A szállodáról szóló bejegyzés kapcsán kedvet kaptam egy kis kiránduláshoz. Az ablakomból látható Cristo Rey felkeresése nem tűnt komoly kihívásnak. Hihetetlen, hogy itt milyen lefedettsége van a Google Street View-nak. Gyakorlatilag virtuálisan végigjártam az utat, így nagy meglepetés nem ért az oda vezető 20 kilométeren.
Itt még félre tudtam állni fényképezni, de később már csak menet közben kattintgattam:
Elég nagy forgalom volt, rengeteg turistabusszal találkoztam ezen a szűk szerpentinen. Az út egyre meredekebbé vált, volt ahol egyesbe kapcsolva tudtam csak haladni. Itt nagyjából félúton lehettem:
Az utolsó pár kilométert araszolva tettem meg. Akkora forgalom volt, hogy a buszok miatt helyenként beállt az egész közlekedés. Én nyugodtan üldögéltem az autóban és vártam, hogy megoldják a helyzetet. Volt egy kis piros zászlós Senor, ő próbált úrrá lenni a kialakult káoszon.
A látvány már útközben is pazar volt, de mikor felértem, megnyugtatott, hogy utam nem volt hiábavaló:
Silao látképe:
Észak felé nézve:
A Cristo Rey zarándokhely, amit maga XVI. Benedek pápa is meglátogatott Március 25-én.
A mozgókép talán jobban visszaadja a hangulatot:
Igen, odaadtam egy mexikóinak a fényképezőgépemet. A pulcsi pedig elterelő hadművelet, 40 fokban a mexikóiak még azt viselnek.
Ekkor már lefelé jöttem. Szigorúan motorfékkel, erre több tábla is figyelmeztetett:
Nem készítettem róluk képeket, de sajnos nagyon sok koldus – főleg gyerek és idős ember volt a szerpentinen. Felfelé menet az egyik kölök utánam is futott, láthatóan fel akart ugrani a platóra. Na például, ha majdnem sikerül csak neki és leesik, akkor önhibámon kívül nagy szarba kerülhettem volna. Megállok, kiszállok, mikor a lelkemre kötötték, hogy még baleset esetén sem szabad megállni? Nesze neked cserben hagyás, otthon meg azért csuknának le. Szerencsére nem kellett tovább gondolnom, mert a kis Gómez gyerek abbahagyta az üldözést.
Lefelé már bátrabb voltam. Itt is megálltam egy fénykép erejéig, pedig elég rossz arcok voltak az út mellett:
