Grillezés Luiséknál

Vasárnap nem mindennapi megtiszteltetésben volt részem!

Pedro keményen tanul, hogy elsajátítsa az angol nyelvet. Szinte minden hétköznap este ment angol órára. A csoport mindössze négyfős volt, így elég hatékonyan ment a tanulás. Hogy mennyire hatékonyan, arról személyesen volt alkalmam meggyőződni, ugyanis meghívtak az “évzáró” grill partira!

A grillezés Luiséknál került megrendezésre, most vasárnap délután.
Kettőre szólt a meghívóm, de a szokásos hétvégi program, a mosás után leragadtam az Internet előtt – tudjátok, tervezem a szabadságot! Ez nem volt elég, még el is tévedtem, ugyanis a google maps navi úgy tervezte meg az útvonalat, hogy közben át kellett volna repülnöm a vasút felett. Keveregtem vagy 10 percet, mire átjutottam a vasúton. A mexikói államokról elnevezett utcák között kanyarogva viszont már könnyen megtaláltam a Sonora utcát.
Amikor odaértem, sem Pedro autóját, sem grillpartira utaló jeleket nem tapasztaltam. Hívtam is Pedrot, hogy eltévedtem! Jó helyen vagyok, nyugtatott meg. Csak elugrott némi kólát venni. Öt perc és itt van. Ahogy tisztáztuk a késése okát, kilépett az ajtón Luis, a házigazda, és mosolyogva erősítette bennem a tudatot, hogy jó helyen járok. Letettem a telefont és nagy léptekkel elindultam Luis felé, hogy üdvözöljem. A kézfogás után magamhoz vettem a belépőmet: egy 6-packot, és egy zacskó chilis mogyorót, amit útközben vásároltam. Befordultunk a kertbe, ahol már égett a tűz. Ismeritek azt az érzést, amikor már a faszén illatától összefut a nyál a szátokban, mert tudjátok, hogy a következő íz, amit érezni fogtok, a grillezett hús felejthetetlen íze lesz? Így éreztem én is. Alig hogy leültünk beszélgetni, betoppant Pedro is. Vicces látvány volt, ugyanis a fehér abrosszal megterített asztalon lévő már vagy 6 darab 2 literes üveg kóla mellé hozott még 6 darabot. Valahogy összekeveredhetett a ki-mit- hoz lista. Kisvártatva megérkezett az angol tanár is, mert természetesen ő is meg volt hívva. Danielről megtudtam, hogy valójában angol az anyanyelve, mivel az Egyesült Államokban született. Amikor a családdal visszaköltöztek Mexikóba, jóformán újra meg kellett tanulnia spanyolul. Közben megjelent Luis felesége, és két lánya is, akik lázasan készítették a vacsoránkat.

Balra a zöld pólós fiatalember Daniel, jobbra Luis felesége és egyik lánya. Pedrot pedig már ismeritek.

Megérkezett Ram is, a harmadik hallgató. Ramses matek zseni, zongorista és maratoni futó is egyben. Bámulatos. Ekkor már csak Celina-ra vártunk, akinek a húga nemrégen szült, úgyhogy a nagy családi összejövetel miatt késett egy kicsit.
Amíg az ételre vártunk, bontottunk néhány sört, és elkezdtünk beszélgetni. Bár az elején leszögeztem, hogy ne zavartassák magukat miattam, nyugodtan beszélgessenek az anyanyelvükön. Ennek ellenére mindenki nagyon igyekezett angolul beszélni és bevonni a beszélgetésbe. Ez nagyon jól esett, így már az elejétől nagyon jól éreztem magam! Elkészült az első adag hús. Hatodik hete vagyok itt, de a legfinomabb mexikói ételt csak most kóstoltam meg. Nagyon finom volt minden. Még csípős avokádó salátából is gazdagon mertem. Nem győztem dicsérni a házigazdát, hogy ilyen finom vacsorával várt bennünket.

Luis Chéf akció közben.

Közben megtanítottam a társaságnak a koccintás előtt használt “egészségedre” szót. Azzal szoktam viccelődni, hogy ez a legegyszerűbb magyar szó, könnyen meg lehet tanulni. A társaság nagyon ügyes volt, estére mindenki megtanulta. No persze koccintottunk is párszor, de legyünk őszinték, csak gyakorlással lehet nyelvet tanulni!

Egészségedre!

A vacsi után italt váltottunk. Elő került egy üveg Tradicional tequila. Nem csak úgy tisztán ittuk, hanem Paloma “összetételben”: jéggel, Squirt nevű szénsavas üdítővel, lime-mal és sóval.
Beszélgettünk minden féléről. Luis megmutatta az európai körutazásukról készült albumot is. Nem semmi körutazás volt. Spanyol, Francia, Holland, Svájc, Olaszország, minden főbb látványosságot megnéztek néhány hét alatt!
Celina elpanaszkodta, hogy a diplomamunkáját jó pár éve valaki egy az egyben lemásolta, és hogy az egyetem eltussolta az ügyet. A másoló kisiparos nemrégen kamarai tagsághoz folyamodott, ezzel borzolva szegény lány idegeit. Sajnáltam szegényt, mert úgy tűnt, nem tudja megemészteni a történteket!
/OFF A történet kapcsán eszembe is jutott a köztársasági elnökünk. Szerencsére ez a kormány nem hazug, nem úgy, mint az előző, a volt köztársasági elnök meg a leg kevésbé sem az. /ON

A jóízű palomával és beszélgetéssel gyorsan telt az idő. Luis beizzította a mosquitók elleni citrus fáklyáját, ami zavartalanná tette az esti szórakozásunkat. Később azonban beköltöztünk a konyhába és ott is jókat beszélgettünk, nevetgéltünk. Az egyik téma az volt, hogy a spanyol nyelvben a b és v hangok mennyire hasonlítanak. Sokszor ők maguk is összekeverik, merthogy a kiejtésben alig van különbség. Beszélgettünk még európai politikáról és párhuzamot vontam az USA-Mexikó illetve Németország-Magyarország tekintetben. Ők ugyanúgy függenek az amcsiktól, mint mi az unió pénzeszsákjától, Németországtól. Nem számít, hogy milyen messzire kerülsz az otthonodtól, a világ működése mindenütt ugyanaz. Pénz, pénz, pénz, sajnos ez az, ami meghatároz mindent. A válság itt nagyon keményen érintett mindenkit, sokan elveszítették munkahelyüket, akik pedig megtarthatták, azok két ember helyett dolgoztak (éjjel-nappal). Én vállalom azt a véleményemet, hogy a meggondolatlan devizahitelesek történetein kívül nem sokat éreztünk az egészből.
Luis felesége nagyon kedves volt. Keveset beszélt angolul, de annál többet értett. Próbált spanyolul tanítani engem, de hát ahhoz több palomát kellett volna innom, hogy folyékonyan menjen a beszéd. 🙂

Az este 11 körül ért véget. Megköszöntük Luis családjának a szíves vendéglátást, és mindenki az útjára eredt. Én például egy felejthetetlen élménnyel gazdagabban!

Papa con queso y bistec

Pedronak hála megint felfedeztem egy helyi specialitást!

Elnézést, megint ételről lesz szó, de az a helyzet, hogy hét közben csak három dolgot csinálok: dolgozok, eszek, alszok. Ezúttal itt, Silaoban vacsoráztunk. A hely neve: Pastorcito

A papa con queso y bistec nem más, mint alufóliában sült vajas krumpli, sajt és marhahús egyvelege. Mmmm, nyammm. Ez olyan európaias étel lenne, ha nem bolondítottuk volna meg jó fajta salsával. Jobb oldalon pedig két taco al pastor várta, hogy felfaljuk. Készült egy kis videó is a helyről. Figyeljetek a szakácsra, érdemes. A felvétel nincsen gyorsítva, a szakácsnak ez a normál tempója! Jó szórakozást!

Laundry blog 5.

Tervek

Ahogy közeleg a hivatalos kiküldetésem vége, úgy egyre közelebb kerülök a várva várt szabadsághoz, amit Marcsival közösen tölthetünk el itt Mexikóban.
Mindösszesen egy hét szabadságunk lesz. Erre az egy hétre több mint egy havi programot gyűjtöttünk össze úgy, hogy csak a jéghegy csúcsát kapirgáltuk. Sok estémet töltöttem azzal, hogy böngésztem a netet a látnivalók után kutatva. Nagyon nehéz dönteni, hogy mit ne nézzünk meg. Mostanra már betéve tudom az összes mexikói légitársaság, busz társaság menetrendjét, árait. Netán valaki autót bérelne Mexikóban? …Forduljon hozzám bizalommal, jobb vagyok, mint egy brókercég vagy utazási iroda!

Itt a kívánságlista az államok szerint:

Querétaro
– Santiago de Querétaro város (1 nap)

Hidalgo
– Tula de Allende, totem oszlopok (0,5 nap)

Estado de México
– Teotihuacán, piramisok (0,5 nap)

Puebla
– Puebla város (1 nap)

Jalisco
– Puerto Vallarta tengerpart (1 hét)

Guerrero
– Ixtapa tengerpart (4 nap)
– Acapulco tengerpart (4 nap)

Tabasco
– Villahermosa város (1 nap)

Chiapas
– Palenque, a Maja városállam (1 nap)
– Misol-ha, vízesés (0,5 nap)
– Lagunas de Montebello nemzeti park (3 nap)
– San Cristóbal de Las Casas (1 nap)
– Tuxtla Gutiérrez város (1 nap)
– Cañón del Sumidero, kanyon (0,5 nap)

Yucatán
– Mérida város (1 nap)
– Chitzen Itzá piramis (1 nap)
– Uxmal piramis (1 nap)

Quintana Roo
– Cancún pazar fehér homokos, pálmafás tengerpartja, üdülőövezete (1 hét)
– Holbox (1 nap)
– Isla Mujeres (1 nap)

-Baja California
(ááá, itt abba hagyom)

Valószínűleg a realitás talaján maradva egy-két államba tudunk ellátogatni a rendelkezésünkre álló idő alatt. Az viszont biztos, hogy majd ha “nagy leszek”, visszajövünk begyűjteni a többi látnivalót is!

De addig is sűrűsödik a program: Pénteken bowling bajnokságon fogunk részt venni Leonban. Remélem sikerül elhozni az első helyezést, ahogy annak idején Robi munkatársammal nyertük a Deltás bajnokságot!
A hétvégén pedig vagy Puerto Vallarta vagy Ixtapa, vagyis a Csendes óceán partján fogunk két napos villámlátogatást tenni! Mindkét város nagyjából 6 órára van innét, szóval strapás lesz, de ugye a szépségért meg kell küzdeni!
Át kell mennünk még egyszer-kétszer Guanajuatoba is, hogy megnézzünk egy igazi egyetemista bulit is.

Pörgés van!!!


Forrás: Internet

Étterem ajánló – Guanajuato

Hogy ide eljutottam, azt is csak a munkának köszönhetem!

Történt ugyanis, hogy a projekt megfelelő előrehaladása érdekében úgy határoztunk Pedroval, hogy szombaton is dolgozunk. (megjegyzem, hogy ezzel a túlórával hétfőre Silao az első helyre ugrott a mexikói ranglétrán)
Mivel túlóra pénz nincs, ezért a munkánk ellenértékét Miguel főnökünknek hála, egy finom vacsora-ebéd formájában kaptuk meg. A szokásos túlóra kaja itt is ugyanaz, mint nálunk: pizza. Pizza falás helyett Pedro javasolta, hogy ugorjunk át Guanajuatoba, mert tud egy jó éttermet. Egyetértettem. Az egész napos kemény munkát egy finom ebéddel kell dicsérnünk. A gyomrom is rendben volt, úgyhogy hajrá!

Megérkeztünk Guanajuatoba, ahol egy érdekes parkolóházban sikerült letennünk az autót. A házirend az, hogy csak a vezető hajthat be. Az utasoknak a sorompó utáni -egyébként direkt erre a célra kialakított- váróban kell várakozniuk. Így is lett. A gyomrom korgott, de kitartóan várakoztam. Pedro megérkezett. Egy szempillantás alatt az étteremnél találtuk magunkat, ami annyira felkapott, hogy várólistára kerültünk.

Truco 7
ejtsd: truko sziete

Megint vártunk. Közben megnéztem az étlapot, hogy azzal már ne menjen az idő, ha egyszer bejutunk. Ez hiba volt részemről, aminek a gyomrom a szó szoros értelmében is hangot adott. Végre, bejutottunk! Fantasztikus a hely, régi kacatokkal van tele. Voltak ott régi rádió készülékek, tárgyak, képek, de még egy Mac számítógép is az elsők közül. Szuper hangulatos, tényleg olyan, ahogy a Lonely Planet könyvben -amit ezúton is köszönök Robi barátomnak- leírják.
Aki nem hiszi, járjon utána: http://hospederiadeltruco7.com/restaurante.htm
Az a döbbenet, hogy annak ellenére, hogy ilyen hangulatos és felkapott, nem drága az étterem. Leadtuk a rendelést. Én már nem emlékszem a választott étel nevére Én Flautas de pollo-t rendeltem (köszönöm az emlékeztetőt Pedro), ami csirkével töltött tortilla volt. Megsütve, reszelt sajttal, avokádó és bab krémmel tálalva. Nyaaamm.

Pedro valami furcsa öntettel leborított taco-t evett. A neve: mole. Ne kérdezzétek, mi van benne! Pedro chilit és csokoládét emlegetett. Megkóstoltam, nekem egy kicsit “égett” íze volt.

Jó hosszan beszélgettünk, majd tele hassal már sokadszorra nyakunkba vettük a várost. Az egyetemet még nem néztük meg közelről, úgyhogy egy kis lépcsőzés (te jó ég, hogy szerettük Mikes tanárurat még a Lovassy-s időkben, amikor kiejtette ezt a szót) után feljutottunk az egyetem bejáratához. Az itteni egyetemisták jó kondiban vannak, az már biztos!

Mire felértünk, a nap lement…

Az egyetem után visszakanyarodtunk a főtér felé. Ott vannak a teraszos, kiülős helyek! A város harsogott a zenebonától, valami ünnepség volt. Az egyetemtől a templomhoz vezető szűk utcáról kifordulva előrántottam a telefont, és rögzíteni kezdtem:

Pont jókor, jó helyen – gondoltam magamban. Páratlan élmény. Ez a város… elképesztő, hogy mennyire él!

A Juarez színháznál a közönség teljes megelégedésére éppen bohóckodott valaki. Nagyon jó volt a figura. Folyamatosan rögtönzött. Egy srác, oldalán egy bombázóval haladt mögötte az utcán. Mondanom sem kell, hogy messziről kiszúrta. A srác persze élből hárított, nyújtotta a kezét, hogy inkább azt fogja meg a bohóc, mintsem hogy közel férkőzzön a “féltett kincshez”. A bohóc vette a lapot. Adta a kezét, majd pár méter után a srác fenekére csapott. Hibátlan komédiázás. Mindenki jót nevetett!

A bohóckodás után beültünk az egyik helyre, ugyanis éppen a Leon játszott. A továbbjutáshoz ötgólos előnyre volt szükség. Mesébe illő, de 5:0 lett a végeredmény! Így Leon csapata tovább jutott. Az elismerésen felül azért jó dolog ez, mert így Leonba jönnek majd a nagy csapatok játszani, úgyhogy a jegy eladások hamarosan az égbe fognak szökni.

u.i.:
Sokan kértétek, hogy készítsek portrékat az itteni arcokról. Amíg ez elkészül, itt egy profi fotós gyűjteménye. A képeken a guanajuatoi polgárok láthatóak.

Remélem, ez egy időre kielégíti a kíváncsiságotokat!

Bót’

Nem vagyok boltba járó típus, főleg itt Méhikóban. Annyira nem, hogy mindössze kétszer voltam csak.
Ezt a két fényképet most találtam a telefonomban, gondoltam közzéteszem.

Így sorakoznak a tequilák a polcon. Ezek valami nagyon olcsók, nemhogy agávét, de valószínűleg szikkadt sivatagi kaktuszt sem láttak soha. A kiszerelés viszont ötletes. A senor pisiltetésével lehet csapolni. Nem buli hordó, hanem buli senor.

A sört egyébként csak 6 x 0,3 (sixpack) kiszerelésben lehet venni. Nekem annyira nem előnyös, mert hűtőm nincsen, egyszerre 6 sört pedig nem tudok meginni.

Ez pedig a bolti pékség. Fogsz egy 50 cm átmérőjű pléh tálcát, egy fogóeszközt, és azt szedsz a polcról, amit csak akarsz. Ha végeztél, a pultnál lévő kedves eladó becsomagolja, és profi vonalkódos rendszerrel beárazza. A habos sütik külön csomagolást kapnak, nehogy sérüljön a vizuális élmény. És ez nem egy cukrászda, hanem egy sima “tecsó”. Figyelitek az árakat? 6 Peso, vagyis egy százas. Otthon biztos 2-300 Ft lenne darabja.

Amúgy a boltban van eladó laptop, és robogó is. Olyan Spar szerű.

Laundry blog 4.

Elnézést kérek kedves olvasóimtól! A hétvégi túlóra miatt nem jutott idő a szokásos mosodás bejegyzésre.

Itt a folytatás…

Közérdekű bejelentés következik: Az emésztésem kezd helyreállni!!!

Nem tudom, hogy az ét csoki, a pálinka, a joghurt kúra, esetleg a másik márkájú ásványvíz vagy ezek kombinációja tehet róla, de javult a helyzet. Sokkal jobban vagyok! Ennek megfelelően, mint aki nem tanul a saját hibájából sem, nekiláttam újra próbálgatni
a specialitásokat. A következő bejegyzésben lesz bővebben szó az élményről!

Sajnos hamarosan lejár a kiküldetésem, úgyhogy most vegyes érzéseim vannak. Vágyok haza, de szívesen maradnék is. Nagyon furcsa kettős érzés.
Habár itt is dolgozom, mégis valahogy nem tűnik munkának. Minden nap van valami új élmény, ami azt eredményezi, hogy minden reggel ugyanolyan lelkesen megyek be, mint az első munkanapomon. Nyilván egy idő után asszimilálódik az ember, de azért két hónap kevés ehhez. Azt érzem, hogy a nyelvtudás most már egyre inkább akadály. A sikeres beilleszkedésnek mindenképpen feltétele a megfelelő kommunikáció. Az újdonság ereje sok gátat át tud törni, de a továbblépéshez kellene egy biztos spanyol nyelvtudás. Ha nem beszéled a nyelvet, örökké idegen maradsz!
Ugyanakkor jó lenne haza is menni. Az otthoni emlékeim megszépültek. Mindenkinek büszkén mesélek kis hazámról. Szívesen megmutatnám az itt élőknek milyen az A Magyarország, amilyennek a szép emlékeim alapján képzelem. Néha egy-egy idióta hír ott virít a news&weather widgetemen, ami emlékeztet rá, hogy továbbra sem vagyunk képesek másról beszélni, mint politikáról. Fidesz, MSZP, jobbik, erről szól otthon az élet. Jaj, de nem hiányzik. És szerintem nem csak a környezet (és munkahely) változás miatt érzem kiegyensúlyozottabbnak magam. Nagy összegben mernék rá fogadni, hogy a politika és a média által folyamatosan sugárzott elégedetlenség, borúlátás, viszálykodás nyomja le otthon a polgárok életkedvét, motiváltságát a béka segge alá. (hmm, ez egy jó összeesküvés elmélet alapja lehetne)
Annyi mosolyt egy év alatt sem láttam otthon, mint itt ez alatt a négy hét alatt. Bár én magam még az átlag magyarnál is kevesebbet mosolygok, mégis ez fog a legjobban hiányozni!
Ha lesz rá módom, gyűjtök be, és fényképeken raktározok el mosolyt, amit haza tudok majd vinni. 🙂

Képzeljétek, az előbb úgy beborult, hogy azt hittem vége a 34°-os átlagnak!

És mi történt? Egy órával később nyoma sincs a viharfelhőknek. Amióta csak itt vagyok, stabil 30° van, ezzel a maival együtt háromszor csöpögött valami eső, ami még az út porát sem tudta elverni, és ennyi. Ebből is teszünk egy evőkanállal a jókedv receptjéhez!


Forrás: már nem tudom, Internet.

tortas, “la recta”, servicio

Egy rövid lélegzetű bejegyzés három teljesen különböző témáról.

torta

A vér nem válik vízzé – szokták mondani. Megtaláltam a kedvenc mexikói ételemet, a torta-t. Még mielőtt kétségbe esnétek, hogy az édes szájáról méltán elhíresült Glück kolléga tortát eszik Mexikóban – igazi mexikói kaja helyett – gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy a torta-nak semmi köze az édes habos süteményhez. Az otthoni tortát valóban két pofára szoktam tömni, de az itteni is finom.
Mi is az a mexikói torta? A torta egy egyszerű gyorséttermi kaja – olyan szendvicsféleség. Grillezett zsemlébe tesznek húst, zöldséget, sajtot. Én a carnitas-t szeretem, ebbe sült disznóhús, sajt, avokádó kerül. Ízlés szerint rohadtul csípős vagy csak simán baromira csípős jalapeno-val szolgálják fel. Én az ilyen egyszerű dolgokat szeretem. Jól megsütve, ropogósan.


Ott a bizonyíték, hogy benyomtam a paprikát. Már nem tudom, hogy a rohadtul csípős vagy a baromira csípős volt. Ja, és sangriázunk közben. Lehet, hogy erről már írtam? Na, mindegy, a sangria itt nem tartalmaz alkoholt. Leegyszerűsítve nem más, mint vörös szőlőből készült Traubi.


A legjobb tortás Silao-ban a La lluvia de plata. Aki erre jár, az itt megtalálja: Google Street View link

“la recta”

A szó jelentése: az egyenesben. Nem sokat mond, ugye? Az itteni kollégáknak viszont annál többet. Történt ugyanis, hogy a keményen átdolgozott hét után a megfáradt dolgozók majd’ minden péntek délután összejöttek (nagy levegő!) a munkahelyhez közeli körforgalmat követő “kanyarban” lévő kocsmánál (kifúj). Az összejövetel célja egy pofa sör elfogyasztása, a munkahelyen történtek kibeszélése, lazítás, kikapcsolódás. Sajnos a “kanyarban” lévő kocsmáros vérszemet kapott, és egyre drágábban kezdte mérni a sört. Ugye itt is vad piacgazdaság dúl, úgyhogy 300 méterrel odébb, most jön a lényeg: “az egyenesben” vagyis “la recta” nyitott egy másik kocsma. Mivel az egyenesben egyébként is jobban lehet parkolni, a cég áthelyezte a pénteki meetingeket a “la recta”-ba. A munkahely nem nézi jó szemmel az efféle összejöveteleket, ezért valójában, amit itt írtam nem is létezik. A fényképek is az eredeti helyszín alapján felépített stúdióban, az eredeti szereplőkhöz megtévesztésig hasonló színészek részvételével készültek. A sörösüvegeknek látszó üvegekben természetesen bambi van. Ha már ott voltam, természetesen én sem ittam egy sört vezetés előtt.

servicio

A végére egy rövid. Autójavító műhely a téma. Mehetne a furcsaságok rovatba, de gondoltam gyorsan elmesélem itt. A szervizek és még a márkaszervizek is kültéri műhelyek. Egy kis bádogtető alatt vannak az emelők, aknák, szerszámos kocsik, olajos rongyok, olajos szerelők, egyszóval minden.
Eszembe jut az otthoni csempézett műhely, ahol éppen megjelenik a környezetvédelmi hatóság, hogy elszámoltassa a szervizvezetőt a veszélyes anyag tárolás nyilvántartásának hiányosságáról. Muhahahaha. Tisztelt hatóság, várjuk szeretettel Méhikóban!


A képen egyébként Miguel munkatársam látható, aki fékbetét cserére adta le az autóját. A megbeszélt időpontra érkeztünk, de a szerelők kényelmesen falatoztak az árnyékban (a fehér műanyag székekből látszik valami az autó alatt). Hova sietünk?? Előbb ebéd, aztán az ügyfél. Itt senki sem idegeskedik. Miguel is teljesen higgadtan fogadta, hogy még egy órát, másfelet várnia kell. Otthon már nyílott volna a bicska panaszkönyv, az USÁ-ban meg ilyenekért már perelnek. Nem jó úton haladunk…

San Miguel de Allende és Dolores Hidalgo, avagy éljen május elseje! (2.)

Második rész, Dolores Hidalgo

San Miguel panorámájának megörökítése után elindultunk Doloresbe. A várost a történelmi múltja miatt kötelező felkeresni. Nagyon jó minőségű úton, érdekes látnivalók mellett elhaladva közelítettünk Dolores felé.

Szeretek itt vezetni! Nekem itt minden új. Elmerülök a tájban, vagy az út menti épületekben, autók, emberek látványában – gyorsan elmegy az idő. Sajnos mivel én vezettem, fényképek nem készültek. Egyúttal megfogadtam, hogy legközelebb Pedronak adom a volánt, én pedig a környezetet fogom pásztázni a gépemmel.
Dolores híres a kézműves termékeiről. A város bejáratánál több kerámiaüzletet is láttunk. Közelebb érve itt is belecsöppentünk a választási fiestába. Színpad, zenekar, beöltözött táncosok, árusok, hömpölygő tömeg. Lassan, de biztosan megérkeztünk a belvárosba, ahol hosszasan araszoltunk, mire sikerült találni egy parkolót. Jobban szeretem a céges autót zárt helyen hagyni, ezért parkolóházakban szoktam megállni. Nehogy már pont nálam lopják el, vagy karcolják meg az autót.
Innen gyalog folytattuk utunkat.

Út közben láttam egy érdekes dolgot. Egy óvatlan sofőr a kereszteződéshez túl közel parkolta le autóját, így a helyi busz nem tudott befordulni a keresztező utcából. Miközben szerencsétlen sofőr a tizenhetedik Y manővert próbálta, a rendőr néni előrántott egy elektromos csavarhúzót a bal nadrágzsebéből, és komótosan lecsavarozta a tilos helyen parkoló autó rendszámát. Kérem ez itt ennyire egyszerű. Nálunk a rendőrség és a parkolós cégek is halálra szívatják magukat a kerékbilincsekkel, meg a parkolási bírságok beszedésével. Le kell kapni a rendszámot, aztán azzal az autóval már csak a rendőrséghez lehet menni. A bírság egyébként ismételten nem drága. Pár száz Peso. Figyelmeztetnek, nem vagdalóznak, meg nyomorba döntik szerencsétlen polgárt. Nálunk azt hiszem 30.000 Ft egy tilosban való parkolás.

Na, térjünk vissza Doloresre. A főtéren is hatalmas a banzáj. Színpad, zene, tömeg. A térről fényképezve is látható még a színpad:

Aki eddig figyelt, az már tudja, hogy Hidalgo, a parókia papja indította el az eseményeket. 1810 szeptember 16-án reggel 5-kor meghúzta a harangokat, hogy az összegyűlt tömeget buzdítsa: Halál a romlott kormányra és a gachupines-ekre (=a spanyol születésű hűbérurak gúnyneve, akik Mexikóban uralkodtak). Minden év szeptember 16-án azóta is sokan eljönnek, hogy megemlékezzenek az eseményekről.

Nem túl feltűnően, de azért ott van a fricska. A legyőzött spanyol sereg egyik katonája búslakodik a fa árnyékában:

Doloresnek sem kell szégyenkeznie a temploma miatt:

Némi szuvenír vásárlás után elindultunk a parkolóház, majd pedig Guanajuato felé. A térképek szerint elég kanyargós hegyi út várt ránk. A szerpentines úton balról sziklafal, jobbról szakadék. Szalagkorlát nem volt. Eszembe jutott a görögországi kirándulásunk. A világ köldökének tartott Delphoi megmászásához 570 m magasba mentünk fel, a szerpentinen mindenkinek halálfélelme volt a buszban. Igaz, hogy ott, akkor az eső is esett, meg a hangulat is a tetőfokán volt. Én szeretem az ilyen “kalandokat”, így van miről mesélni a blogban, no meg majd az unokáknak. Szegény járgány közben tovább erőlködött. Szóltam Pedronak, hogy kapcsolja át a GPS-t, hogy mutassa a magasságot. Ekkor értettem meg az erőtlen motort, 2700 m magasban voltunk. Közben ránk sötétedett, így egy kellemes naplementés képet is tudtunk készíteni:

Tovább haladtunk a hegyi úton, közben lépten, nyomon tehenek legelésztek az út szélén, vagy haladtak át éppen az úton. Közeledtünk Guanajuatohoz, már láttuk a fényeit.

Később megálltam, hogy a hegyek között megbúvó városról készítsek még néhány képet.

Beértünk a városba. Pedro a tőle megszokott lelkesedéssel bepróbálkozott:
– Nem iszunk-e meg még egy sört, ha már úgyis itt vagyunk? – kérdezte
– Köszönöm, nekem elég volt a kaland mára, szeretnék lepihenni! – válaszoltam

Valamikor 10 óra után lehetett, amikor a hotelhez értünk. Ez is egy tartalmas nap volt – mentem fel a szobámba fáradtan.

Laundry blog 3.

De az utazók “… élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról, a csúf …” hasmenésről. 🙂 Igen, bizony Montezuma bosszúja utolért engem is. Rendszeres olvasóim biztosan észrevették, hogy múlt hétvégén nem született új bejegyzés, nem utaztam sehova, nem történt semmi érdekes. Péntek este óta megy a hasam. A hétvége kellemetlen volt, de a keddi kirándulás már vállalhatóbbnak tűnt. No azért nem olyan “szar” a helyzet, de jó lenne újra egy szilárd halmazállapotút látni, csak a változatosság és a hagyományőrzés miatt.
Pedig a törekvés megvan bennem. Gyógyszer, diéta, elkeseredésemben 🙂 pálinka. Most bevetem az utolsó fegyveremet. Egy tábla ét csoki vagy 5 evőkanál nutella egy mozifilm alatt. 🙂 Ez otthon általában erős negatív hasmenést tud eredményezni. 🙂 És még boldogság hormont is termelek…
Az Interneten található orvosi szakvélemények szerint aminek ki kell jönnie, az jobb, ha mielőbb ki is jön. Köszi! Jó tanács.
Azért különösen rossz a dolog, mert nem tudom folytatni a mexikói specialitások felkutatását. Fene a kényes európai gyomrom mindenét.

A másik dolog, hogy mostanában néha rám tör a honvágy. Ma reggel arról álmodtam, hogy Marcsival Veszprémben a vár alatt sétálunk. Azt hiszem, ha hazaérek ez lesz az első dolgom. Mégsem lenne olyan egyszerű munkát vállalni külföldön, mint ahogy azt mindig gondoltam? Biztosan ehhez is hozzá lehet szokni. Csak idő kérdése. Mindenesetre örülök ennek a munkalehetőségnek, mert így van alkalmam belekóstolni ebbe is.


forrás: http://www.jokespalace.com/funny-pictures/skid-marks-picture/593/

San Miguel de Allende és Dolores Hidalgo, avagy éljen május elseje!

Első rész, San Miguel de Allende

Itt, Mehikóban nincsen áthelyezett munkanap, de május elsején itt sem kellett dolgoznunk. A keddi napot így San Miguel város felkeresésére szenteltük. Mivel Pedro kolléga sem járt még soha ebben a fantasztikus kisvárosban, ezért csatlakozott hozzám. Kicsit megkésve, de 11 óra előtt elindultunk. A terv egyszerű volt, Guanajuato felé indulunk a díjmentes szakaszon, majd a 67-es és 51-es úton haladva megérkezünk San Miguelbe. Szándékosan ezt az utat választottuk, hogy minél többet lássunk a vidékből. A távolság nagyjából 100 km, amit kényelmes tempóban, 2 óra alatt tettünk meg.

forrás: maps.google.com

A városba érve megakadt a szemem egy helyi régiség kereskedésen, itt biztosan lehetne egy bőröndnyi holmit összevásárolni:

Az oly gyakori körforgalmak után belecsöppentünk valami felvonulás félébe. Megint gyereknek éreztem magam. Május elseje, felvonulás, üdv a nyolcvanas években! Na persze itt más volt a felvonulás oka, mint anno nálunk: ezúttal a közelgő választások adtak okot a fiestához. A kocsi oszlopban a felvonulók zászlókkal, hangos zenebonával éltették a jelölteket. Érdekes módon itt nem volt tömegverekedés, utcakép átalakítás tankkal és ehhez hasonló dolgok. A szimpatizánsok a saját jelöltjeiket éltették, tették ezt oly módon, hogy az mindenkinek szórakozására váljon. Így is lehet, kedves szélsőséges honfitársaim.

A felvonulás miatt letértünk a tervezett útról, de egy kis “autós városnézés” után találtunk egy szűk parkolóházat (komolyan azt hittem, hogy beszorulunk a pickuppal), ahonnan már gyalog folytattuk utunkat a belváros felé. Hamarosan meg is találtuk a La plaza Cívica-t. A mozgalmas felvonulás ellenére nem sokan voltak a téren. A fehér templom a Templo de la Salud, a lovas szobor Ignacio Allendét ábrázolja.

A város fia, Ignacio Allende 1779-ben született. Vakon hitt Mexikó függetlenségében. A querétaroi összeesküvés vezéreként 1810. december 8-án fegyveres felkelést indított. Amikor az összeesküvés terve kitudódott, egy másik összeesküvő, Juan de Aldama sietett Allende tudtára adni a rossz hírt. Aldama szeptember 16-án Doloresben, Miguel Hidalgo atyánál talált rá Allendére. A történet szerint egy órával később Hidalgo lázadást hirdetett a templomából. Kezdeti sikereik után 1811-ben Chihuahuaban fogták el Allendét, akit rövidesen ki is végeztek. Az 1821-es függetlenedés után mártírnak tekintették, és tiszteletére a várost 1826-ban átnevezték San Miguel de Allendére.

Egy gyors tájolás után elindultunk az El Jardín (=a kertben) felé. Közben a kis utcákon a külföldi szemek annyi látnivalót találnak, nézzétek például ezt az ajtót. Na ilyen Mexikó:

Itt már közel voltunk a térhez, a háttérben látható is a parókia. Az utcán két idős mexikói utcazenész.

A már megszokott kellemes hangulatú, furcsán lenyírt fákkal tarkított, zöld kert várt bennünket a főtéren. Itt pillantottam meg először a parókiát. Döbbenet. Csodálatos építmény. Fantasztikus mérnöki munka.

Közben lovasok érkeztek, gyorsan lencsevégre kaptam őket is. Teljesen hétköznapi látvány errefelé:

A tűző napsütés elől a parókiába menekültünk. Hihetetlen, hogy ennyi és ilyen szépen díszített templomuk van:

Ekkor már mindkettőnk gyomra korgott az éhségtől, úgyhogy felkerestük a munkahelyen korábban kapott tipp alapján a Mama Mia olasz éttermet.

Az étteremnek volt egy hűvös kertje, de én ragaszkodtam hozzá, hogy a teraszon ebédeljünk, szegény Pedronak is nagyon melege volt. Mit mondjak, könnyen csúszott a Corona sör:

A kényelmes ebédet követően még körülnéztünk a parókia előtti kertben, majd felkerestük a helyi kézműves piacot:

Még jó, hogy egy pickup a céges autó, azzal nem volt gond nekivágni a város feletti hegyoldalnak. Azt gondoltam, hogy innen majd remek látképeket tudok készíteni a városról. A képen látszik, hogy nem tévedtem.

A hegyoldalban laknak a tehetősebb San Migueliek, pazar házakat, jellegzetes mexikói növényzetet találtunk a környéken:

A panoráma képek készítése után folytattuk utunkat Doloresbe.

Folytatás Doloresről a következő bejegyzésben.

Jó néhány fényképet készítettem, ami már nem fért bele a bejegyzésbe. Nézzétek meg, érdemes!