meggondolatlan devizahitelesek történetein kívül nem sokat éreztünk az egészből.
Luis felesége nagyon kedves volt. Keveset beszélt angolul, de annál többet értett. Próbált spanyolul tanítani engem, de hát ahhoz több palomát kellett volna innom, hogy folyékonyan menjen a beszéd. 🙂

Az este 11 körül ért véget. Megköszöntük Luis családjának a szíves vendéglátást, és mindenki az útjára eredt. Én például egy felejthetetlen élménnyel gazdagabban!

Papa con queso y bistec

Pedronak hála megint felfedeztem egy helyi specialitást!

Elnézést, megint ételről lesz szó, de az a helyzet, hogy hét közben csak három dolgot csinálok: dolgozok, eszek, alszok. Ezúttal itt, Silaoban vacsoráztunk. A hely neve: Pastorcito

A papa con queso y bistec nem más, mint alufóliában sült vajas krumpli, sajt és marhahús egyvelege. Mmmm, nyammm. Ez olyan európaias étel lenne, ha nem bolondítottuk volna meg jó fajta salsával. Jobb oldalon pedig két taco al pastor várta, hogy felfaljuk. Készült egy kis videó is a helyről. Figyeljetek a szakácsra, érdemes. A felvétel nincsen gyorsítva, a szakácsnak ez a normál tempója! Jó szórakozást!

Laundry blog 5.

Tervek

Ahogy közeleg a hivatalos kiküldetésem vége, úgy egyre közelebb kerülök a várva várt szabadsághoz, amit Marcsival közösen tölthetünk el itt Mexikóban.
Mindösszesen egy hét szabadságunk lesz. Erre az egy hétre több mint egy havi programot gyűjtöttünk össze úgy, hogy csak a jéghegy csúcsát kapirgáltuk. Sok estémet töltöttem azzal, hogy böngésztem a netet a látnivalók után kutatva. Nagyon nehéz dönteni, hogy mit ne nézzünk meg. Mostanra már betéve tudom az összes mexikói légitársaság, busz társaság menetrendjét, árait. Netán valaki autót bérelne Mexikóban? …Forduljon hozzám bizalommal, jobb vagyok, mint egy brókercég vagy utazási iroda!

Itt a kívánságlista az államok szerint:

Querétaro
– Santiago de Querétaro város (1 nap)

Hidalgo
– Tula de Allende, totem oszlopok (0,5 nap)

Estado de México
– Teotihuacán, piramisok (0,5 nap)

Puebla
– Puebla város (1 nap)

Jalisco
– Puerto Vallarta tengerpart (1 hét)

Guerrero
– Ixtapa tengerpart (4 nap)
– Acapulco tengerpart (4 nap)

Tabasco
– Villahermosa város (1 nap)

Chiapas
– Palenque, a Maja városállam (1 nap)
– Misol-ha, vízesés (0,5 nap)
– Lagunas de Montebello nemzeti park (3 nap)
– San Cristóbal de Las Casas (1 nap)
– Tuxtla Gutiérrez város (1 nap)
– Cañón del Sumidero, kanyon (0,5 nap)

Yucatán
– Mérida város (1 nap)
– Chitzen Itzá piramis (1 nap)
– Uxmal piramis (1 nap)

Quintana Roo
– Cancún pazar fehér homokos, pálmafás tengerpartja, üdülőövezete (1 hét)
– Holbox (1 nap)
– Isla Mujeres (1 nap)

-Baja California
(ááá, itt abba hagyom)

Valószínűleg a realitás talaján maradva egy-két államba tudunk ellátogatni a rendelkezésünkre álló idő alatt. Az viszont biztos, hogy majd ha “nagy leszek”, visszajövünk begyűjteni a többi látnivalót is!

De addig is sűrűsödik a program: Pénteken bowling bajnokságon fogunk részt venni Leonban. Remélem sikerül elhozni az első helyezést, ahogy annak idején Robi munkatársammal nyertük a Deltás bajnokságot!
A hétvégén pedig vagy Puerto Vallarta vagy Ixtapa, vagyis a Csendes óceán partján fogunk két napos villámlátogatást tenni! Mindkét város nagyjából 6 órára van innét, szóval strapás lesz, de ugye a szépségért meg kell küzdeni!
Át kell mennünk még egyszer-kétszer Guanajuatoba is, hogy megnézzünk egy igazi egyetemista bulit is.

Pörgés van!!!


Forrás: Internet

Étterem ajánló – Guanajuato

Hogy ide eljutottam, azt is csak a munkának köszönhetem!

Történt ugyanis, hogy a projekt megfelelő előrehaladása érdekében úgy határoztunk Pedroval, hogy szombaton is dolgozunk. (megjegyzem, hogy ezzel a túlórával hétfőre Silao az első helyre ugrott a mexikói ranglétrán)
Mivel túlóra pénz nincs, ezért a munkánk ellenértékét Miguel főnökünknek hála, egy finom vacsora-ebéd formájában kaptuk meg. A szokásos túlóra kaja itt is ugyanaz, mint nálunk: pizza. Pizza falás helyett Pedro javasolta, hogy ugorjunk át Guanajuatoba, mert tud egy jó éttermet. Egyetértettem. Az egész napos kemény munkát egy finom ebéddel kell dicsérnünk. A gyomrom is rendben volt, úgyhogy hajrá!

Megérkeztünk Guanajuatoba, ahol egy érdekes parkolóházban sikerült letennünk az autót. A házirend az, hogy csak a vezető hajthat be. Az utasoknak a sorompó utáni -egyébként direkt erre a célra kialakított- váróban kell várakozniuk. Így is lett. A gyomrom korgott, de kitartóan várakoztam. Pedro megérkezett. Egy szempillantás alatt az étteremnél találtuk magunkat, ami annyira felkapott, hogy várólistára kerültünk.

Truco 7
ejtsd: truko sziete

Megint vártunk. Közben megnéztem az étlapot, hogy azzal már ne menjen az idő, ha egyszer bejutunk. Ez hiba volt részemről, aminek a gyomrom a szó szoros értelmében is hangot adott. Végre, bejutottunk! Fantasztikus a hely, régi kacatokkal van tele. Voltak ott régi rádió készülékek, tárgyak, képek, de még egy Mac számítógép is az elsők közül. Szuper hangulatos, tényleg olyan, ahogy a Lonely Planet könyvben -amit ezúton is köszönök Robi barátomnak- leírják.
Aki nem hiszi, járjon utána: http://hospederiadeltruco7.com/restaurante.htm
Az a döbbenet, hogy annak ellenére, hogy ilyen hangulatos és felkapott, nem drága az étterem. Leadtuk a rendelést. Én már nem emlékszem a választott étel nevére Én Flautas de pollo-t rendeltem (köszönöm az emlékeztetőt Pedro), ami csirkével töltött tortilla volt. Megsütve, reszelt sajttal, avokádó és bab krémmel tálalva. Nyaaamm.

Pedro valami furcsa öntettel leborított taco-t evett. A neve: mole. Ne kérdezzétek, mi van benne! Pedro chilit és csokoládét emlegetett. Megkóstoltam, nekem egy kicsit “égett” íze volt.

Jó hosszan beszélgettünk, majd tele hassal már sokadszorra nyakunkba vettük a várost. Az egyetemet még nem néztük meg közelről, úgyhogy egy kis lépcsőzés (te jó ég, hogy szerettük Mikes tanárurat még a Lovassy-s időkben, amikor kiejtette ezt a szót) után feljutottunk az egyetem bejáratához. Az itteni egyetemisták jó kondiban vannak, az már biztos!

Mire felértünk, a nap lement…

Az egyetem után visszakanyarodtunk a főtér felé. Ott vannak a teraszos, kiülős helyek! A város harsogott a zenebonától, valami ünnepség volt. Az egyetemtől a templomhoz vezető szűk utcáról kifordulva előrántottam a telefont, és rögzíteni kezdtem:

Pont jókor, jó helyen – gondoltam magamban. Páratlan élmény. Ez a város… elképesztő, hogy mennyire él!

A Juarez színháznál a közönség teljes megelégedésére éppen bohóckodott valaki. Nagyon jó volt a figura. Folyamatosan rögtönzött. Egy srác, oldalán egy bombázóval haladt mögötte az utcán. Mondanom sem kell, hogy messziről kiszúrta. A srác persze élből hárított, nyújtotta a kezét, hogy inkább azt fogja meg a bohóc, mintsem hogy közel férkőzzön a “féltett kincshez”. A bohóc vette a lapot. Adta a kezét, majd pár méter után a srác fenekére csapott. Hibátlan komédiázás. Mindenki jót nevetett!

A bohóckodás után beültünk az egyik helyre, ugyanis éppen a Leon játszott. A továbbjutáshoz ötgólos előnyre volt szükség. Mesébe illő, de 5:0 lett a végeredmény! Így Leon csapata tovább jutott. Az elismerésen felül azért jó dolog ez, mert így Leonba jönnek majd a nagy csapatok játszani, úgyhogy a jegy eladások hamarosan az égbe fognak szökni.

u.i.:
Sokan kértétek, hogy készítsek portrékat az itteni arcokról. Amíg ez elkészül, itt egy profi fotós gyűjteménye. A képeken a guanajuatoi polgárok láthatóak.

Remélem, ez egy időre kielégíti a kíváncsiságotokat!

Bót’

Nem vagyok boltba járó típus, főleg itt Méhikóban. Annyira nem, hogy mindössze kétszer voltam csak.
Ezt a két fényképet most találtam a telefonomban, gondoltam közzéteszem.

Így sorakoznak a tequilák a polcon. Ezek valami nagyon olcsók, nemhogy agávét, de valószínűleg szikkadt sivatagi kaktuszt sem láttak soha. A kiszerelés viszont ötletes. A senor pisiltetésével lehet csapolni. Nem buli hordó, hanem buli senor.

A sört egyébként csak 6 x 0,3 (sixpack) kiszerelésben lehet venni. Nekem annyira nem előnyös, mert hűtőm nincsen, egyszerre 6 sört pedig nem tudok meginni.

Ez pedig a bolti pékség. Fogsz egy 50 cm átmérőjű pléh tálcát, egy fogóeszközt, és azt szedsz a polcról, amit csak akarsz. Ha végeztél, a pultnál lévő kedves eladó becsomagolja, és profi vonalkódos rendszerrel beárazza. A habos sütik külön csomagolást kapnak, nehogy sérüljön a vizuális élmény. És ez nem egy cukrászda, hanem egy sima “tecsó”. Figyelitek az árakat? 6 Peso, vagyis egy százas. Otthon biztos 2-300 Ft lenne darabja.

Amúgy a boltban van eladó laptop, és robogó is. Olyan Spar szerű.

Laundry blog 4.

Elnézést kérek kedves olvasóimtól! A hétvégi túlóra miatt nem jutott idő a szokásos mosodás bejegyzésre.

Itt a folytatás…

Közérdekű bejelentés következik: Az emésztésem kezd helyreállni!!!

Nem tudom, hogy az ét csoki, a pálinka, a joghurt kúra, esetleg a másik márkájú ásványvíz vagy ezek kombinációja tehet róla, de javult a helyzet. Sokkal jobban vagyok! Ennek megfelelően, mint aki nem tanul a saját hibájából sem, nekiláttam újra próbálgatni
a specialitásokat. A következő bejegyzésben lesz bővebben szó az élményről!

Sajnos hamarosan lejár a kiküldetésem, úgyhogy most vegyes érzéseim vannak. Vágyok haza, de szívesen maradnék is. Nagyon furcsa kettős érzés.
Habár itt is dolgozom, mégis valahogy nem tűnik munkának. Minden nap van valami új élmény, ami azt eredményezi, hogy minden reggel ugyanolyan lelkesen megyek be, mint az első munkanapomon. Nyilván egy idő után asszimilálódik az ember, de azért két hónap kevés ehhez. Azt érzem, hogy a nyelvtudás most már egyre inkább akadály. A sikeres beilleszkedésnek mindenképpen feltétele a megfelelő kommunikáció. Az újdonság ereje sok gátat át tud törni, de a továbblépéshez kellene egy biztos spanyol nyelvtudás. Ha nem beszéled a nyelvet, örökké idegen maradsz!
Ugyanakkor jó lenne haza is menni. Az otthoni emlékeim megszépültek. Mindenkinek büszkén mesélek kis hazámról. Szívesen megmutatnám az itt élőknek milyen az A Magyarország, amilyennek a szép emlékeim alapján képzelem. Néha egy-egy idióta hír ott virít a news&weather widgetemen, ami emlékeztet rá, hogy továbbra sem vagyunk képesek másról beszélni, mint politikáról. Fidesz, MSZP, jobbik, erről szól otthon az élet. Jaj, de nem hiányzik. És szerintem nem csak a környezet (és munkahely) változás miatt érzem kiegyensúlyozottabbnak magam. Nagy összegben mernék rá fogadni, hogy a politika és a média által folyamatosan sugárzott elégedetlenség, borúlátás, viszálykodás nyomja le otthon a polgárok életkedvét, motiváltságát a béka segge alá. (hmm, ez egy jó összeesküvés elmélet alapja lehetne)
Annyi mosolyt egy év alatt sem láttam otthon, mint itt ez alatt a négy hét alatt. Bár én magam még az átlag magyarnál is kevesebbet mosolygok, mégis ez fog a legjobban hiányozni!
Ha lesz rá módom, gyűjtök be, és fényképeken raktározok el mosolyt, amit haza tudok majd vinni. 🙂

Képzeljétek, az előbb úgy beborult, hogy azt hittem vége a 34°-os átlagnak!

És mi történt? Egy órával később nyoma sincs a viharfelhőknek. Amióta csak itt vagyok, stabil 30° van, ezzel a maival együtt háromszor csöpögött valami eső, ami még az út porát sem tudta elverni, és ennyi. Ebből is teszünk egy evőkanállal a jókedv receptjéhez!


Forrás: már nem tudom, Internet.

tortas, “la recta”, servicio

Egy rövid lélegzetű bejegyzés három teljesen különböző témáról.

torta

A vér nem válik vízzé – szokták mondani. Megtaláltam a kedvenc mexikói ételemet, a torta-t. Még mielőtt kétségbe esnétek, hogy az édes szájáról méltán elhíresült Glück kolléga tortát eszik Mexikóban – igazi mexikói kaja helyett – gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy a torta-nak semmi köze az édes habos süteményhez. Az otthoni tortát valóban két pofára szoktam tömni, de az itteni is finom.
Mi is az a mexikói torta? A torta egy egyszerű gyorséttermi kaja – olyan szendvicsféleség. Grillezett zsemlébe tesznek húst, zöldséget, sajtot. Én a carnitas-t szeretem, ebbe sült disznóhús, sajt, avokádó kerül. Ízlés szerint rohadtul csípős vagy csak simán baromira csípős jalapeno-val szolgálják fel. Én az ilyen egyszerű dolgokat szeretem. Jól megsütve, ropogósan.


Ott a bizonyíték, hogy benyomtam a paprikát. Már nem tudom, hogy a rohadtul csípős vagy a baromira csípős volt. Ja, és sangriázunk közben. Lehet, hogy erről már írtam? Na, mindegy, a sangria itt nem tartalmaz alkoholt. Leegyszerűsítve nem más, mint vörös szőlőből készült Traubi.


A legjobb tortás Silao-ban a La lluvia de plata. Aki erre jár, az itt megtalálja: Google Street View link

“la recta”

A szó jelentése: az egyenesben. Nem sokat mond, ugye? Az itteni kollégáknak viszont annál többet. Történt ugyanis, hogy a keményen átdolgozott hét után a megfáradt dolgozók majd’ minden péntek délután összejöttek (nagy levegő!) a munkahelyhez közeli körforgalmat követő “kanyarban” lévő kocsmánál (kifúj). Az összejövetel célja egy pofa sör elfogyasztása, a munkahelyen történtek kibeszélése, lazítás, kikapcsolódás. Sajnos a “kanyarban” lévő kocsmáros vérszemet kapott, és egyre drágábban kezdte mérni a sört. Ugye itt is vad piacgazdaság dúl, úgyhogy 300 méterrel odébb, most jön a lényeg: “az egyenesben” vagyis “la recta” nyitott egy másik kocsma. Mivel az egyenesben egyébként is jobban lehet parkolni, a cég áthelyezte a pénteki meetingeket a “la recta”-ba. A munkahely nem nézi jó szemmel az efféle összejöveteleket, ezért valójában, amit itt írtam nem is létezik. A fényképek is az eredeti helyszín alapján felépített stúdióban, az eredeti szereplőkhöz megtévesztésig hasonló színészek részvételével készültek. A sörösüvegeknek látszó üvegekben természetesen bambi van. Ha már ott voltam, természetesen én sem ittam egy sört vezetés előtt.

servicio

A végére egy rövid. Autójavító műhely a téma. Mehetne a furcsaságok rovatba, de gondoltam gyorsan elmesélem itt. A szervizek és még a márkaszervizek is kültéri műhelyek. Egy kis bádogtető alatt vannak az emelők, aknák, szerszámos kocsik, olajos rongyok, olajos szerelők, egyszóval minden.
Eszembe jut az otthoni csempézett műhely, ahol éppen megjelenik a környezetvédelmi hatóság, hogy elszámoltassa a szervizvezetőt a veszélyes anyag tárolás nyilvántartásának hiányosságáról. Muhahahaha. Tisztelt hatóság, várjuk szeretettel Méhikóban!


A képen egyébként Miguel munkatársam látható, aki fékbetét cserére adta le az autóját. A megbeszélt időpontra érkeztünk, de a szerelők kényelmesen falatoztak az árnyékban (a fehér műanyag székekből látszik valami az autó alatt). Hova sietünk?? Előbb ebéd, aztán az ügyfél. Itt senki sem idegeskedik. Miguel is teljesen higgadtan fogadta, hogy még egy órát, másfelet várnia kell. Otthon már nyílott volna a bicska panaszkönyv, az USÁ-ban meg ilyenekért már perelnek. Nem jó úton haladunk…