Mercedes-Benz 300 SLR

Két évvel ezelőtt, feleségemtől kaptam ezt a modellt. Sajnos az építése elhúzódott, mivel egy félkész F-15-ös és a hangfalaim befejezése is a listámon szerepelt.

A stuttgarti Mercedes-Benz Múzeumban megtekinthető a 1955-ben gyártott gépmadár. Ottjártamkor több fényképet is készítettem róla, amelyek most jól jöttek az építéshez.
Mercedes-Benz Múzeum Stuttgart

Revell 07171 Mercedes-Benz 300 SLR (Uhlenhaut Coupé) 1:24
Doboz

Ez az első modellem, amit már a Revell vízbázisú festékeivel készítettem.
Eddig Humbrol enamel festékekkel dolgoztam, de a gyári higító nagyon drága, az alternatív higítók (nitro, aromás) használata lakásban elviselhetetlen bűzt okoz. A festékszóró pisztoly elmosása tehát nagyon problémás.
Tapasztalatom szerint a Revell vízbázisú festékek nem száradnak olyan keményre, nem olyan ellenállóak. Csiszoláskor könnyen leválnak a műanyagtól és az így keletkező foltokat nagyon nehéz eltűntetni. Majdnem jobb az egész felületet lecsiszolni vagy a Revell Aqua Color Clean-nal megtisztítani és újrafesteni.
Ecsettel történő felhordás esetén is mindig higítottam. A higításhoz eleinte desztillált vizet használtam, majd áttértem a Revell Aqua Color Mix-re. Állítólag növeli a száradási időt (ami nagyon gyors), de a viszkozitást mindenképpen.

A modell építése kalandos volt. A motor és csőváz építése annak remek kidolgozása és sajnos az öntési hibák miatt időigényes volt, de jó kikapcsolódást jelentett. Az eredménnyel nagyon elégedett voltam. Ma már sokkal egyszerűbb a modellépítés, mivel Interneten könnyen hozzáférhetők fényképek, háttéranyagok.

1955 Mercedes-Benz 300 SLR
1955 Mercedes-Benz 300 SLR
az alváz
az alváz
A sorhatos közelről
A sorhatos közelről

_MG_2449_s

A kasznival sajnos meggyűlt a bajom. A szélvédő előtti légbeömlők sorjahibáit nagyon nehezen sikerült orvosolni. A kis Proxxon fúróm legkisebb fúrószára is túl vastag volt a feladathoz.
A gépháztető geometriája nem illesztkedett, itt hajszáírtóval próbáltam a görbületét alakítani, sajnos sikertelenül. A típusra jellegzetes felfelé nyíló ajtókkal is hasonló gondom volt. Ezeken sem tudtam sajnos segíteni.

Az üveg alkatrészek beragasztását is Revell termékkel oldottam meg. Speciálisan erre a célra készült Contacta Liquid Special ragasztó sok borsot tört az orrom alá. Nem elég, hogy száradás után apró légbuborékok vannak benne, de még a festéket is oldja. A munka közben sajnos ragasztó került az ujjamra, amivel megérintettem a már kész kasznit. Többszöri csiszolás és festés után sem tudtam eltűntetni ezt a hibát. Azt hiszem, hogy új üveg-ragasztó után fogok nézni a következő projekthez.

Az összkép szerintem nem lett rossz:

Sirályszárnyas
Sirályszárnyas
Belbecs - eredeti
Belbecs – eredeti
Belbecs - modell
Belbecs – modell
A modell
A modell
A modell
A modell
formás idomok...
formás idomok…

A következő modell az utód, a 2009-ben bemutatott AMG tervezésű Mercedes-Benz SLS AMG lesz.

Ősi kultúrák nyomában

Ahogy a bejegyzésekből láthatjátok, számunkra az aktív kikapcsolódás az igazi pihenés. Bár nagyon szívesen töltünk el néhány órát a strandon, mégis időnk nagy részét arra szántuk, hogy megismerjük Mexikó múltját és a fennmaradt egyedülálló kulturális örökségét. Amit láttunk, lenyűgöző volt.

Tula de Allende
A tolték civilizáció fővárosa volt egykoron. Fénykorát i.u. 900 és 1150 között élte. /Mi ekkortájt foglaltunk hont, és fejlesztettük jurtáinkat. Nyilakkal lövöldöztünk ellenségeinkre és napi betevőnkre./ Ezt követően az északi megszállók, chichimekák elpusztították. A régészeti lelőhely Tulától 1,5 km-re északra fekszik egy magaslaton. A kiterjedése 14 km2.
Ennek töredékét lehet és tudtuk bejárni. Labdajáték teret, templomot és piramisokat láthattunk. A legfontosabb feltárt épület a Piramide B.

Templomának tetejét négy tolték harcos (Atlantisz) tartotta. Csak a harcosok állták ki az idő próbáját.

A külső fal féldomborművein prérifarkasokat, jaguárokat, szíveket kitépő sasokat valamint feltehetően Quetzalcoatlot (az azték mitológiában a tudás és tanulás istene) ábrázoló alakokat figyelhetünk meg.

Teotichuacán
Míg Európa sötét időszakát élte, a teotichuacáni kultúra fényesen ragyogott Közép-Amerikában.
Időszámításunk szerint 200 és 500 között élte fénykorát köszönhetően a Guatemalai Petén térségig nyúló kereskedelmi hálózatnak. Akkoriban 175 000 lakója volt a városnak. A város fő ütőerét a halottak útja (Avenida de los Muertos) adta. E széles, egyenes sugárutat vulkáni kőből rakták ki és csillagok alapján tájolták.

A halottak útját szertartási épületek és hatalmas piramisok szegélyezték. Pl. Tollas Kígyó temploma, Hold-piramis, Nap-piramis.

A négy kilométeres út legvégén Piramide de la Luna (Hold-piramis) emelkedik, mely királyi temetkezési hely. Több mint 100, magas, keskeny lépcsőfok vezet a csúcsra.

Az út mentén magasodik a Piramide del Sol (Nap-piramis) a világ harmadik legnagyobb piramisa. A 65 méter magas építmény alatt alagutak és barlangok hálózata húzódik, melyet az aztékok a világ szülőhelyének tartottak. Az építmény csúcsára 244 lépcsőfok vezet.

A piramisok művészi kőfaragásokat és színes falfestményeket rejtenek.

Cholula
Spanyol hódítók elől menekülő őslakosok alapították Cholulát, melynek helyén már korábban is azték vallási központ volt. A település centrumában állt a Gran Piramide de Tepanapa, Közép-Amerika legnagyobb piramisa, melyet napon szárított vályogtéglákból emeltek i.e. 300 és i.u. 700 között (1000 év alatt!). A spanyol hódítók megpróbálták lerombolni a piramist és tetejére egy templomot építettek: Iglesia de Nuestra Senora de los Remedios.

A tűzgyűrűt alkotó három vulkán közül kettő Cholulából is látható: Popocatepetl (5426 m) Iztaccíhuatl (5286 m). Sajnos az időjárás nem volt hozzánk kegyes, így a vulkánokat nem láttuk, de a róluk szóló legendát olvastuk, amely egy Popoca nevű szegény, de bátor fiatal és Mixtli mexikói uralkodó gyönyörű lányának szerelméről szól. Tragikus szerelmükből született a két vulkán: “füstölgő hegy” és az “alvó hölgy”

http://cienteccrastro.blogspot.hu/2008/06/luna-sobre-iztacchuatl.html

Érdekesség, hogy a mindennapokban a gyerek játékoknál megtalálható kereket a monumentális piramisok építésénél nem alkalmazták. A hatalmas kőtömböket csúsztatással “szállították”.

Városok, melyeket meglátogattunk

“Rövidke” utunk során az alábbi városokat néztük meg:

Santiago de Querétaro
Bahio régióban helyezkedik el, termékeny farmterületei miatt Új-Spanyolország egyik legfontosabb városává vált. 1531-ben alapították. Érdekesség, hogy 1867-ben itt ítélték lövészosztag általi halálra Habsburg Miksát. Hogy ezek a Habsburgok hova el nem jutottak? 1917-ben itt írták alá az alkotmányt.


Azték harcos, díszes öltözékben, bokáján jellegzetes kagyló csörgővel.


Utcakép a belvárosban.


A belváros ilyen szűk utcákkal tagolt, az utcákban árusok kínálják portékáikat. Gyöngyfűzésektől kerámiákon át színes szőttesekig minden van itt.

San Sebastián Bernal
Querétarotól 50 km-re északra helyezkedik el. Kisvárosi nyugalma, egyszerű éttermei és kézműves portékái miatt közkedvelt nem csak a turisták, de a környező települések lakói körében is. Az extrém sportok kedvelői a sziklamászás miatt látogatnak ide, mert a város mellett található a la Peña de Bernal, a világ harmadik legmagasabb, 350 m-es monolitja.


Raúl a fotográfus. Annyira belejött, hogy már minden turistát ő fotózott. Mondtam is neki, hogy ebből jobban megélne.


Hármasban a monolittal.


Csoportkép.


Én erővel próbáltam megszerezni a tequilás palackot, Marcsi női praktikát vetett be. Sajnos az öregen nem tudtunk kifogni, az üveget nem kaparintottuk meg.


Vendéglátóink a monolit előtt.


A hegymászó csapat.

Tequisquiapan
Bernalról hazafelé útba ejtettünk egy festői kisvárost, Tequisquiapant. A város este lévén kezdett éledezni. Mint mindenhol, itt is a fő tér megtelt emberekkel, hangos zenével, jó hangulattal.

Puebla
Mexikó három legmagasabb vulkánja, a Pico de Orizaba, a Popocatépetl, Iztaccíhuatl övezi. A geológiailag aktív tűzgyűrűben fekvő területet időnként földrengések rázzák meg.

A hétfőn is nyitva tartó Museo Amparo megtekintésével indítottuk napunkat.

Sajna a múzeumban nem lehetett fotózni, de higgyétek el, érdekes dolgokat láttunk. Ez a kép a belső udvarban készült.

Marcsi felolvassa az ide vágó részt a National-es útikönyvből.

Palacio Municipal

A Catedral de la Immaculada Concepcion és előtte a Plaza Principal szökőkútja.

Az egyik nevezetes helyi piac az el Parian, ahol édességeket és talaverai kézműves termékeket árusítanak.

Patzucuaro
A hegyi napfényben álmosan megbúvó városka már a XVI. század óta az őslakos kultúrák és népművészeti tárgyak központja. Kiváló mesteremberei ragyogó réz eszközöket, toll díszeket és maqueado-t (ebből itták az azték nemesek a keserű csokit) készítenek. Mi is vásároltunk néhány kézműves terméket: pénztárcát, sálat.

Guanajuato
Végül természetesen újra visszatértünk kedvenc városunkhoz, amit Marcsival közösen is bejártuk. Nem maradhatott ki a Callejón del Beso csókja sem (köszönet Andinak a tippért!).

Marcsit a települések kisvárosi bája fogta meg leginkább. Mivel minden városkának közel azonos a felépítése – középpontban egy főtérrel, zocalóval- így elég könnyű tájékozódni az utcák rengetegében. Az átlag közül Puebla kiemelkedett a rendezett utcácskáival, ahol sikerült ötvözni a fejlett közlekedési rendszert a történelmi belváros egyedi vonásaival.
Nekem nagyon tetszett Bernal. Az egyesek szerint UFO energiapontnak tartott monolit misztikus atmoszférát kölcsönöz a kisvárosnak.
A két hónap alatt nem találkoztam két egyforma hangulatú várossal, ami inspirál, hogy még többet lássunk Mexicóból… Ide egyszer még biztosan visszatérnünk!

“Ha már ott vagy, kóstolj meg mindent!”

– hallottuk tőletek nem egyszer… Igyekeztünk betartani a fogadalmat.

Íme, azok az ételek, amiket a kirándulásunk során megkóstoltunk:

Querétaroban a belvárosi sétában megfáradva betértünk egy kedves kis étterembe, amit Gorditas el Portalnak hívnak. Nem véletlenül. A helyi specialitás a gorditas de migajas de puerco (durvára mixelt kukoricából készült lepény, amibe különféle töltelékeket halmoznak).

Raul, kedves felesége és a gorditas. Ja, és kaptunk egy pohárka üdítőt is (mamey gyümölcs leve).

Még ezen a napon házigazdáink, Raul sógora és sógornője jóvoltából megkóstolhattuk az egyik legkülönlegesebb csemegét, a kaviár különlegességével és árával vetekedő escamoles-t.

De mi lehet az az escamoles? A cracked.com szerint a 6. leggusztustalanabb étel a világon, de szerintünk különleges és finom volt!

Senki? Lelövöm a poént, az escamoles a fekete Liometopum óriáshangya tojása.
Érdekességképpen az eredeti cracked.com cikk, és magyar fordítása.

Az egzotikus ételek sora itt még nem ért véget. Másnap reggelire barbacoá-t ettünk (pácolt, majd kaktusz levélben 24 órán keresztül párolt bárány hús), montalayo (bárány belsőség) és moronga (sült bárány vér) kíséretében. Még én, a szuperfinnyás városi gyerek is megkóstoltam. A bárány isteni volt!

Jó is volt, hogy ilyen tartalmas reggelit kaptunk, ugyanis legközelebb csak Pueblában, a National Geographic könyv által ajánlott hangulatos étteremben, a Fonda De Santa Clarában ettünk.

Korán érkeztünk, a miénken kívül talán egy asztal volt csak foglalt.

Jobb helyeken a rendelés után automatikusan kapsz előételt. Egy kis tortilla chips és salsa. Jamaica és Naranja italokkal oltottuk szomjunkat.

Itt megkóstoltuk a pueblai különlegességet, a tinga poblaná-t (sertéshús szószban) és a manchamantel-t (csirke paradicsomos szószban).

Másnap még itt Pueblában a főtéren bementünk egy csendes kis étterembe, az Anti Fonda China Pobla nevű helyre, hogy megkóstoljuk a mole-t.

Szerencsére a pincér hozott egy kis kóstolót, ami alapján Marcsi is el tudta dönteni, hogy inkább nem kér. Jól hangzik, hogy csokoládé is van benne, de valahogy számunkra az összkép mégsem volt olyan jó. (Én már Guanajuatoban megkóstoltam Pedro molé-jét, nekem már az sem ízlett)

Én biztonsági játékot játszottam, csirkés sült tacot ettem, Marcsi pedig marhahúst evett kukorica lepénnyel. Hosszú volt még az út Acapulcóig…

Acapulcóban a Lonely Planet könyv ajánlását követtük. Az El Cabrito étteremben az általam választott tacos de camaron letaszította a trónról az addigi címvédőt, a tortát. Számomra ez a legfinomabb mexikói étel. Marcsi fajitas de pollo-t evett (zöldséges csirke).

Ixtapába menet a felejthetetlen tengerparti út mentén láttunk egy éttermet.

Gondoltuk, hogy itt biztosan friss tengeri herkentyűt kapunk, úgyhogy be is néztünk. El Mirador volt a hely neve.

Sajnos angol nyelvű étlap nem volt, és a pincér lány sem beszélt angolul, úgyhogy ráböktünk valamire az étlapon. Én ismét rákot, Marcsi pedig polipot evett, A la diabla. Nem tudom, hogy hogyan történt, de csak a rendelés után esett le mindkettőnknek, hogy a diablo poklot jelent és hogy az ételünk baromi csípős lesz. Én szerencsésebb voltam, mert a rák páncélja kapta a fűszer túladagolást. Marcsin viszont csak 1 kiló lime enyhítő hatása segített.

Ha már egész úton kókuszpálmák mellett jöttünk, természetesen nem hagytuk ki a valóban 100%-os kókuszlevet sem. Az íze nem épp olyan, mint amit az ember vár: üdítő, kicsit fanyar és alig kókuszos jellegű.

Ixtapában kirándultunk egyet az Ixtapa szigetre, ahol mindenféle technikai segítség nélkül (nincs villany, gáz, víz) készítik el az ételeket. Így igazán eredeti elkészítési módokat találhatunk.

A szigeten aranyáron megismételtük a rákos taco-t, de valahogy az acapulcóit nem sikerült utolérni.

Este Zihuanetejoba mentünk piacozni. Ha már ott voltunk, betértünk a Restaurant El Aboritoba, ahol kellemes kiszolgálás mellett Marcsi tengeri mixet evett…

…én pedig quesadillas de camaronest.

Pedro többször is megjegyezte, hogy büszke ránk, mert mindent megkóstoltunk. Azt hiszem ez a kis összeállítás is bizonyítja, hogy nem vallottunk szégyent a kóstolás terén. A mexikói ételek valóban nagyon finomak! Sem Marcsinak sem nekem nem volt semmi gondom ez alatt az egy hét alatt. El kell menni az ország különböző területeire, mert mindenhol megvan a jellegzetes elkészítési mód. A különleges hozzávalók nagyon ízletessé teszik egy-egy tájegység ételeit. Hiányozni fog ez a sok finomság, a kedves kiszolgálás.
A magyarokról mondják, hogy vendégszeretők… Szerintem ez a közhely eléggé elavult. Én már jó néhány helyen jártam, és bizony sok helyen vendégszeretőbbek nálunk. Ideje újra tenni azért, hogy rászolgáljunk a hírnevünkre.

És végül Tuza barátunk kedvéért egy könnyen elkészíthető, nálunk is könnyen beszerezhető és általunk már kipróbált étel receptje:

Escamoles

Hozzávalók:
1-1,5 kg hangyatojás (L-XL méretben)
olivalolaj
2 nagy fej vöröshagyma

bors
1 nagy csokor petrezselyem zöldje

Elkészítés: a felhevített olivaolajon megpirítjuk a hangyatojásokat. Ez a művelet eltarthat (tojásmérettől függően) 10-15 percig is. Amikor már megcsapja orrunkat a sült tojás mámorító illata, rátesszük a durvára vágott vöröshagymát, majd a petrezselyemzöldjét. Végül meghintjük sóval és borssal- ízlés szerint. Tortillába tekerve, chili szósszal és bab pürével tálaljuk.

Kirándulás útvonal

A hosszú estéken át összegúglizott végtelen számú tervezet közül az alábbi útvonalat választottuk a jól megérdemelt szabadság eltöltéséhez:

1. nap Silao, Irapuato, Querétaro, San Juan del Río, Pena de Bernal, Tequisquiapan, San Juan del Río
2. nap San Juan del Río, Tula de Allende, Teotichuacan, Puebla
3. nap Puebla, Cholula, Acapulco
4. nap Acapulco, Ixtapa
5. nap Ixtapa
6. nap Ixtapa
7. nap Ixtapa, Guanajuato
8. nap Guanajuato, Leon reptér

Ez az útvonal összesen közel 2000 km autózást jelent, főként fizetős, elvileg jó minőségű úton.
Az útvonal a 30 szövetségi államból 9-en keresztül halad: Guanajuato, Queretaro, Mexico, Hidalgo, Tlaxcala, Puebla, Morelos, Guerrero, Michoacán.
Mondhatnánk, hogy Mexikó egy harmadát bejártuk, de azért ez közel sem igaz. Elképesztően sok itt a látnivaló. Eric és Karen a http://trans-americas.com blog szerzői 18 hónapon át utaztak Mexikóban, majdnem 25 ezer mérföldet tettek meg. Erre már lehet azt mondani, hogy sokat láttak az országból! Szívesen élnék én is ilyen életet!

A következő bejegyzésekben témakörökre bontva megismerhetitek az utazásunk legszebb és legrosszabb pillanatait is!

Szabadság

Elnézést kérek, a nagy pörgésben lassan készülnek a bejegyzések!
Nem írtunk még Marcsi kalandos megérkezéséről és a végleges szabadságos útitervről sem, pedig már két napja szabadságunkat töltjük itt, Mexikóban. Bizony, ahogy az várható volt, nagyon súlyos élménydömping alakult ki.

Ahogy lesz időnk, igyekszünk írni a bejegyzéseket!

A Grill

Tudom, Luiséknál már volt egy, de ez most nem olyan Grill.

Kihasználva az utolsó hetet, Pedroval kitaláltuk, hogy kedden este átmegyünk Guanajuatoba. Csatlakozott hozzánk Luis és Celina is, valamint Jens, aki hasonló cipőben járt, mint én. Jens azonban csak két hétre érkezett Mexikóba.
Mielőtt Guanajuatoba mentünk volna, Silaoban vacsoráztunk.

A finom vacsi után át is ugrottunk az egyetemi városba. Állítólag most van a vizsgaidőszak, úgyhogy a kocsmák nagyrészt üresek voltak. Pedig a kocsmák bizony jó akciókkal csábítják a vendégeket. A Terasz nevű helyen például 15 peso volt a Korona. A többiek innen hazamentek, de én egy estére visszafiatalodtam 20 évesnek és Pedroval megnéztem a város legmenőbb helyét, a Grillt.

Nem tudom, hogy otthon hogy néznek ki a diszkók mostanában, de ez itt csúcs volt. Dübörgő hang és fénytechnika, profi DJ pult, videó fal. Nem csak a zene ment, hanem a hozzá tartozó klip is. Spontán akciókat írnak ki a videó falra. Például: 2 rövid 50 peso 15 percen keresztül. Vannak állandó akciók is. A hölgyeknek bizonyos italok bizonyos ideig ingyen vannak. Értenek a marketinghez, mert a hely a vizsgaidőszak ellenére tele volt.
Egy szó, mint száz, a Grill remek hely a kikapcsolódásra !

(nem fizetett hirdetés! 🙂 )

Persze másnap a visszafiatalodott 12 évet pluszban kaptam meg. A szemeim, mint az ukrán vasúti hálózat. De hát mindent ki kell próbálni!

México, Distro Federal – második nap

Balazs… Balazs… Wake up…

Just give me five more minutes! Thanks.

Így indult a vasárnap reggel. Mit reggel, hajnal! Legalábbis nekem annak tűnt! Fáradt voltam. Azért hamar összekaptam magam és egy gyors zuhany után már egy mexikói taxiban találtam magam. A sofőr szomorúan mesélte, hogy reggelre ellopták a taxiból a rádióját. Bizony kell az a sok rendőr ide! Még ennek ellenére is sok a tolvaj. Reggel 8-kor a város még aludt, olyan könnyedén forgolódott a sofőrünk a városban, hogy fel sem ocsúdtam és már a főtéren voltunk.

Még a reggel 8-as misét is el tudtuk csípni! A mise mondhatni a templom előszobájában volt.

Az orgonák két oldalon, középen helyezkedtek el. Ez után következett egy lezárt rész, amit csak később, talán 11 után nyitottak ki. A templom érdekessége, hogy nem megfelelő alapozás miatt folyamatosan süllyed. Úgy, mint a pisai ferde torony. Nagy erőkkel dolgoznak a megmentésén. Talán látható valamennyire a képen is, hogy a talaj és a hátsó oszlopok is jobbra dőlnek, mondhatni jobbra csavarodik az egész építmény.

A templom megtekintése után a tér közepén orosz turistákkal készíttettem egy -sajnos kevésbé jól sikerült- csoportképet. A lényeg, hogy mi legalább rajta vagyunk.

Mivel a jóárasított hotelhez nem járt reggeli és mindenki nagyon éhes volt, betértünk az El Popular étterembe. Annyira népszerű volt, hogy alig kaptunk asztalt és mire kijöttünk már kígyózó sorokban vártak az emberek, hogy itt reggelizhessenek. Volt finom péksütemény, a legkülönfélébb tojásrántotta kombinációk, zamatos kávé. Én csak kávét, joghurtot és pirítóst kértem. Reggelire sem tudok sokat enni. Ezt a reggeli alkalmával meg is jegyezték útitársaim.

Miután mindenki jól lakott, ideje volt a tele pocakot lesétálni. A sétálóutcán muzsikusokkal találkoztunk. Ezt a hangszert csak tekerni kell és játssza a régi lemezt. Nem tudom hány éves lehet a hangszer, de pár kilométert beletekertek már, az biztos. Talán az idős Úr édesapja, és annak édesapja is ebből élt. Ki tudja?

Ez az épület nagyon híres, de már nem emlékszem miről. 🙂 A fene vigye el, ezért kell mindjárt bloggolni… Majd Celinától megkérdezem.

Nemsokára megérkeztünk a Palacio de Bellas Arteshez, ami ez alkalommal Fernando Botero kolumbiai származású művész festményeinek és szobrainak adott otthont. Június 10-ig megtekinthető, ha esetleg valakit érdekel. Valószínűleg az én érdeklődésem hiánya, de még soha nem hallottam Botero-ról és alkotásairól, úgyhogy számomra nagyon érdekes volt ezt a műfajt megismerni. Sokat kellett sorban állnunk, de azt hiszem, hogy megérte! Fényképeket nem készítettem, de az interneten biztosan sok alkotását meg tudjátok nézni.

Egy kis szösszenet a furcsaságok rovatba. A lenti Úriember illegális szoftvereket árul (pl. Windows 7 professional) néhány pezóért, a város egyik legforgalmasabb pontján. Körülbelül három méterre tőle álltak a rendőrök, az egyiknél plexipajzs is volt, ha netán hirtelen tömegoszlatást kellene végrehajtania. Hehe.

A múzeum után visszaindultunk a Zócalo-ra, mert a Palacio Nationalban különleges, spanyol kincsekről szóló kiállítás volt.
A Nemzeti Palota belső udvara:

És kertje:

Talán nem is említettem még, de minden múzeumba motozás és ellenőrző kapun (fémdetektor) át tudtunk belépni. Hmm. Biztonság a javából! A kiállítás érdekes volt. Megnézhettük például, hogy szegény mexikóiak mivel találták magukat szemben, amikor a spanyolok partot értek. Az ismeretlen fehér lovagok talpig páncélban és fegyverben olyan fejlett és hódításra éhes civilizációt képviseltek, amivel az azték vagy maja kultúra nem vehette fel a versenyt. De nem csak fegyverarzenált láttunk. Voltak mindenféle spanyol kincsek, művészeti alkotások. Nyilván egy ilyen kiállítás megtekintése közben rengeteg párhuzamot fedez fel az ember a hódítók és a gyarmatosítottak kultúrája között. Többet, mint gondolná. Olyan furcsa érzésem volt, mintha Mexikót spanyol mintára átformálták volna. Azt gondolom, hogy Mexikó kultúrája nagyon összetett. Sokkal többet kellene olvasnom róla, hogy teljesebb képet lássak. Azért az ősi kultúra nyomai nem tűntek el teljesen. Itt egy idős indián asszony, aki a kedves fizető vendég lelkét tisztítja!

A Zócalo délre úgy megtelt utcai árusokkal, hogy alig tudtunk átvergődni a tömegen:

A szuvenír vásárlás sem okozott problémát:

Mivel a hotelt időben el kellett hagynunk, ezért ismét taxi után néztünk. A délutáni tarifa persze három-négyszerese volt a reggelinek, úgyhogy Celina bámulatos tájékozódó képességével és 3 darab 3 pezós metrójeggyel (~50 Ft) körülbelül 4 megállót haladva a hoteltől 3 háztömbnyire találtuk magunkat. Mint mindenhol, a metró itt is gyors közlekedési eszköz. Itt ráadásul még nagyon olcsó is.
A hotelből kijelentkeztünk, majd némi elemózsia beszerzése után haza indultunk. A négy-öt órás kocsikázás hazafelé az élmények feldolgozásával gyorsan elmúlt, estére a hotelben voltunk.

Egy kis slussz poén a végére. Pedro szerette volna megnézni a Men In Black című film legújabb, harmadik részét. Erőt vettünk magunkon és még aznap este átmentünk Guanajuatoba megnézni. Kicsit késve érkeztünk, már ment a film… spanyolul… Mit mondjak, hat hét alatt nem sok spanyolt tanultam.

¡Hasta mañana!

México, Distro Federal

vagy csak egyszerűen “Dé eFFe”

Éles szemű rendszeres olvasóim már a címből leszűrhetik, hogy a hétvégi bícs parti elmaradt. Igen, sajnos betojtunk. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor bemondták a hírekben, hogy a közintézményeket bezárták és nagy erőket mozgósítottak a keletkező kártok eltakarítására. Nos, ehhez képest a hétvégén nagyjából semmi sem volt Vallartában. A hurrikán legyengült, mire partot ért, és lágy trópusi esővé szelídült.

Az eredetileg hat fősre tervezett kirándulást hárman mindenféle okokra hivatkozva sajnos lemondani kényszerültek. Ezért Celina, Pedro és jómagam elhatároztuk, hogy Bud-ot jó messzire elkerülve, még nagyobb fába vágjuk a fejszénket és elindulunk az ország fővárosába. Később kiderült, hogy a két Magyarországnyi népességű városka meghódítása valóban kemény dió volt…

Na, de ne rohanjunk annyira előre, csak szépen sorjában.

Jó szokás szerint, az előző nap egyeztetett indulási időpontnál később indultunk utunkra. Utólag viccesnek tűnik, de eredetileg egy naposra terveztük a kirándulást. Úgy gondoltuk, hogy reggel indulunk, délre leérünk, múzeum, városnézés és irány haza. Azt hiszem, hogy már a reggeli csúszásnál megpecsételődött az egynapos kirándulás sorsa. Út közben nem volt nagy izgalom. Gyönyörködtünk a tájban, ami egyébként meglepően változatos volt. Querétaro-t elhagyva művelt, zöld területekre lettem figyelmes. Az út minősége is egyre jobb lett, ahogy közeledtünk Mexikó City felé. Celina hátul néha elbóbiskolt. Pontosan négyszer megálltunk útdíjat fizetni, majd körülbelül négy óra alatt elértük a várost.

Mexikóban egy úgy nevezett “Pajtás, ma nem közlekedsz!” rendszer működik. Meg sem próbálom leírni, mert annyira komplex a szabályrendszer. Az a lényeg, hogy indulás előtt meg kell győződnünk róla, hogy a rendszámunk alapján aznap jogosultak vagyunk-e áthajtani a város közigazgatásai határán. Ha a napokkal már tisztában vagyunk, akkor jöhetnek az órák, ugyanis azokra is figyelnünk kell! Például van egy szigorú reggel 5-től 10-ig terjedő tiltás a vidéki autósoknak. Akit érdekel, az itt utána nézhet pontosabban a szabályrendszernek. Pedro mindenesetre alaposan leellenőrizte a szabályokat, és az autó szélvédőjére ragasztott matricákat is. Velünk minden rendben volt.
A városba érve hosszú kilométereken át haladtunk a földszinten.

Igen a földszinten, ugyanis itt van emelet is. Az autók két szinten közlekednek. Dél körül jártunk, úgyhogy megálltunk egy Starbucks kávézónál egy kis frissítőre. Életemben először igénybe vettem a Valet Parking (inas parkol helyetted?) szolgáltatást.

Átadtam a gépjármű kulcsait egy vadidegen embernek egy papír fecniért cserébe. Na, ezek azok a helyzetek, ahol erősen próbára teszik a kultúrához való alkalmazkodó képességedet. Odaadjam? Ne adjam? Ez itt természetes dolog! Vagy éppen most rabolnak ki? Hittem a meggyőző egyenruhának és a kb. 1 perc alatt kihelyezhető standnak. A kávézóban átnéztük a további útitervet.

Az első állomás az antropológiai múzeum, alig néhány kilométerre van, rém egyszerű odatalálni. Majdnem így is lett. Miután (sértetlenül) visszakaptuk az autót, tovább folytattuk utunkat. Sajnos néhány kilométer után a forgalom teljesen beállt, és körülbelül egy órát kellett araszolnunk, mire le tudtunk kanyarodni a város fő utcájára, a Paseo de la Reformá-ra. Mivel a múzeumhoz nem tudtunk balra bekanyarodni, ezért a következő körforgalomig el kellett mennünk, hogy ott visszafordulva már kisívben le tudjunk kanyarodni a parkoló felé. A la Reforma méltó a város fő utcája címre. A körforgalmakban hatalmas emlékműveket emeltek, jobbról, balról toronyházak övezik. Ezen a hétvégén pedig különböző nemzetek kiállításait tekinthették meg a helyiek. Az út mentén felállított sátrak egy-egy nemzet értékeit mutatták be.

Volt még egy hajmeresztő élményem, miközben haladtunk visszafelé a múzeumhoz. A körforgalomba zöld lámpa után behajtva egyszer csak észrevettem egy piros lámpát. Kérdeztem Pedrot, hogy az ott mi? Szerintem neki is szokatlan volt, mert ő is elgondolkodott egy percre. Sokat nem kellett rágódnunk a kérdésen, ugyanis egyszer csak szemből! elkezdtek jönni az autók. Igen, itt nem csak az óramutató járásával ellentétes irányba halad a forgalom a körforgalomban. Őrület!
A lényeg, hogy nemsokára megérkeztünk a múzeumhoz, ahol a belépőjegyünk megváltása után elkezdtük végigjárni a különböző kiállító termeket.


Sokan úgy tudják, hogy ez a kő a maja naptár, ami 2012-ben véget ér (és vele a világ is). Nos, nem így van! Ez az azték napkő, az Ötödik Nap szimbóluma.

További képek a múzeumról a galériában:

Aki szereti a mexikói őslakosság történelmét, az itt biztosan megtalálja a számítását. Vagy 30 különböző terem van. Az idő rövidsége miatt mi csak az antropológiai kiállítást tekintettük meg. Majd három órával később, amikor már egyikőnk sem tudott többet befogadni, a múzeum saját vendéglőjében fizettünk be egy finom menüre. Volt minden, ami szem-szájnak ingere.

Az estebéd után a történelmi belváros felé vettük utunkat. A dolog azért tűnt nehéznek, mert nem volt meg a pontos cím. Pedro próbált navigálni. Miután elvétettem egy visszafordítót, nagyjából egy óránkba került visszatalálni a fő utcára. A korábban említett nemzetek kiállítása miatt az utat lezárták, ami további eltévedésekhez vezetett.

Útitársaim utólag merték csak elmondani (talán jobb is így), hogy az autós városnézésünk alkalmával bekeveredtünk a város egyik legveszélyesebb környékére, a Tepito negyedbe. Igazából hajszálon múlott, hogy egy fiatalember nem lopta el a műszerfalra kirakott telefonomat, ami éppen naviként funkcionált. Óvatlan voltam. Fényképezgettem és az ablak véletlenül letekerve maradt.
Ahogy sötétedett, egyre nyugtalanabbá kezdtem válni, amit a többiek is észrevettek. Szegény Celina meg is kérdezte, hogy ideges vagyok-e. Őszintén feleltem a kérdésre. Mire odajutottunk a Zócaló-hoz (a város főtere), már sötét volt. Kétségbeesetten keresgéltük a naviban a szállodákat és hívogattuk őket elfogadható ár és szabad szoba reményében.

Celina mentett meg bennünket. Felhívta egy barátját, aki javasolt nekünk egy olcsó, de elfogadható szállodát. A navi felejtős volt, inkább a taxisoktól és rendőröktől kérdezgettük, hogy merre menjünk. A szűnni nem akaró káoszban, lassan de biztosan közeledtünk a hotel felé. Amikor végre letettük az autót a parkolóházban, nagyon megkönnyebbültem.

Lefekvés előtt még gyönyörködtünk egyet Mexikóváros éjszakai fényeiben a Monumento A la Revolución teraszáról, aztán legurítottunk egy-egy sört a nagy izgalmakra.

A szállodai szoba csak kétágyas volt, megint előtörtek bennem az egyetemi évek emlékei. Sok jó ember, kis helyen is elfér…

A folytatás hamarosan következik!

Pörgés van???

Azt hiszem a legutóbbi záró mondatomat túl komolyan vehették odafent,
ugyanis a hétvégi Vallara-i kirándulásunkat Bud éppen most teszi tönkre.

Ő Bud:
Csak sörben szeretem!

Így közelít felénk:
Köszönjük Bud, hogy tönkre tetted a hétvégénket!
forrás: weather.com

Egészen eddig, amíg munkával töltöttük nappalunkat, éjjelünket, jó idő volt. Szerveztünk egy remek kis kirándulást, erre mi történik? Egy hurrikán tart éppen a kiszemelt tengerpart felé. Ez nem lehet igaz!!!

Indul a szezon

Ma összeül a kupaktanács, hogy megvitassuk, mi legyen a hétvégi terveinkkel. Valószínűleg egész nap a fenti honlapokat fogom nézni, hogy javul-e a helyzet.

Ez a bejegyzés is mehetne a Furcsaságok Méhikóban rovatba. Hurrikánt még úgysem láttam…