A Grill

Tudom, Luiséknál már volt egy, de ez most nem olyan Grill.

Kihasználva az utolsó hetet, Pedroval kitaláltuk, hogy kedden este átmegyünk Guanajuatoba. Csatlakozott hozzánk Luis és Celina is, valamint Jens, aki hasonló cipőben járt, mint én. Jens azonban csak két hétre érkezett Mexikóba.
Mielőtt Guanajuatoba mentünk volna, Silaoban vacsoráztunk.

A finom vacsi után át is ugrottunk az egyetemi városba. Állítólag most van a vizsgaidőszak, úgyhogy a kocsmák nagyrészt üresek voltak. Pedig a kocsmák bizony jó akciókkal csábítják a vendégeket. A Terasz nevű helyen például 15 peso volt a Korona. A többiek innen hazamentek, de én egy estére visszafiatalodtam 20 évesnek és Pedroval megnéztem a város legmenőbb helyét, a Grillt.

Nem tudom, hogy otthon hogy néznek ki a diszkók mostanában, de ez itt csúcs volt. Dübörgő hang és fénytechnika, profi DJ pult, videó fal. Nem csak a zene ment, hanem a hozzá tartozó klip is. Spontán akciókat írnak ki a videó falra. Például: 2 rövid 50 peso 15 percen keresztül. Vannak állandó akciók is. A hölgyeknek bizonyos italok bizonyos ideig ingyen vannak. Értenek a marketinghez, mert a hely a vizsgaidőszak ellenére tele volt.
Egy szó, mint száz, a Grill remek hely a kikapcsolódásra !

(nem fizetett hirdetés! 🙂 )

Persze másnap a visszafiatalodott 12 évet pluszban kaptam meg. A szemeim, mint az ukrán vasúti hálózat. De hát mindent ki kell próbálni!

Étterem ajánló – Guanajuato

Hogy ide eljutottam, azt is csak a munkának köszönhetem!

Történt ugyanis, hogy a projekt megfelelő előrehaladása érdekében úgy határoztunk Pedroval, hogy szombaton is dolgozunk. (megjegyzem, hogy ezzel a túlórával hétfőre Silao az első helyre ugrott a mexikói ranglétrán)
Mivel túlóra pénz nincs, ezért a munkánk ellenértékét Miguel főnökünknek hála, egy finom vacsora-ebéd formájában kaptuk meg. A szokásos túlóra kaja itt is ugyanaz, mint nálunk: pizza. Pizza falás helyett Pedro javasolta, hogy ugorjunk át Guanajuatoba, mert tud egy jó éttermet. Egyetértettem. Az egész napos kemény munkát egy finom ebéddel kell dicsérnünk. A gyomrom is rendben volt, úgyhogy hajrá!

Megérkeztünk Guanajuatoba, ahol egy érdekes parkolóházban sikerült letennünk az autót. A házirend az, hogy csak a vezető hajthat be. Az utasoknak a sorompó utáni -egyébként direkt erre a célra kialakított- váróban kell várakozniuk. Így is lett. A gyomrom korgott, de kitartóan várakoztam. Pedro megérkezett. Egy szempillantás alatt az étteremnél találtuk magunkat, ami annyira felkapott, hogy várólistára kerültünk.

Truco 7
ejtsd: truko sziete

Megint vártunk. Közben megnéztem az étlapot, hogy azzal már ne menjen az idő, ha egyszer bejutunk. Ez hiba volt részemről, aminek a gyomrom a szó szoros értelmében is hangot adott. Végre, bejutottunk! Fantasztikus a hely, régi kacatokkal van tele. Voltak ott régi rádió készülékek, tárgyak, képek, de még egy Mac számítógép is az elsők közül. Szuper hangulatos, tényleg olyan, ahogy a Lonely Planet könyvben -amit ezúton is köszönök Robi barátomnak- leírják.
Aki nem hiszi, járjon utána: http://hospederiadeltruco7.com/restaurante.htm
Az a döbbenet, hogy annak ellenére, hogy ilyen hangulatos és felkapott, nem drága az étterem. Leadtuk a rendelést. Én már nem emlékszem a választott étel nevére Én Flautas de pollo-t rendeltem (köszönöm az emlékeztetőt Pedro), ami csirkével töltött tortilla volt. Megsütve, reszelt sajttal, avokádó és bab krémmel tálalva. Nyaaamm.

Pedro valami furcsa öntettel leborított taco-t evett. A neve: mole. Ne kérdezzétek, mi van benne! Pedro chilit és csokoládét emlegetett. Megkóstoltam, nekem egy kicsit „égett” íze volt.

Jó hosszan beszélgettünk, majd tele hassal már sokadszorra nyakunkba vettük a várost. Az egyetemet még nem néztük meg közelről, úgyhogy egy kis lépcsőzés (te jó ég, hogy szerettük Mikes tanárurat még a Lovassy-s időkben, amikor kiejtette ezt a szót) után feljutottunk az egyetem bejáratához. Az itteni egyetemisták jó kondiban vannak, az már biztos!

Mire felértünk, a nap lement…

Az egyetem után visszakanyarodtunk a főtér felé. Ott vannak a teraszos, kiülős helyek! A város harsogott a zenebonától, valami ünnepség volt. Az egyetemtől a templomhoz vezető szűk utcáról kifordulva előrántottam a telefont, és rögzíteni kezdtem:

Pont jókor, jó helyen – gondoltam magamban. Páratlan élmény. Ez a város… elképesztő, hogy mennyire él!

A Juarez színháznál a közönség teljes megelégedésére éppen bohóckodott valaki. Nagyon jó volt a figura. Folyamatosan rögtönzött. Egy srác, oldalán egy bombázóval haladt mögötte az utcán. Mondanom sem kell, hogy messziről kiszúrta. A srác persze élből hárított, nyújtotta a kezét, hogy inkább azt fogja meg a bohóc, mintsem hogy közel férkőzzön a „féltett kincshez”. A bohóc vette a lapot. Adta a kezét, majd pár méter után a srác fenekére csapott. Hibátlan komédiázás. Mindenki jót nevetett!

A bohóckodás után beültünk az egyik helyre, ugyanis éppen a Leon játszott. A továbbjutáshoz ötgólos előnyre volt szükség. Mesébe illő, de 5:0 lett a végeredmény! Így Leon csapata tovább jutott. Az elismerésen felül azért jó dolog ez, mert így Leonba jönnek majd a nagy csapatok játszani, úgyhogy a jegy eladások hamarosan az égbe fognak szökni.

u.i.:
Sokan kértétek, hogy készítsek portrékat az itteni arcokról. Amíg ez elkészül, itt egy profi fotós gyűjteménye. A képeken a guanajuatoi polgárok láthatóak.

Remélem, ez egy időre kielégíti a kíváncsiságotokat!

San Miguel de Allende és Dolores Hidalgo, avagy éljen május elseje! (2.)

Második rész, Dolores Hidalgo

San Miguel panorámájának megörökítése után elindultunk Doloresbe. A várost a történelmi múltja miatt kötelező felkeresni. Nagyon jó minőségű úton, érdekes látnivalók mellett elhaladva közelítettünk Dolores felé.

Szeretek itt vezetni! Nekem itt minden új. Elmerülök a tájban, vagy az út menti épületekben, autók, emberek látványában – gyorsan elmegy az idő. Sajnos mivel én vezettem, fényképek nem készültek. Egyúttal megfogadtam, hogy legközelebb Pedronak adom a volánt, én pedig a környezetet fogom pásztázni a gépemmel.
Dolores híres a kézműves termékeiről. A város bejáratánál több kerámiaüzletet is láttunk. Közelebb érve itt is belecsöppentünk a választási fiestába. Színpad, zenekar, beöltözött táncosok, árusok, hömpölygő tömeg. Lassan, de biztosan megérkeztünk a belvárosba, ahol hosszasan araszoltunk, mire sikerült találni egy parkolót. Jobban szeretem a céges autót zárt helyen hagyni, ezért parkolóházakban szoktam megállni. Nehogy már pont nálam lopják el, vagy karcolják meg az autót.
Innen gyalog folytattuk utunkat.

Út közben láttam egy érdekes dolgot. Egy óvatlan sofőr a kereszteződéshez túl közel parkolta le autóját, így a helyi busz nem tudott befordulni a keresztező utcából. Miközben szerencsétlen sofőr a tizenhetedik Y manővert próbálta, a rendőr néni előrántott egy elektromos csavarhúzót a bal nadrágzsebéből, és komótosan lecsavarozta a tilos helyen parkoló autó rendszámát. Kérem ez itt ennyire egyszerű. Nálunk a rendőrség és a parkolós cégek is halálra szívatják magukat a kerékbilincsekkel, meg a parkolási bírságok beszedésével. Le kell kapni a rendszámot, aztán azzal az autóval már csak a rendőrséghez lehet menni. A bírság egyébként ismételten nem drága. Pár száz Peso. Figyelmeztetnek, nem vagdalóznak, meg nyomorba döntik szerencsétlen polgárt. Nálunk azt hiszem 30.000 Ft egy tilosban való parkolás.

Na, térjünk vissza Doloresre. A főtéren is hatalmas a banzáj. Színpad, zene, tömeg. A térről fényképezve is látható még a színpad:

Aki eddig figyelt, az már tudja, hogy Hidalgo, a parókia papja indította el az eseményeket. 1810 szeptember 16-án reggel 5-kor meghúzta a harangokat, hogy az összegyűlt tömeget buzdítsa: Halál a romlott kormányra és a gachupines-ekre (=a spanyol születésű hűbérurak gúnyneve, akik Mexikóban uralkodtak). Minden év szeptember 16-án azóta is sokan eljönnek, hogy megemlékezzenek az eseményekről.

Nem túl feltűnően, de azért ott van a fricska. A legyőzött spanyol sereg egyik katonája búslakodik a fa árnyékában:

Doloresnek sem kell szégyenkeznie a temploma miatt:

Némi szuvenír vásárlás után elindultunk a parkolóház, majd pedig Guanajuato felé. A térképek szerint elég kanyargós hegyi út várt ránk. A szerpentines úton balról sziklafal, jobbról szakadék. Szalagkorlát nem volt. Eszembe jutott a görögországi kirándulásunk. A világ köldökének tartott Delphoi megmászásához 570 m magasba mentünk fel, a szerpentinen mindenkinek halálfélelme volt a buszban. Igaz, hogy ott, akkor az eső is esett, meg a hangulat is a tetőfokán volt. Én szeretem az ilyen „kalandokat”, így van miről mesélni a blogban, no meg majd az unokáknak. Szegény járgány közben tovább erőlködött. Szóltam Pedronak, hogy kapcsolja át a GPS-t, hogy mutassa a magasságot. Ekkor értettem meg az erőtlen motort, 2700 m magasban voltunk. Közben ránk sötétedett, így egy kellemes naplementés képet is tudtunk készíteni:

Tovább haladtunk a hegyi úton, közben lépten, nyomon tehenek legelésztek az út szélén, vagy haladtak át éppen az úton. Közeledtünk Guanajuatohoz, már láttuk a fényeit.

Később megálltam, hogy a hegyek között megbúvó városról készítsek még néhány képet.

Beértünk a városba. Pedro a tőle megszokott lelkesedéssel bepróbálkozott:
– Nem iszunk-e meg még egy sört, ha már úgyis itt vagyunk? – kérdezte
– Köszönöm, nekem elég volt a kaland mára, szeretnék lepihenni! – válaszoltam

Valamikor 10 óra után lehetett, amikor a hotelhez értünk. Ez is egy tartalmas nap volt – mentem fel a szobámba fáradtan.

Guanajuato

A héten két közeli városban is voltam, de a látottakról még nem tudtam beszámolni.
Íme:

Csütörtökön este Pedro kollégával átmentünk a közeli Guanajuatoba.

Guanajuato területén a spanyol idők előtt az otomik (a helyet Mo-o-ti-nak, vagyis a fémek lelőhelyének nevezték az itt található ezüst és arany miatt), majd a nahuák, később pedig nomád törzsek, a chichimecá-k lakták. A város mai neve a purépechák elnevezéséből – Quarap-huata, vagyis a „békák hegyes vidéke” – származik.
1541-ben a spanyolok gyarmatosították. A települést 1570-ben alapították, 1741-ben V. Fülöp spanyol király pedig városi címet adott a településnek. Benito Juarez elnöksége alatt még Mexikó fővárosa is volt.
1810. szeptember 16-án Hidalgo atya vezetésével a közeli Doloresben (mai nevén Dolores Hidalgo) megkezdődött a Spanyolország elleni függetlenségi háború. Szeptember 28-án a 12.000-es férfiakból, nőkből és gyerekekből álló hadsereg lerohanta az Alhóndiga de Granaditas nevű erőd szerű magtárolóban védekező spanyol csapatokat. A legenda szerint az egyik felkelő, egy bizonyos El Pipila nevű bányász gyújtotta fel a magtár bejáratát. El Pipila hőstettével győzelemre vezette a felkelőket, szobra a város fölé emelkedve állít örök emléket a függetlenségi háborúnak.

A háború 1821-ben hozta meg eredményét, amikor Spanyolország kénytelen volt Mexikó függetlenségét elismerni.*
Porfirio Diaz tábornok, aki a később Mexikó diktátora lett, 1905-ben felavatta a Teatro Juárez-t (Juárez színházat), a törvényhozó palotát, a béke és a Hidalgo emlékművet és a Presa de la Esperanza duzzasztógátat.

A város egyeteme 1945-ben megkapta a Guanajuatoi Egyetem nevet és államilag elismert felsőoktatási intézménnyé vált. Az egyetemnek jelenleg körülbelül 30.000 hallgatója van.
A városról nevezték el a szövetségi államot is.

Guanajuato Mexikó egyik legfontosabb városa. A történelmi örökség, a keskeny utcákat és tereket minden este ellepő zenészek, diákok hada fantasztikus hangulatot teremt.

Ez a keskeny sétány vezet fel a belvárosból az El Pipila emlékműhőz.

A világon egyedüli módon a forgalom a város alatti alagútrendszerben hömpölyög.

Szépsége, történelmi jelentősége és emlékművei miatt Guanajuatot az UNESCO 1988-ban a világörökség részének nyilvánította.

A rövid séta után a Van Gogh bár külső teraszán pihentünk meg, ahol egy finom chedar-os, jalapenos nachost és kétféle (Bohemia, Tecate) itteni sört kóstoltam meg. Érdekesség, hogy a sör mértékegysége itt 0,355 L. Nagyon hangulatos hely volt, élő zenével, sürgő-forgó pincérekkel, igazi mexikói hangulattal. Ide gyakran fogunk jönni, az biztos. Legközelebb hozom a rendes fényképezőgépemet is, mert van mit megmutatni.

* Forrás: wikipedia.org