Szórakozás a 747-esen

Ígéretem szerint egy kis bemutató következik a tengerentúli járat szórakoztató rendszeréről (a.k.a. in-flight entertainment):

A rendszer két alkotóeleme az előttünk lévő üléssor fejtámlájába épített LCD képernyő és a karfából előbújó vezetékes távirányító. A rendszer a felszállás és leszállás közben a szabvány képeket vetíti, illetve elősegíti, hogy a legénység közleményeire odafigyeljünk. Egyébként interaktív üzemmódban működik, tehát mi mondhatjuk meg, hogy mit szeretnénk látni a saját kijelzőnkön. A főmenüben választhatunk, hogy videót, hírcsatornákat, tv sorozat epizódokat szeretnénk-e nézni vagy csak zene hallgatásra vágyunk. Az sem probléma, ha játszani szeretnénk, vagy nyelvet tanulni, esetleg információkat szerezni a légitársaságról vagy a szolgáltatásokról. Sőt, telefonálhatunk, SMS-t küldhetünk, ugyanis a távirányító oldalában egy hitelkártya olvasó is helyet kapott. A menüpontok között természetesen megtalálható a „kötelező” repülési információ is, ahol a követhetjük az utazás paramétereit: sebesség, távolság a céltól, magasság, külső hőmérséklet, pontos idő, stb.

Valamint a gép GPS által szolgáltatott pozícióját:

Én először láttam ezt a rendszert, így már azzal órákat el tudtam tölteni, hogy megismerjem annak szolgáltatásait. Belegondoltam, hogy ha a gépen lévő 415 ülőhely mindegyikéhez tartozik kijelző, akkor vajon milyen háttértár képes kiszolgálni az adott esetben 415 db különböző video jelfolyamot. A játékok persze nem PS vagy XBOX grafikával bírnak, de akkor is kell számítási teljesítmény is hozzá. Jól méretezték a rendszert, egyszer sem vettem észre akadást, vagy bármilyen rendellenességet. A tartalmat természetesen folyamatosan frissítik, még külön applikáció is van a KLM honlapján, hogy előre tudjuk, és tervezhessük a szórakozásunkat. Mindebben az a legjobb, hogy a turista osztály számára is elérhető.

Előttem egy kissrác ült, érdekes volt látni, hogy ugyan elő-elővillant az ipad, mégis a rendszerben felkínált egyszerűbb játékokkal játszott és az ottani videókat nézte. Valahogy nekem sem jutott eszembe elővenni a kütyüimet, tökéletesen lekötött ez a remek kis szórakoztató rendszer.

Ha nem működik a beágyazott video, akkor itt a link.

5 hozzászólás “Szórakozás a 747-esen” bejegyzéshez

  1. Hát itt azért nem tartott a MALÉV 🙂 Van egy kis lemaradásunk na… 🙂
    Légikatasztrófás játék volt? Egy kis fekete humort én mindenképp csempésztem volna bele 🙂
    Mondjuk ilyen hosszú útra kell is hogy lekössék az embereke, és ne csalingázzanak a büfékocsi és a hálókocsik között…
    Melletted ülő mit szólt ahhoz hogy nekiálltál csodálkozón videózni, mint egy messziről jött parasztgyerek a nagyfaluban? 🙂
    Gondolom csak a magyarhon fiának újdonságok ezek a kütyük, külhoni barátainknak ez azért nem akkora flash nem? Karfába épített kártyalehúzó, fotelba integrált TV, és távirányítóval küldhető SMS…. nekünk ez még egy Lem regény… 🙁
    De leglább ár én is elmondhatom magamról, hogy ismerek valakit, aki már látott ilyent! 🙂

    1. Légikatasztrófás játék? Hmm. Hazafelé úton javasolni fogom a rendszer Your opinion menüpontjában. Vagy legalább egy Légikatasztrófák epizód (National Geographics) a TV sorozatok kategóriában.
      A mellettem ülő valószínűleg mexikói és fülöp szigeteki csávók az egész utat átaludták, szerintem az sem zavarta volna őket, ha eltérítik a gépet. Igazad van, a tengerentúli járatoknál és távolkeleten alap.

  2. Nebassz…. És a jóseggű légikisasszonyról nem is lesz fénykép?

    1. 🙂 Ezt majd Marcsi kommenteli, de lehet, hogy moderálni fogja. Nem tudom melyikkel jársz jobban. (privát üzenet ment az említett képekről :D)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.